#28- ELSŐ rész: A zenész valójában egy storryteller

28-Nagao Haruka ELSŐ epizód

[00:00:01] Yanagisawa: Nagyon nagy szeretettel köszöntöm a műsorban, és hálás vagyok, hogy elfogadta a meghívásomat.

[00:00:17] Haruka: Én nagyon köszönöm, nagyon örülök, hogy itt lehetek.

[00:00:22] Yanagisawa: Gondolom, hogy már hozzászokott a szereplésekhez, nem csak a színpadi szereplésre gondolok, hiszen Japán TV, rádióműsorokban is többször szerepelt már, és hát rengeteg projektnek is a tagja projektben részt vesz.

[00:00:41] Yanagisawa: Azt lehet mondani, hogy nap mint nap előad, megjelenik valahol, ha nem éppen színpadon, akkor pedig a diákok előtt, hiszen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanít, tanárként is dolgozik. Éppen ezért én úgy [00:01:00] gondolom, hogy struktúrát, megtervezett napokban él, hetekben él, és ahhoz, hogy mindenhol, ahol éppen jelen van, a legjobbat tudja nyújtani, ehhez hát egy ilyen struktúrát életvitelre van szükség.

[00:01:23] Yanagisawa: És szerintem nagyon sokan vagyunk, vagy hát legalábbis a hallgatók közül is sokan vannak, akik irigykedve, vagy hát inkább úgy mondanám, hogy egy kicsit csodálattal tekintünk az olyan emberekre, akik jól szervezett keretek között tudják menedzselni az életüket. Vajon mi lehet a titkuk? Az ön blogján találtam az alábbi bejegyzést.

[00:01:54] Yanagisawa: Ugye a blogját azt egyébként japánul írja, japán nyelven vezeti. Hát én szerény [00:02:00] fordításomban most magyarul mondanám, hogy mit is ír ezen a blogon. Ami úgy gondolom, hogy nagyon figyelemre méltó. Hogy megértsük ennek a jól szervezettségnek az alapjait. A következő áll tehát a blogon. Vizet nemcsak azért kell innunk, hogy ne száradjunk ki a szervezetünk, hanem azért is, hogy kimossuk a szervezetünkben megtelepedett méreganyagokat.

[00:02:31] Yanagisawa: Mindig hajlamos vagyok megfeledkezni a hidratálásról, de tudatosan figyelve az alábbi módszert követve hozzá szoktam a napi 2 liter víziváshoz. A legtöbb dolognál a legegyszerű megoldás, ha rendszereket építünk és adunk hozzá a mindennapokhoz. Meglepően egyszerű és hatékony egy pohár víz beiktatása a napi rutinba.

[00:02:57] Yanagisawa: Ön mindig [00:03:00] ilyen rendszerekben gondolkodik? Három éves kora óta hegedül, hát gondolom kellettek rendszerek, nem?

[00:03:09] Haruka: Hát igen, valamit komolyan megtanulni, vagy természetesen ehhez bármi jó rendszerre van szükség, és én is sok tanártól tanultam hegedülni sokféle rendszerekben, de mondjuk általában szerintem egyáltalán nem rendszerekben  gondolkodom.

[00:03:45] Yanagisawa: Nem gondolkodik rendszerekben. Akkor ez nem tudatos, akkor hogyan lehet két [00:04:00] liter vizet inni naponta, akkor összeköti bizonyos tevékenységekkel, ugye? Tehát amikor például ez egyre étkezik, vizet iszik. Ha mondjuk abba hagyja a gyakorlást, vizet iszik, egy pohár vizet.

[00:04:14] Haruka: Igen, igen, hát WC után vizet iszom, vagy valami ilyesmi. Szeretem a logikus gondolkodást. De nem annyira vagyok kocka.

[00:04:30] Yanagisawa: Egyébként itt ennek a blog bejegyzésnek a végén van egy olyan is, hogy nagyon hálás vagyok, hogy olyan környezetben lehetek, ahol biztonságos vízhez juthatok. Én azért megkérdezem, hogy volt már olyan környezetben is, ahol nem volt ivóvíz, nem volt megfelelő ivóvíz?

[00:04:51] Haruka: Szerencsére meg soha nem voltam ilyen helyzetben, de [00:05:00] mindig azt gondolom, hogy mindig nem szabad elfelejtenem azt, hogy sajnos valahol a világon vannak emberek, akinek nincs ivóvíz vagy nincs elég víz.

