Kék Zóna titkok - Miért élnek emberek Okinava szigetén 100 évig, és hogyan csinálhatod ezt utánuk? #44– MÁSODIK rész

#44. rész—MÁSODIK epizód

Vendégek: Turcsán Emese és Koch Mária

[Yanagisawa Gyöngyi]

Így reflektálva erre, hogyha tudatos öregedést, vagy tudatos öregedésre buzdítanál fiatalokat, akkor te milyen, akár pontokba szedve, nem is azt mondom, hogy tanácsokat, milyen követni való, vagy követésre alkalmas metódusokat ajánlanál? Mik azok a legfontosabb dolgok, amire egy fiatalnak figyelni kell? Mert úgy gondolom, amit mondasz, hogy 40 éves kor az a korosztály, akiket már jól lehet edukálni arra, hogy hogyan öregedjen tovább, de lehetséges, hogy ezt még korábban kellene elkezdeni, mert ez a 40 éves már bizonyos értelemben egy kicsit úgy csúnya szóval érve begyepesedett, tehát nehezebben változtatja meg a megszokott útvonalat.

Tehát a fiataloknak mit adnál?

[Koch Mária]

Annyi mindent el kéne kezdeni fiatalkorban, hogy egy jól élhető, egészséges és akár az önkitejesedésre alkalmas életet tudjunk élni, hogy úgy gondolom, hogy ez még sokáig nem lesz a prioritási listán. Arról nem is beszélve, hogy visszafele beszélni a fiataloknak mindig egy nagyon nehéz dolog, ezt talán nem se is vissza tudja igazolni, tehát ezt nagyon speciálisan kell megközelíteni. Először is azt mondom, ha egy fiatalnak ezzel így berobbantsz az ajtón és elkezdesz pakolni, akkor elszalad, tehát konkrétan abszolút nem lesz vevőre, főleg akkor nem, ha egy idősebb ember kezdi ezt elmondani, vagy egy olyan szervezettől jön.

De tény, és ezen például az én projektemben is, a HelloCrimax-ban is, illetve ennek a kibövített változatában nagyon sokat dolgozunk. Én azt szeretném például megértetni a fiatalokkal, hogy az öregedés az nem a te ellenfeled, és nem a majdan elkezdeni kell vele típusú gondolkodás, hanem ez egy folyamat. Tehát mint ahogy kisgyerekkorban átléptél most a fiatalkorban, és megvannak a terveid az elkövetkezendő néhány évedre, ugyanúgy akár az öngondoskodás részeként érdemes azon azt tudatosítani magadba, hogy ez egy folyamat.

A tested nem elromlani fog, hanem folyamatosan változni fog, és ha felelősen gondoskodsz róla, akkor ez a romlás, ez megelőzhető, kiküszövelhető, gyengíthető. Ahogy a gyerekkor után kamaszzodsz, majd felnőlsz, ugyanúgy természetes, hogy 40-50 év felett más lesz a tested, megváltozik a hormonrendszered működése, változni fognak a reakcióid. Tehát a probléma nem az, hogy öregedni fogsz, hanem az, hogy mit kezdesz majd vele.

Tehát ennek a tudatosítása érdemel, prioritást úgy gondolnám. Tehát a feladatunk az, hogy ezt a fajta testtudatot, és azt az alapvető egészségismeretet, az öregedés biológiáját átadjuk a fiatalok számára. Aztán mindenképpen tudatosítanám azt, hogyha te ezt szeretnéd hosszan és egészségesen és jól megélni, akkor az korán kezdődik.

De te most fiatalként, főleg a kékzonás kutatások is azt mutatják, hogy a hosszú élet nem időskorban kezdődik, hanem már tök fiatalon, 10 évesen, 20 évesen, egyáltalán nem mindegy, hogy mit kapunk a szüleinktől. Most itt ebben úgy gondolom, hogy egy generációváltásnak meg kell történnie, és a most kisgyerekesek talán már bírják azokat a készségeket, hogy egyfajta más életmódot, másfajta táplálkozási módot, a sport szeretetét, a mozgás szeretetét át tudják adni a fiataloknak, ezzel együtt vagy a gyerekeiknek. Ezzel együtt nagy kihívásokkal is küzdenek, hiszen például a digitális világ az egy nagyon erős beszikpantóerő, és a szülői ellenállás ugyan nagyon könnyen elmozdul ebbe az irányba.