[00:05:20] Yanagisawa: Értem. Tehát akkor ez csak egy hála volt tulajdonképpen, hogy most, jelen pillanatban Budapesten például bármikor, ha kinyitja a csapot, akkor iható vizhez jut.

[00:05:38] Yanagisawa: Ugye, amint említettem röviden, hogy három éves kora óta hegedül. Ez azért egy nagyon korai időszak, nem? Mert én azért úgy tudom, hogy általában az emberek hat éves, vagy hét éves, tehát amikor már elkezdik az általános iskolát, akkor [00:06:00] szoktak valamilyen hangszeren játszani, tanulni. Ez a három éves kor, ez egyáltalán emlékszik még rá, amikor elkezdte a zenélést?

[00:06:13] Haruka: Igen, szóval... Első órára emlékszem, meg nem volt hangszer a kezemben, csak a tanárnőhöz mentem, és első pár hét hegedő nélkül telt, csak a fogást, vagy én nem tudom, hogyan kell állni, és amit megtanultam, ezekre emlékszem.

[00:06:41] Yanagisawa: Értem. Tehát akkor ez volt az első emlék, a hegedű tanulás kezdetéről. Hány éves korában kezdett tudatosulni, hogy hát ön ugye hegedül, és a [00:07:00] hegedű az milyen hangszer?

[00:07:02] Yanagisawa: Tehát, akkor már 6 évesen ezzel már teljesen tisztában volt, vagy mikor?

[00:07:10] Haruka: Édesanyám gyerek zongora tanar, és otthon tanít, tanított, és most is tanít, és... Egyébként a zongora hangja mindig körülöttem volt, de amikor két éves voltam, a családom egy zenekari tévé műsort nézett, és én akkor a koncertmesterre mutattam, és azt mondtam, hogy ezt akarom csinálni. Erre nem emlékszem, de a családom igen és ők ezt mondják.

[00:07:46] Yanagisawa: Ez két évesen volt. Tehát amikor két éves volt, akkor már eldöntötte, hogy koncertmester szeretne lenni. Ez igen,

[00:07:53] Haruka: ez igen. Senkinek sincs a családban abszolút hallása, és tudták, hogy nagyon nehéz ez az intonáció a hegedűn. Ezért azt hittek, hogy nem fog menni nekem. De egy évig...

[00:08:19] Haruka: Mindig azt mondtam, hogy hegedülni szeretnék, hegedülni szeretnék,

[00:08:24] Yanagisawa: és ez... És ez honnan jött? Hogy ez, úgy, tehát látta akkor ezt a műsort, na de, tehát akkor azt ugye a tévében hát látja valaki, hogy hegedülnek, megtetszett gondolom a hangja a hegedülnek, de hogy így, hogy egy éven át folyamatosan mondta, hogy akkor ugye hegedülni szeretne, hogy ez vajon honnan jött?

[00:08:48] Haruka: Talán a (műsor) látása nagyon király volt, hogy nem tudom, de talán nagyon tetszett.

[00:08:55] Yanagisawa: Nagyon tetszett. És akkor ez a, tehát csak a tévé, a tévé volt az [00:09:00] első élmény, és akkor élőben, akkor még nem is látta, nem is tudta, hogy mi az, hogy hegedű. És akkor elvitte az édes anyja egy hegedű tanárhoz.

[00:09:10] Haruka: Igen, de egy évig vártam, és végül, végül igent mondott,

[00:09:19] Yanagisawa: Tehát így, így akkor három évesen, akkor végre elkerült a hegedű tanárhoz, hiszen egy évig már folyamatosan mondta, hogy szeretne hegedülni, és akkor elkerült a hegedű tanárhoz, és az, de hát ez ugye három évesen még valószínűen erre nem emlékszik, de hogy azt kapta a hegedű tanártól, amit várt, tehát, hogy amit látott a tévében, ami megtetszett a hegedülésben, és amikor tényleg elkezdett hegedülni, akkor ennek örült, vagy pedig egy kicsit megijedt, hogy jaj, hát ez nem is olyan könnyű.

[00:09:59] Haruka: [00:10:00] Ennek biztos, mindig nagyon szerettem hegedülni, és mindig akartam gyakorolni. Nekem nincsen, hogy, hogyis mondják, olyan nem tetszik, erzés.