Tehát azért én nem irigylem a most kisgyerekes szülőket sem. Tudatosítani kell, hogy a későbbi egészséges élet az leginkább az életmódból, és nem a genetikából fakad. Ezt ma már számos tudományos kutatás bizonyítja.

Gyakorlatilag azt mondjuk, hogy 80-90 százalékban, sőt, már egyes legfrissabb kutatások gyakorlatilag 90-95 százalékra teszik azt, hogy az életmódunkból fakad. Minimum az alvás, az étkezés, a mozgás és a mentális egészség együttes hatását érdemes tudatosítani, és az úgynevezett hosszú életelongevítés az nem az öregek wellness programja, hanem egy éles stratégia kell, hogy legyen. Tehát ezt is nagyon fontos lenne tényleg bevinni a közbeszédbe.

A tested nem egy tárgy, hanem egy eszköz, amivel jól kell bánnod. Tehát a fiatal testkultusz az torzít, nem véletlen, hogy kétségbesünk akkor, amikor szembesülünk azzal, hogy a testünk már nem fiatal. A test az az állandó társunk, partnerünk, ami elkísér minket időnk végéig, életünk végéig.

Tehát a preventív szemléletet azt a szó szerint tanítani kéne a mai fiataloknak, én úgy gondolom, iskolarendszer szintjén, és bevinni a közbeszédbe nagyon-nagyon intenzíven. Aztán a mentális egészségről, a mentális frissességről is sokat kéne beszélni. Nem az számít, hogy hány éves vagy, hanem az, hogy milyen módon tudsz rugalmas maradni, hogyan építed be a meghozott, megélt tapasztalataidat az életedbe.

Aki fiatalon már bezár, az időskorára óhatatlanul be fog szűkölni. Tehát az érzelmintelligencia fejlesztései szerintem egy óriási kihívás és nagy feladat. Az önismeret, az adatív gondolkodás képességének a megteremtése, a stresszkezelés.

Tehát egy hatalmas társadalmi narratívra váltásra lenne szükség, és nekünk szakembereknek ebben az a felelősségünk, hogy ezt a narratíva váltást elő tudjuk segíteni.

[Turcsán Emese]

Emese? Ezt én is így látom. Talán, mint kékzónaprojekt vezetője, én abban tudok igazán segíteni az embereknek, vagy például a fiataloknak, hogy szót adok nekik.

Amikor elkezdtem a kékzónaprojektet, akkor egy innovációs lesennyel kezdtük, ahol az volt a cél, hogy minden generációt megszólítsunk, és megkérdettünk egy versenyt középiskolásoknak, ahol az volt a feladat, hogy jövék a kékzónaprojekt, és építsék fel ők. És képzétek el, hogy néhány nap után le kellett állítani a jelentkezést, olyan túljelentkezés volt. Ez jelentette azt, hogy a fiatal generáció igenis fogékony a téma iránt, és igenis akar változtatni, és van ötlete.

És akkor jött az az ötlet is, hogy jó, akkor kérdezzük meg őket, és most tartunk ebben a szakaszban. Kérdezzük meg őket, hogy ők milyen idősek szeretnének lenni. Mert elmondhatjuk mi 40-50-es, 60-asként, hogy milyen szokásokat alakítsanak ki, ha ők nem látják az összefüggéseket, vagy nem az ővék azok a kifejezések, mondatok.

Mondják el ők, hogy milyen idősek szeretnének lenni, és élnek a szakértőink, és tegyék hozzá, hogyha ilyen idős szeretnél lenni, akkor ilyen szokások kellenek, ilyen gondolkodásmóddal, ilyen napi rutinnal. És az már számára befogadható, és hogy lássák az összefüggéseket. Beszéltél arról, hogy okinaván milyen sok zöldséget esznek.

De ez nem csak arról szól, hogy ez a mondat, hogy sok zöldséget esznek. Ez arról is szól, hogyha ilyen sok zöldséget esznek, akkor lehet, hogy maguk termelik meg. Az arról is szól, hogy akkor kevesebb méreganyag jut a szervezetbe.

Ha ők maguk termelik meg, akkor ez a mondata arról is szól, hogy a napi mozgás ott van az életükben, hiszen a kertészkedésnél talán jobb mozgásforma nincs. Úgyhogy az, hogy sok zöldséget eszünk, az annyival többet mond, mint amit gondolunk róla. És egyébként rossz látni, hogy Magyarországon mennyi parlagonheverő kert van, amivel nincs foglalkozva, vagy csak virágos kertnek használjuk, és olyan sok kincselülünk itt.

És nem lehet hibáztatni az embereket, hiszen rengeteg változáson mentünk keresztül az elmúlt évtizedekben, de lehet nekik mutatni egy új irányt, és azt gondolom, hogy talán ezzel is indult, hiszen egyre több családkertjében vannak magaságyások, betevényesek. Egyre több településen jelenik meg az összefogás, hogy nekem szilvából egy sok, nekem albánból egy sok, és cseréljünk, és tegyük ki a felesleget, és mutassuk meg egymásnak, hogy hogyan főzök lekvárt, hogy hogyan csinálok fermentált zöldségeket. És én azt látom, hogy talán kezd változás történni, és az betegségtudatosság kicserélődik egészségtudatosságra, de ez nagyon-nagyon hosszú idő, és itt a cégeknek és a civil szervezetek hangjának nagyon nagy jelentősége lesz.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Pár dolgot reagálva, Japán vonatkozásban is, én úgy gondolom, hogy Emese is ugye említett, hogy a fiatalok maguk fogalmazzák meg azt, amit ugye ők szeretnének, és hogy ne erőltessétek rá, erőltesse rá ugye a projekta feladatokat, vagy hát az elveket. Na most ezzel kapcsolatban nagyon érdekes megfigyelni, Japánban általában bármiről legyen szó, valamiféle tudásanyag átadásakor, mert Magyarországon míg ezt egy ilyen rendkívül száraz, egy ilyen egybefüggő teljes rendszert próbálnak átadni a hallgatóságnak, addig ezt Japánban úgy csinálják meg, hogy ilyen kis mikroegységekre lebontják. Nagyon, de nagyon könnyen befogadható.

Nem tudom, mennyire megy át, amit szeretnék mondani, tehát most is, ahogy beszélgetünk mi is itt, egy egész rendszerben gondolkodunk. Itt viszont ezt nagyon jól le tudják buntani, akár grafikonok, mindenféle elemek, és akkor itt jön be ugye a TikTok és a social media és mindenféle dolog digitalizálható verziókban, hogy befogadható és könnyen érthető formában, minimalizált egységekben. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon fontos dolog.

Marika említette a genetikát. Ezzel kapcsolatban egy érdekes dolog, hogy például itt Japánban, ez egy tény, és ezt be is bizonyították, hogy sajnos a japán lakosság nagy része kifejezetten érzékeny a cukorbetegségre, tehát akkor, amikor egy japán például, úgymond elhízik, étkezésbeli problémája van, akkor az nagyon sok esetben a cukorbetegségbe torkolik. Na most ezt azért úgy tudatosítják az emberekben, és még egy fontos, hogy itt például az oktatásban benne van a tananyagban, hogy az étkezést azt hogyan kell felépíteni.

Tehát mennyi legyen benne a fehérje, a cukor, stb. És akkor van egy ilyen szép kis piramis, és a gyerekek nem a magolás szintje, hogy betanulja és utána felmondja, mint egy leckét, hanem ott van, hogy oké, ha most hozzad a kis uzsonnádat, akkor na, ebben most mennyi a szénhidrát. Ez is benne van az oktatásban, és ez nagyon fontos lenne szerintem Magyarországon is, akár a tananyagba betenni azt, hogy az étkezést hogyan kell.

Tehát nem kell megvárni, hogy megnőjön és felnőtt legyen, és akkor majd tudatosan, hanem akkor legyen benne a tananyagban. Tehát ez ugyanolyan fontos, akár mint az ABC. Kész, három dologral van szó, a protein, cukor, zsír, eszke, milyen egyensúlyban kell enni.

És akkor itt jön be az, hogy az étkezésnél is, például ez kifejezetten rossz, hogy cukormentes étkezés. Ezt is bebizonyították itt Japánban, hogy még az életkort is csökkenti ezzel. Nem, tehát itt tényleg az a legfontosabb, hogy minél változatosabban, tehát ne egyoldalú legyen, hogy minden héten, vasárnap rántotúsabb.

Nem, tehát legyen egy hónapban, legyen két hétben egyszer, de hogy változatos legyen. És nyilván, ahogy ugye Emese is említette, hogy az adott kontinentális éghajlaton, ami Magyarországon elérhető zöldségtől kezdve minden, itt nem az a lényeg, hogy egy hónapban elmegyek kétszer a susizóba, és akkor jaj, de jó, mert a japánok is susi tesznek, és akkor már hal, és jaj, nem erről van szó. Attól nem történik semmi.