[00:10:24] Haruka: Nekem mindig szuper volt a hegedülni.

[00:10:27] Yanagisawa: Tehát akkor nem volt soha olyan, unalmas lett volna, vagy bármi, hanem mindig hatalmas odaadással, örömmel gyakorolt.

[00:10:42] Haruka: Igen, mindig akartam gyakorolni, nagyon motivált voltam.

[00:10:50] Yanagisawa: Ez nagyon jó. És akkor most ez tényleg ugye adja a kérdést, hogy azt viszont, hogy mikor lehet látni, hogy [00:11:00] valakinek van-e egyáltalán tehetsége valamihez?

[00:11:03] Yanagisawa: Ugye, mert hogy hát három éves, vagy bocsánat, két éves korában már nagyon szeretett volna, hegedülni. Na, de ez nem automatikus azzal, hogy ehhez van is mondjuk érzéke. Vagy egyáltalán kell érzék ehhez?

[00:11:22] Haruka: Szerintem biztos kell. Kell.

[00:11:25] Yanagisawa: Igen. És ezt mikor lehet meglátni? Tehát mondjuk egy hat éves gyereknél már késő, vagy mondjuk egy tíz évesnél, vagy ez tényleg három évesen kell már látni?

[00:11:38] Haruka: Nem. Nem, igazából... Bármikor lehet a gyereken látni, és például egyik régi bécsi koncertmester, aki tíz évesen kezdett tanulni hegedülni, és [00:12:00] már tizenkilenc vagy húsz évesen a  bécsi filharmonikusok koncertmestere volt, szóval akinek van tehetsége, akkor nagyon-nagyon gyorsan fejlődik. Igen, fejlődik.

[00:12:16] Yanagisawa: Na most ez a tehetség, ez micsoda konkrétan, tehát hogy valakinek van tehetsége, ez mit jelent?

[00:12:23] Yanagisawa: Mert ugye, hogy például abszolút hallás, ugye ez most az előbb felmerült ez a, ha valakinek nincs abszolút hallása, attól még lehet kiváló ezek szerint, kiváló zenész. Mi kell még? Mi ez a tehetség? Mi az, amit esetleg így meg lehet fogalmazni?

[00:12:40] Haruka: Nehéz egy szóval mondani.

[00:12:45] Yanagisawa: Lehet többel is.

[00:12:48] Haruka: De az hogy, hogy másoknál könnyebben megoldja a dolgokat…...

[00:12:58] Haruka: [00:13:00] Ha jó ízlése van (valakinek), vagy ha boldogan tölti el az időt azzal, amit annyira szeret, az is tehetség.

[00:13:18] Yanagisawa: Az is tehetség, tehát akkor besorolható a tehetség fogalmába. Tehát akkor most itt kicsit... Összegezve a dolgokat. Ugye valaki mondjuk gyerekkorában tehetséges, tehát azt mondják rá, hogy tehetséges, van valamire affinitása.

[00:13:37] Yanagisawa: Mi kell még ahhoz, hogy kiváló művész legyen. Tehát hogy ez a tehetség ne tűnjön el. Hanem hogy, mert én szerintem azért vannak tehetséges művészek, de valahogy mégsem lesznek kiváló művészek. Nem lesznek, hogy is mondjam, elismert, művészek, hanem hát ők csak tehetséges művészek.

[00:14:07] Yanagisawa: Tehát mi kell még ahhoz, hogy valaki kiváló művész legyen, mint például, hogy ön is?

[00:14:13] Haruka: Szerintem nagyon fontos a koncentráció, még tőlelem, még... A zenésznek nagyon fontos a gazdag képzelet, meg plusz kifejezés mód, meg önvizalom fontos lehet.

[00:14:42] Yanagisawa: Mit gondol arról például, hogy a személyes kapcsolatok, azok mennyire fontosak?

[00:14:48] Yanagisawa: Tehát én itt a networkre gondolok, mondjuk, egy művész, főleg a mai világban, hogyan tudja a kapcsolataid építeni? [00:15:00]

[00:15:00] Haruka: A kapcsolatépítésben nagyon-nagyon gyenge vagyok, és ennél még mindig úgy gondolom, hogy ha valakinek szüksége van rám, nem kell olyan erős kapcsolatban lennie, úgyis keresni fog.