Mert még egy nagyon fontos dolog van, hogy a bél florát kell megváltoztatni. Mert ugye a magyar étkezésnek is megvan az ízvilága. Tehát minden országnak megvan az ízvilága.

Na most akkor, amikor átáll az ember, akkor a bél florája is megváltozik. És itt van egy nagyon-nagyon fontos dolog, mert hogy minden étkezési kultúrának megvan a saját bél florája. Na most ott van az, hogy ha ez az étkezési kultúra nem épp a legmegfelelőbb, mondjuk az amerikaiaknak nem biztos, hogy épp a legmegfelelőbb a bél kultúrájuk, akkor igenis, hát akkor azt javítsuk, de hogyan, és az egy folyamat.

Tehát ez nem két nap, nem egy év, hanem bizony, az egy folyamat. Egy kicsit lehet, hogy távolról indulok, de ezt is mindenféleképpen el szeretném mondani, illetve meg szeretnélek benneteket kérdezni, hogy hogyan gondolkodtok erről. Ez pedig mi kis kapitalista világunk, felfogásunk, és úgymond ez a folyamatos profittermelés, profitorientált gondolkodás.

Ez már annyi kárt okozott, én szerintem a Földnek, és fog is, hogyha ezt így folytatjuk, mindenféleképpen azért egy új közgazdasági logika bevezetésére lenne szükség. Vagyis itt nem a GDP alapján kell majd, hogy az országok meghatározzák úgymond a jólétüket, hanem a környezeti, a gazdasági, a társadalmi fenntarthatóságuk alapján. És ide jönne be az, hogy az idős korosztálynak az úgymond újboli szocializációja, és ebbe a termelési ciklikusságba való visszavétele, hogy ti erről hogyan gondolkoztok.

Ez az úgynevezett ezüst gazdaság. A Földön már az ötven pluszosok, azok évente 5 százalékos arányban növekednek. Előregedő társadalmak, ugye nem csak Magyarország, nem csak Japán, tehát szinte azt hiszem egy ország van, amelyik most a növekedésről beszélhet, de hát hogy most már Kína is belépett, ugye az előregedő országok sorába.

Tehát magyarán ez az ezüst gazdaság, ezt hogyan lehetne Magyarországon szerintetek megvalósítani? Két dologra szeretnék rákérdezni. Az egyik, ugye a nők, az ötven pluszos nőket, hogyan lehetne egyrészt azt rávenni arra, hogy ugyanúgy dolgozzanak, tehát ugyanúgy legyenek hasznos tagjai, folyamatosan hasznos tagjai a társadalomnak.

És akkor itt jön a másik kérdés, hogy hogyan lehetne a munkaadókat arra rávenni, hogy igenis foglalkoztassák az ötven pluszosokat is, vagy akár a hatvan pluszosokat is, vagy akár a hetven pluszosokat is. Hogyan látjátok a megoldást? Mert hogy Japánban, ahogy ugye említettem is, hogy nem akarok ugye a másik ember terhére lenni.

Amíg én a saját dolgomat meg tudom tenni, addig megteszem. Tehát ez a mentalitás, ez igenis él. A dolgozás, a munka végzés, az pedig nem kifejezetten arról szól, és itt megint egy ilyen buddhista felfogás is van, hogy én nekem most el kell menni, és akkor most nem tudom, reggel 8-tól 4-ig lehúzom.

Itt Japánban az, hogy valaki 80 évesen is dolgozik, sőt, mi több, 90 évesen is dolgozik, ez egyáltalán nem meglepő. És azok, akik dolgoznak, azok nem veszik olyan értelembe tehernek, sőt, akkor, amikor úgymond abba kell nekik hagyni valami miatt, egy betegség miatt, vagy bármi miatt, akkor jön igazából a testi romlás, a szellemi leépülés, és akkor érzik saját maguk úgy, hogy ők már kiestek, úgymond ebből a társadalmi körforgásból.

[Turcsán Emese]

Azt gondolom, hogy abban nincs különbség, hogy Magyarországon is az emberek elképesztő módon ki vannak kiehezve arra, hogy hasznosnak érezzék magukat. Én ezt a projektben belül a mintatelepülések állátom. Amikor megkértük őket, hogy önkéntesként jelentkezzenek, akkor döbbenetes volt megtapasztalni azt, hogy két-három nap alatt több mint száz önkéntesünk lett.