[00:15:31] Yanagisawa: Ja, hogy akkor úgyis meg fogják keresni. Például, mint ön. Aha, hogy akkor rátaláltunk egymásra. Persze, ez rendben van, de, így én arra is azért szeretnék kérdezni, hogy a zene világában hát nagyon sok... Hegedű művész, mindenféle művész van. Tehát önnek is nyilván megvannak, úgymond a riválisai, ha szabad ezt a szót használni.[00:16:00]

[00:16:00] Yanagisawa: És akkor, amikor egy adott darabra vagy egy adott pozícióra választani kell, tehát magyarán, hogy önt keresik-e meg, vagy pedig a riválisát, akkor, hogy ott mennyire számít vajon, Az, hogy ki mennyire ügyesen építi a kapcsolatait. Tehát itt nem a kivételezésre gondolok, és nem erre az urambátyázásra, hanem az, hogy egyáltalán találkoztunk már valakivel, és valakinek eszébe jut a nevünk

[00:16:48] Yanagisawa: mert hogyha valakinek egyáltalán nincs a fejében az ön neve, akkor nem is biztos, hogy akarná, hogy önt megkeresse. Tehát én erre kérdezem, [00:17:00] hogy ez a network építés, hogy ez vajon most, a mai világban mennyire fontos?

[00:17:08] Haruka: (A kapcsolatépítés) Talán nagyon fontos, de engem nagyon nem érdekel.

[00:17:14] Yanagisawa: Akkor ez úgy önt hidegen hagyja, nem feltétlen erre összpontosít.

[00:17:21] Yanagisawa: Tehát akkor önnek elég az, hogyha önt megtalálják.

[00:17:26] Haruka: Igen, és például zenész barátok is, sok zenész barátom is van, és például valaki lebetegedett és helyettest keresnek. És valakinek eszébe jutok, akkor keresni fog.

[00:17:51] Haruka: Egy hét múlva valamelyik darabot kell játszanod, és ráérsz, elvállalod? És ha ráérek, akkor [00:18:00] nagy örömmel játszom azt a darabot.

[00:18:03] Haruka: És ha nem jutottam az eszébe, akkor nem én voltam a megfelelő.

[00:18:10] Yanagisawa: Igen, de hát ehhez, hogy valaki ugye megkeresi önt akkor egy héttel az előadás előtt, hogy helyettesítésre lenne szükség, szóval azért ahhoz tényleg egy olyan kapacitás kell, hogy egy hét alatt megtanulni, felkészülni arra a koncertre, tehát az már egy olyan belépő is,

[00:18:39] Yanagisawa: ahol Nagao Haruka meg tud tanulni egy hét alatt egy ilyen darabot, amit mondjuk más hónapokig tanul. Na most, igen, igen, na most ugye tovább menve ezen a vonalon, hogy [00:19:00] Hogy a tehetség, a hegedülésben, a művész életében van-e olyan, hogy egy bizonyos életkor az a csúcspontja.

[00:19:13] Yanagisawa: 30-40 éves kor, az, amikor tényleg amit elérhet az előadás módban is, a technikában is, bármi benne, az a csúcspont. Vagy pedig ez egy folyamatos fejlődés is lehet, tehát akár 60 éves korában is valaki kiváló hegedű művész lehet. Ez hogyan működik?

[00:19:43] Haruka: Szerintem nincs csúcspont, de ez személyként más.

[00:19:55] Yanagisawa: És akkor egy folyamatos [00:20:00] fejlődés van?

[00:20:02] Haruka: Igen, például úgy érzem, most kényelmesebben tudok játszani, mint korábban, például mint húszéves koromban.

[00:20:16] Yanagisawa: Tehát akkor a korral együtt nyilván a gyakorlás, a tapasztalat,

[00:20:25] Yanagisawa: megérnek és kivirágzik, úgymond, de minden 10 év vagy akár évenként is akár, vagy pedig azért van egy limit. Van egyébként példaképe, akire azt mondja, hogy hát én is valami hasonló szinten szeretnék játszani?

[00:20:57] Haruka: Mindig [00:21:00] nekem példa, a tanáraim, de például egyik tanárom is mondta, hogy ő már 50 éves, de meg mindig fejlődik, úgy érzi.

[00:21:22] Haruka: Fizikailag 40 vagy 50 évesen is el lehet érni a csúcspontot. De én még nem tudom.

[00:21:29] Yanagisawa: Persze, Ön még nincs abban a korban.

[00:21:34] Haruka: De szerintem a zenészek minden kisebb fizikai változásokkal, 90 évesen is folytathatják a előadást. [00:22:00]

[00:22:00] Haruka: És minden időszakban olyan csodálatos más pillanatok születnek. És azok csak abban a pillanatban lehet átélni. Szóval kicsit más, mint

[00:22:28] Yanagisawa: Persze, mert ugye ott akkor a sportoloknál azért van egy fizikális, egy fizikai limit, hogy hát viszont azért én azért kérdezem ezt, mert mondjuk ezért a hegedüléshez is kell egy kondíció, egy fizikális kondíció, úgy gondolom, tehát az újjaknak a megfelelő mozgatása, és egyáltalán tehát ugye a hegedűnek a [00:23:00] megtartása, hogy az ujjakat, például hogyan mozgatja az illető, hogy nyolcvan éves korában is ugyanazzal a fürgeséggel tudja mozgatni, és ez valahol nem feltétlenül akaratlagos.

[00:23:23] Yanagisawa: Tehát, hogy a fejében a művész, a hegedű művész, ugye játszaná a darabot, de mondjuk az ujjai nem úgy működnek, nem úgy mozognak, ahogy azt ő szeretné. Hogy ön szerint, mik azok a jelek, amik például már a leépülést mutatják?

[00:24:04] Yanagisawa: Tehát hogy vannak-e ilyenek?

[00:24:06] Haruka: Igen, ez is minden művésznél más, valaki nagyon nem tetszik, ha tökéletesen nem működik a ujjak, akkor sajnos csak tanításra megy,

[00:24:33] Haruka: de szerintem ha nincs betegség vagy fizikai probléma, és Egészséges nagyon nehéz meghatározni [00:25:00] a romlást, mert a zenének nincs tökéletes formája.

[00:25:11] Haruka: És mindig változik az életkorral és az érzelmekkel, és változik a kifejezés módok is, és majd a közönség dönti el, hogy tetszik-e vagy nem.

[00:25:39] Yanagisawa: Száz évesen is akkor ki lehet állni, és semmi félni való nincs a művész részéről, hogy jaj, hát én száz éves vagyok, de hát én még mindig itt hegedülök, és ha [00:26:00] tetszik , amit csinálok, akkor ebben semmi kivetnivaló nincs.

[00:26:03] Yanagisawa: tehát három éves kora óta zenél hegedül, és hát elmondta azt, hogy soha nem érezte azt, hogy ez egy teher lett volna, hogy gyakoroljon, de én azt szeretném megkérdezni, ön mit ajánl az embereknek, a hallgatóknak, hogy a motiváció fenntartása, tehát ez az érzés, ami önben is megvan, hogy szeretettel csinálja, de én egyszerűen nem tudom azt elhinni, mert akármennyire szeretek valamit, hogy ne legyen egyszer, kétszer terhes.

[00:26:53] Yanagisawa: Hogyan tud visszatérni abba a motivált állapotba, hogy csinálja, és éveken át, és nap mint nap. Tehát mit tud ajánlani esetleg a hallgatóknak, hogy a motivációt hogy lehet jól fenntartani?

[00:27:28] Haruka: A döntés jó volt, hogy a zenét választottam.

[00:27:51] Haruka: mert a zenének nekem nincs végcélja. És [00:28:00] soha többet nem lesz kétszer ugyanaz, szóval ez mindig változik, mindig lehet fejlődni, vagy nem tudom,

[00:28:19] Haruka: Szóval... Ez motivál engem.

[00:28:23] Yanagisawa: Próbálom egy kicsit összefoglalni. Tehát önnek nincsen két ugyanolyan gyakorlása, nincsen két ugyanolyan koncertje, hanem mindig próbál valami újat felfedezni?

[00:28:48] Haruka: Gyakorlás lehet ugyanaz, folyton ugyanaz a gyakorlás [00:29:00] de úgyis az eredmény mindig más.

[00:29:07] Yanagisawa: És erre kíváncsi, hogy mi lesz akkor az eredmény.

[00:29:12] Haruka: igen. És koncertnél nem lesz kétszer ugyanaz.

[00:29:19] Yanagisawa: És. Igen, azért kérdezem ezt a motiváltságot, mert ugye sokan vannak, a hétköznapi emberek, tehát akik nem művészek, akik nem színészek, zenészek, hanem hétköznapi életet élnek, de ők is ugye el szeretnének valamit érni, elkezdenek valamit.