Tehát az, hogy itthon is ez igényként felmerül, az nem kérdés. Én azt gondolom, hogy amit korábban mondtam, a CBSzervezetek és a cégek nagyon nagy irányítói, alakítói lehetnek az elkövetkező évtizedekben ennek, és nagyon sok pozitív példa van előttünk. Ugye mondtál te is, de mindig feljön témaként például Szingapur, ahol tudatosan változtatták meg nem csak a napi szokásokat a lakosoknál, hanem a gazdaságot is.

Ahol nem büntetés volt, hanem jutalmazták azokat a termelőket, gazdákat, boltokat, akiknél megjelent a fenntarthatóság, az ökológiai levnyomcsökkentés, a prevenció. A prevenció az természetes része lett a mindennapi életnek, de ugyanakkor én mindig hibának tartom azt, mikor egy az egybe valamit át akarunk ültetni, mert ahogy mondta Marika is, teljesen más transzgenerációs félelmek vannak itthon, teljesen más nyomot hagyott a mi történelmünk az emberek lelkében, életében. Elfoglalkozni kell, és teljesen más hagyományok vannak, de azt gondolom, hogy rendkívül jó példák vannak, hogy, és megint a sokat emlegetetés, nekem veszőpalipám a pártbeszéd, hogy nagyon jó példák vannak arra, hogy az állam hogyan tudott együttműködni a helyi gazdákkal, hogyan tudta bevinni a közintézményekbe, az iskolákba, az obodákba azokat a szemléleteket, amik segítik azt, hogy kicsit máshogy gondolkodjunk.

És én azt gondolom, hogy ez nem egyik vagy nem másik szervezet vagy területfeladata, hanem az összefogásé. És a múltkor is megkaptam kritikaként, hogy azért nehéz, hogy azért nem felélelő lát lehetőséget a kékzona projektben, mert ez az állam feladata. És én mindig azt mondom erre, hogy nekünk azzal kell foglalkozni, amire ráhatásunk van.

És az emberek megszólítása nálunk rendkívül gyorsan, vagy jól, vagy dinamikusan történt. Én nem is gondoltam, hogy ilyen könnyű lesz embereket idézőjelben magunk mellé állítani és meggyőznie arról őket, hogy ez egy nagyon-nagyon jó dolog lesz. Mert értékelték a jó szándékot, értékelték a humort, értékelték azt, hogy nem az iróasztal mögül akarjuk a projektet irányítani, hanem levesszük a tűsarkút, és beállunk közüljük, és közösen biciklizünk, túrázunk, fermentálunk velük.

És talán ez kuriózum nálunk, hogy félretettünk tenni emberek és szervezetek és politika között, és minden minden között olyan sérelmeket vagy tabu témákat döntögettünk le, aminél azt mondtuk, hogy mi nem érdekel azt, hogy mi nem tud működni, nézzük meg azt, hogy mi tud működni. És talán ha ez a kommunikáció elindul, mindentől függetlenül, akkor lehetnek itt is változások.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mindettől függ az, hogy az idősödő generációt vissza lehet-e vezetni a gazdaságba, vagyis a munkavállalásba például. Így akkor kapcsolódik az a kérdésem is, hogy szerintetek nem lenne egyszerűbb úgymond egy felülről jövő megoldással, ahogy mondod, akár egy kormányterv részeként is megoldani ezt a kérdést, vagy bevezetni ezt a kérdést, javítani ezen a helyzeten, hogy jobbak-e ezek a horizontális szerveződések és inkább ezeknek az összekapcsolásából lehet jobban változást elérni. Mit gondoltok erről?

[Koch Mária]

Én megreflektálhatok az előző kérdésedre? Persze, hogy ne. Nagyon érdekes megnézni abból az aspektusból, hogy milyen gazdasági értéket termelnek ki a szilverekonomi tagjai, tehát az ötvenpluszos korosztály.

Gyakorlatilag Európában éves szinten több mint négy billió eurót tesz ki az a gazdasági érték, amit megtermel ez a korosztály, és a várakozások szerint ez ebben az évben a GDP akár 30%-át is elérheti. Tehát azért ezt nagyon helyén kell kezelni, és ezt az értéket úgy gondolom, hogy abszolút érdemes bevinni a közbeszédbe. És miután a demográfiai realitás az, hogy a magyar népesség közel 40% a 50 év feletti, és 2030-ra a várakozások szerint a 65 év felettiek aránya már a 23-25% köré fog közelíteni, tehát ez egy megkerülhetetlen tényező.

Tehát a gazdasági teljesítményük elismerése mellett azok a humán intézkedések, amik az ő munkában tartásukat, a megbecsülésüket és az értékük helyén kezelését célozzák meg, azok véleményem szerint abszolút elengedhetetlenek. Ha belagondolunk abba, hogy egy tapasztalt munkájról milyen gazdasági motor például egy vállalat életében, az a fajta tudás, az a fajta lojalitás, munka és élettapasztalat, amit be tudnak vinni a cégek életébe, a munkahadójuk életébe, az egy abszolút versenyelőnynek számít. És miután a munkahadók is egyre inkább szembesülnek azzal, hogy idősödő kollégáik vannak, ezért ezeknek az értékeknek a tudatos beépítése, felismerése, megbecsülése, ez úgy gondolom, hogy egy must-have kategória a munkahadók életében.

Ugye nagyon sok programot bonyolítunk cégekkel, és ezt gyakorlatilag napi szinten látjuk, és a programainkkal részben ezekre reflektálunk is kell. Aztán ha a fogyasztási potenciál oldaláról megnézzük őket, akkor stabil vásárlóerőnek számítanak. Kevésbé impulzívan döntenek, viszont értékalapon hajlandók nagyon sokat költeni.

Hajlandók nagyon sokat költeni arra, hogy kényelmesen, egészségesen éljék az életüket, tehát minden olyan terméknek, szolgáltatásnak, innovációnak helye van az életükben, ami azt szolgálja, hogy ők kényelmesebben, egészségesebben és jobban, konfortosabban élhessék az életüket. És úgy gondolom, hogy ebben azért az egészségügyi innovációk motorja is lehetnek, hiszen amit előbb beszéltünk, hogy elkezdünk kapaszkodni abba, hogy igenis hogyan tudunk egészségesebben, hosszabb távon, megtartó közegben tovább élni. Ebben ezért a különböző technológiák, innovációk nagyon fontosak ennek a korosztálynak a számára.

Úgyhogy akkor tesszük jól, hogyha a mentőkkel gyakorlatilag élethosszíktartó értékét elismerjük. És még egy nagyon fontos információ, friss ír, hogy Magyarországon tervezik bevezetni azt, hogy amikor elérjük a nyugdíjkorhatát, nem lesz kötelező nyugdíjba menni. Tehát a munkavállaló döntheti el, hogy mikor megy nyugdíjba.

Ez viszont elkezdi egy nagyon erős párbeszédre készíteni a munkadó és a munkavállalói kört. Tehát itt nagyon komoly folyamatok fognak elindulni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nehéz megoldásokat szülhet olyan értelemben, hogy ez a nyugdíjban menő korosztály az arra nincsen felkészülve, hogy ő még úgymond tovább dolgozza. Éppen a minap olvastam egy posztot, ahol nagyon kedvesen írja az illető, hogy ő akkor most végre elmegy nyugdíjba az óvodából. A végén az jön ki, hogy jaj, de én most mit fogok csinálni.

Na most, hát akkor miért megy el? És szerették is a gyerekek meg egyáltalán, akkor miért? És akkor valahol a posztnak a fele arról szólt, hogy igen, hogy ő ledolgozta az életét, és akkor itt jön a jól megérdemelt szabadság ideje, mert hogy akkor most már nyugdíjas idő, de a vége az, hogy igen, és akkor mit fogok csinálni.

Azért minket is erre utaltam azzal, hogy itt Japánban akkor kezdődik igazából a szellemi és testi leépülés, amikor abba hagyja a munkát. Ez a gondolkodás, ez a mentalitás, hogy hát akkor én most abba hagyom, hogy ezt mennyire lehet vajon kommunikálni feléjük, mert így ahogy mondod, hogy ez egy ilyen, nem tudom, kormányrendelettel vagy bármivel bevezetett dolog lesz, de hogy ez vajon hogyan fog működni. A másik pedig így ennek a gazdasági résznek, meg egyáltalán az, hogy úgymond az idősödő korosztálynak milyen termékeket nyújtanak a cégek.