[00:29:43] Yanagisawa: Tehát valaki például elkezd egy tanfolyamot, és sokszor van az, hogy elkezdjük, a kezdeti nagy beindulás, hogy ez nagyon jó, nagyon szép, és akkor utána az valahogy félbemarad, hogy itt van-e vajon mentális segítség

[00:30:15] Yanagisawa: Hát mégse hagyjam abba. Tehát én erre szeretnék kérdezni. Most már kiderült, hogy önnek ilyen nem kell, mert hát annyira ott volt és szerette, de hogy esetleg, hogy valami ilyen eszébe jut, vagy van ilyen, amit tudna ajánlani?

[00:30:35] Haruka: Nem tudom, nem tudok totokra gondolni, de úgy gondolom, hogyha megvan a motiváció is természetesen, akkor lehet folytatni.

[00:30:57] Yanagisawa: Sokszor mondják azt, ugye, [00:31:00] hogy apró célokat kell kitűzni. Igen. Ugye az ön esetében viszont két évesen már kitűzte azt, hogy koncertmester lesz, tehát azért az egy nagy ugrás. Na most itt szoktak megállni az emberek általában, hogy hát kitűzik, hogy na, akkor én ez leszek, vagy ezt szeretném, és hát rögtön már az első harmadnál megállunk, ráadásul, amikor megtudjuk, hogy hát ez nem is olyan könnyű dolog.

[00:31:27] Yanagisawa: Na most az ön esetében például van azért ilyen, hogy apró célokat, vagy kisebb célokat tűz ki maga elé?

[00:31:37] Haruka: Természetesen gondolkodom kisebb célokban, nem tudom, a hegedülésben is, vagy... akár a házimunkában is.

[00:31:48] Yanagisawa: is. De akkor ezeket is megtervezi, nem? Tehát akkor megint ott van a szervezettség, és a tervezettség az életében, hogy [00:32:00] mit, hogyan, mikor csinál, ugye?

És akkor ez a családban is így volt egyébként? Mert Japánban sokszor látom én is azt, hogy nem is ez a kocka gondolkodás, de az, hogy a hétköznapokban tényleg ezeket a kijelölt, szervezett, megjelölt dolgokat csináljuk, véghez visszük, és ha nincs kedvünk hozzá, akkor is megcsináljuk.

[00:32:38] Yanagisawa: Tehát ez jellemző volt az ön családjára is?

[00:32:48] Yanagisawa: Gyerekként, hát én feltételezem, sokszor szeretett volna inkább [00:33:00] játszani a gyakorlás helyett, mennyire volt fontos az édesanyja befolyása, hogy mondjuk az édesanyja vitte, elvitte a tanárhoz.

[00:33:23] Yanagisawa: Tehát az édesanyja mennyire nyomta úgymond az ön hátát, hogy akkor gyakorolni kell.

[00:33:37] Haruka: Ő nem nyomta, szinte egyáltalán nem, mert mindig akkor gyakoroltam, amikor ő tanított zongorát másik terembe. Nem volt ott. Persze, amikor kicsi voltam, [00:34:00] hegedő órára együtt jött, de...

[00:34:06] Yanagisawa: nem az volt, hogy azért csinálja, mert most akkor az édesanyja elvitte.

[00:34:17] Yanagisawa: Egyébként hogyan tanult ön hegedülni Japánban? Tehát itt arra lennék kíváncsi, hogy van-e különbség például a magyarországi oktatási módszerek között és mondjuk Japánban, amikor ön tanult, a között?

Mert az imént mondta, hogy az első óra az még arról szólt, hogy hogyan kell állni, vagy egyéb más dolog, tehát akkor még nem is volt a kezében a hegedű, de hogy most, hogy már ugye ön a Liszt Ferencen is tanít, tehát ugye képben van arról, hogy Magyarországon hogyan folyik az oktatás, hogy [00:35:00] ha így összehasonlítja, akkor Japánban miben más a zeneoktatás, a hegedűoktatás.

[00:35:08] Haruka: Nem tudom, hogy Magyarországon kicsi korban milyen zeneoktatás van, de az a nagyon nagy különbség, hogy Magyarországon mindenki jár a zeneiskolába, és tanul valamilyen hangszeren játszani. De Japánban, aki akar tanulni hangszert, akkor a magánórára jár vagy tanárhoz megy.

[00:35:53] Haruka: És a zeneiskola inkább egy hobbi, én [00:36:00] úgy érzem.

[00:36:04] Haruka: Szerintem ez a legnagyobb különbség.

[00:36:07] Yanagisawa: De Japánban a... az iskolában, tehát az általános iskolában is, és hát ugye a közép iskolában is azért ugye van zene óra, zene oktatás, és a japán általános iskolában is eléggé, én úgy gondolom, hogy azért eléggé komoly ez a zene oktatás.

[00:36:36] Yanagisawa: Ezt hogy gondolja? Mennyire voltak fontosak például önnek a japán általános és a közép iskolában a zene órák, mennyire volt fontos a hegedű, a magán órákon, a hegedű tanulásnál?

[00:36:57] Haruka: Az általános iskolában a zeneóra [00:37:00] nekem nem annyira volt fontos, mondjuk, és kicsit más volt mint a klasszikus zenetanulás. Nagyon sokat énekeltünk, ez nagyon jó dolog, viszont nem tanultunk sok klasszikus zenét az iskolai zene órában, szóval szerintem kicsit távol van  a klasszikus zene.

[00:37:45] Yanagisawa: Magyarországon úgy gondolja, hogy közel van a klasszikus zene? Az oktatásban, ugye nem ismeri valószínűleg a magyar általános iskolai oktatást, de hogy amennyire így látja [00:38:00] például a növendékein, akik a zeneiskolából jönnek, és hát gondolom én, hogy klasszikus darabokat játszanak, de hogy például ők, az ő életükben mennyire fontos a klasszikus zene?

[00:38:20] Haruka: Nem érzem úgy, hogy annyira fontos lenne nekik, és ez is különbség, hogy mindenki a zeneiskolában valami hangszert választ, és valamennyit megtanul hangszeren játszani, és aztán később eldönti, hogy zenész akar lenni vagy csak hobbi.

[00:38:55] Haruka: És például [00:39:00] a Zeneakadémián, a felvételikor kiderült, aki nagyon komolyan vette hegedűn játszani, majd addig élvezte a hegedű játékot, és talán, ha sikerül, akkor továbbra is folytatja.

[00:39:28] Haruka: Vagy valami ilyesmi középszerű módon játszik hegedűn. Vagy majd később gondolja, kicsit komolyabban. Van különbség a szintek között, de ha Japánban, ha valaki a zene- egyetemre akar menni, akkor tényleg nagyon komolyan, [00:40:00] kicsi kora óta nagyon komolyan...

[00:40:04] Yanagisawa: kell gyakorolni, és arra kell koncentrálni, hogy felvegyék oda a japán zenei egyetemre.

[00:40:13] Yanagisawa: Tehát akkor, Japánban tényleg akkor komolyan veszik a dolgokat az emberek, és arra koncentrálnak már gyerekkoruk óta, hogy majd akkor felnőtt korukban mik szeretnének lenni. A japán egyetemre a felvétel, és mondjuk a Liszt Ferenc Zeneakadémiára a felvételi, ön hogy látja?

[00:40:49] Yanagisawa: Most nem azt mondom, hogy melyik a nehezebb, vagy melyik a könnyebb, hanem a felvételizők [00:41:00] szempontjából, melyik előnyösebb? Én így kérdezném.

[00:41:08] Yanagisawa: Azt tudjuk, hogy a japán egyetemet nagyon komolyan kell venni, tehát gyerek korra óta készülnek a növendékek, én gondolom, hogy a technikai tudásnak meg kell lenni ahhoz, el kell érni azt a szintet, hogy bejusson valaki. Viszont a Liszt Ferenc esetében, ott hogyan megy? Egy felvétel...

[00:41:32] Yanagisawa: Hogyan döntik el, hogy felvesznek valakit, vagy sem?

[00:41:40] Haruka: Persze van egy szint, hogy kell érni. Oké, igen, igen, oké, felveszünk valakit, vagy nem. Ez talán a technikai tudás, meg az intonáció,

[00:42:02] Haruka: meg egyáltalán zenél-e, vagy nem zenél. Csak gép szerint játszik valaki, akkor ez nagyon unalmas, és nem is lehet zenész.

[00:42:19] Yanagisawa: Tehát, hogy van-e benne érzés, ugye? Tehát az előadás mód, tehát esetleg, ha nincs is meg az a technikai tudás, de megvan az az előadás mód, akkor esetleg még esélye van, hogy felvegyék, ugye?