Engem is foglalkoztatott egy kicsit, így ahogy készültem erre a beszélgetésre, mert azokkal, akikkel így beszélgettem idősödők, már mint itt a környezetemben, sokan mondják azt, hogy úgy célozza be a cég eleve, hogy az idősödőosztály gagyi. Az idősödőket már tényleg egy ilyen más embertípusként néznek. És itt is az van, hogy egy 75 éves még nem érzi magát idősne.

Én szerintem mi is úgy vagyunk, bárki, aki hallgatja ezt az adást is, hogy belsőleg ugye nem változunk, csak ugye amikor tükörben nézünk, hát akkor úgymond a külső burok az, ami változik, de belülről nem változunk igazából, és valahol ugye ez van úgymond az idős korosztályos. Tehát attól, hogy valaki 100 éves, attól, hogy valaki 90 éves, már korlátozottabban tud mondjuk mozogni, az még nem azt jelenti, hogy ő belsőleg úgymond megváltozott volna. Érdekes az, hogy például itt Japánban, ezeket a mondjuk akár ilyen várostervezési szempontból is, hogy idősödőosztály, mert nem tud ugye például annyira lépcsőzni, stb.

stb. Akkor azt eleve mondjuk egy ilyen szintmegoldással oldják meg, egy lejtős rész van ott, ami azt jelenti, hogy akár gördeszkával, tehát mondjuk ezt egy fiatal is tudja használni, meg mondjuk egy tolókocsival is ott tudja, akkor le lehet menni. A várossi megoldások a minden korosztály számára kielégítő, nincs egy szigorú határ meghúzva, hogy ezt csak egy idős tudja használni, hanem mindenki tudja használni, mert egy liftet babakocsi tolóanyuka is tudja használni, és még egy, ami például így a fiataloknál egy fontos dolog, az önismeretnek a fejlesztése, tehát mit szeretek én csinálni.

És azt például, hogy aki mondjuk jobban szeret mozogni, akkor arra rávenni, hogy ne liftezzen, hanem ő menjen igenis lépcsőn. Ez, ha egy szokássá válik, akkor 40 évesen is fogja biztosan használni a liftet, meg a mozgó lépcsőt, de attól még őben ez a szokás megmarad, hogy de ha tudok, akkor megyek lépcsőn. Most, jelen pillanatban Magyarországon, az öregedéssel járó sztereotipiák közül mit tudnátok kiemelni legfőkép, amiket első körben meg kellene változtatni.

[Turcsán Emese]

Nagyon érdekes, amikor én az öregedése tekintek, és ez mindenkinél így van, akkor szoktam azon mosologni, hogy milyennek láttam egy időst, tiniként. Tiniként, amikor így vizualizáltam, hogy milyen egy idős, akkor egy hajlott, hátú, ráncokkal teli, göcsörtösúlyú néni bácsi jutott eszembe, aki mondjuk ilyen 60 pluszos. És ahogy telik az idő, egyre inkább kitolódik, hogy ki az idős, mert nekem most már egy 70 éves sem idős, vagy egy 75 éves sem idős.

És egyre inkább változik a kép. Egyre inkább a kép nekem abba az irányba megy el, hogy egy idős, egy új életszakasz, ahol újra megjelenik az élethosszígtartó tanulás, egy új életkezdetei, és már beszélhetünk, és nem számít tabu témának, hál' Istenek egy ideje, az időskori szerelem, vagy az időskori életújrakezdése, hogy letehetjük azokat a rossz szokásokat, vagy azokat a rossz kapcsolatokat, amik esetleg nem építenek engem, és merünk új életet kezdeni, és egyre inkább más jelent nekem. Most egy aktív és független élet lehet ez időskor, de azért nem felejtsük el azokat a statisztikákat sem, amit Magyarországon jellemzőek, hogy hány ember életét rövidíti meg évtizedekkel az elmagányosodás, hogy hány idős él egyedül, segítség nélkül.

Érdekes ezen elgondolkozni, hogy mit jelent nekünk az idősödés, és talán ezért fontos, amit mondott Marika is, hogy az, hogy milyen idősek vagyunk, vagy a testvérünk, a szüleink milyen idősében állnak, azt nagyban azt határozza meg, hogy 20-asként, 30-asként, 40-esként milyen életet élünk, és itt van nagyon nagy szerepünk és felelősségünk az edukációban, hogy mit adunk át.