[00:42:36] Haruka: Igen, igen. Például nekem ez jobban tetszik, mint a technikai tudás, mert azt csak tanítani kell, meg kell tanulni, hogyan kell kifejezni magát. A lehetőséget többet kell tudni. Csak ennyi.

[00:42:58] Yanagisawa: [00:43:00] Tehát akkor Japánban, még egyszer a kifejezés módra, az előadás módra, akkor annyira nem figyelnek, ugye? Akkor inkább a technikai tudás az jelenti a felvételi küszöböt, ha jól értem.

[00:43:18] Haruka: Na, hát Japánban is fontos a kifejezésmód, de szerintem kicsit fordítva, Japánban a technikai lehetőséget először erősítjük, és utána abból a lehetőségből lehet választani, a kifejezési formát.

[00:43:48] Haruka: Itt kicsit más, először jön az érzés, és erre milyen technika kell.

[00:43:59] Yanagisawa: Ön szerint bárki meg tud tanulni bármilyen technikát?

[00:44:11] Haruka: Igen, szerintem igen. Mindenki. Sok idő kell, és valakinek könnyebben megy, ez nagyon más egyénenként, de. De

[00:44:25] Yanagisawa: meg lehet tanulni. Tehát ha akarja, akkor meg lehet tanulni.

[00:44:30] Haruka: Igen, én úgy gondolom.

[00:44:32] Yanagisawa: Most így, ebből a gondolatmenetből kérdezem én, mármint hogy Japánban, ugye inkább a technikai oldalára teszik a hangsúlyt. Amikor elmennek egy koncertre Japánban, akkor a nyugati klasszikus zenét a japánok hogyan hallgatják? Mit hallgatnak? Mi [00:45:00] fontos? Mit hallanak ki a nyugati klasszikus zenéből?

[00:45:34] Haruka: Hát én csak ott leszek és akarok együtt lenni itt ottani a helyszínnel atmoszférával, vagy ez a pillanat, ez egy olyan ajándék pillanat, szóval [00:46:00] ez..

[00:46:12] Haruka: Előadóként sokáig úgy éreztem, hogy én japán vagyok, és amikor a nyugati klasszikus zenét játszom, akkor csak egy másolat vagyok.

[00:46:29] Yanagisawa: Másolat, ezt hogy érti, hogy másolat? Milyen másolat?

[00:46:33] Haruka: Nem eredeti, nem japán zene. Én megtanultam, mi a klasszikus zene. Megtanultam, de...

[00:46:49] Yanagisawa: De nem tartja a sajátjának a klasszikus zenét?

[00:46:55] Haruka: Sokáig így éreztem, és [00:47:00] mindig ez volt egy komplexus.

[00:47:06] Yanagisawa: És most már nem érzi így? Megváltozott?

[00:47:09] Haruka: –Igen, most már Európában játszom, és érzem, hogy a zene már a saját szabályom lett.

[00:47:34] Yanagisawa: Úgy gondolja, hogy azért Japánban egy japán zenésznek az ön szavaival élve vannak komplexusai, hogy hát mégiscsak a nyugati, a klasszikus zene, hogy ez nem a sajátja.

[00:47:56] Yanagisawa: Akkor kérdezem, hogy a japánok mit tartanak ők a saját zenéjüknek? Hiszen ugye a japán hagyományos zene, az is létezik, tehát lehet samiszenen is játszani,

[00:48:15] Yanagisawa: de hogy hogyan gondolnak a japánok a saját zenéjükre? És például ön hogyan gondol? Ön például tud játszani samiszenen, kotón, vagy bármi japán hagyományos hangszeren?

[00:48:29] Haruka: Sajnos nem tudok sámiszenen vagy kotón játszani, mert nem tanultam.

[00:48:34] Yanagisawa: De, amikor hallja például, vagy hogy egyáltalán elmegy egy ilyen koncertre?

[00:48:44] Haruka: Igen, Amikor Japánban éltem, akkor néha mentem, de nekem már kicsikorom óta a klasszikus zene sokkal közelebb volt [00:49:00] szóval nem annyira éreztem ez a hazai zene vagy saját zene, de úgy is a klasszikus zene mindig volt például, amikor versenyre megyek, akkor ennél Japánból jöttem, de talán ez... Nem eredeti, olyan érzésem mindig volt.