[Koch Mária]

Nagyon erősen tudok kapcsolódni MSZ-hez, mert hasonlóan élem meg a saját idősödési folyamatomat, időnként rácsodálkozom arra, hogy elkezdtek néhány éves, lassan már évtizedet csókolommal köszönni, aztán most kifejezetten zavaró módon élem meg azt, hogy elkezdték velem a lokomunikációban boltban, itt-ottam, ott hivatalos helyeken befűzni azt, hogy tetszik. Tehát amikor tetszik ezünk egy idős ember, és akkor azt mondom, hogy rajtam már tényleg ezt látják? Én tényleg a tetszik, a néni a tetszik kategóriába kerültem, és valahogy minden ideg szállam berzenkedik az alól, és ez talán meg annak köszönhető, amit Gyöngyi, te fogalmaztál meg teljesen az én megélésem alapján, hogy a testem kifelé teljesen más tüzen a nagyvilágnak, mint amit én megélek belül.

Nyilván érzek bizonyos korlátokat, tudom azt, hogy mondjuk nem feltétlenül tudnék negyed órát ugrókötelezni, sőt még három percet sem. Tehát nyilván tisztában vagyok, romó olyan fizikai korláttal, de igazán az alkotói kedvem, a dinamizmusom nem változik. Az, hogy egyre inkább úgy érzem, hogy összetetten tudok gondolkodni témákról, egyre inkább úgy érzem, hogy a sok felhalmozott tudástapasztalat egyre inkább beépül, egyre jobban tudok szintetizálni, egyre inkább értékekmentén tudok gondolkodni, egyre inkább nagyobb lennem az igény arra, hogy átadjak valamit mások számára.

Tehát ezeknek a megélése nagyon pozitív, és ez nagyon éles kontraszban van azzal, hogy a világ hogyan lát engem. Tehát ez valóban nem egy könnyű időszak, nekem is vannak rossz napjaim. Tehát nem tetszik, amit a tükörben látok, nem tetszik az, ahogy gondolkodnak rólam mások, ahogy a világ lát engem, de ezzel valamit kezdenem kell.

Tehát nem szeretném lehúzni magam, és nem szeretnék ebbe bele savanyodni. Éppen ezért ennek a tudatos kezelését nagyon fontosnak tartom, hogy én megtanuljam, és másokat is erre bíztassak, és másoknak is segítsek ezeket a képességeket elsajátítani. Óriási tévfitek élnek a társadalomban, 40 felett már csak a, nem tudom, összeomlásra romlás jön, 60 felett már nincs is értelme önmagunkban meg az egészben befektetni.

Holott kiváló kutatásokból tudjuk azt, hogy nincs az az életkor, amikor nem lehetne még elkezdeni az egészségtudatos életmódot. Még akár 80 évesen is, emlékeim szerint, a várható élettartamunkhoz képest akár plusz három évet jelenthet, ha életmódot tudunk váltani, és számos preferenciánkon, etiki rossz berögződésünkön tudunk változtatni. Tehát én úgy gondolom, hogy az a fajta ageismus, ami nagyon tetten érhető, akár a világban, de Magyarországon biztos, gyakorlatilag az életkori diszkrimináció érzete az nagyon magas.

Magyarországon is, az EU-ban is gyakorlatilag ilyen 45 százalék körül mozog, emlékeim szerint, és több mint 50 százalék is úgy érzi az embereknek, hogy az életkora az mindig csak hátrányt jelent neki, de most a nőket ez még kiemeltebben érinti, főleg 45 pluszosan a menopauza éveiben, amikor önmagunkról is elkezdünk torzképekben gondolkodni, hogy nem vagyok értékes, ugyanők láthatatlan nevállása, ez is egy nagyon közismert probléma, amikor már a férfiak sem úgy tekintenek rá, már a társadalom sem tekinti értéknek, már a munkahelyén sem kezelik értéknek, tehát itt egy nagyon transzperens, nagyon életkorszemlegességű gondolkodás, és abszolút kompetencia alapú kiválasztás akár a munkahelyeken, ami segíthetés és megoldás lehet, és az a fajta párbeszéd és nyíltság, hogy ezekről a témákról tabukmentesen és nyíltan merünk beszélni. Hogyha ezt levetítem a kék zóna szemléletre, akkor azt mondom, hogy azok a józan életmódszabályok bevezetése és változtatások meglépése, amit adaptálni tudok a saját életemben, az nagyon sokat segíthet.

Tehát ne ezt a mítoszt próbáljuk meg magunkba táplálni vagy beimportálni, hogy mert én most kék zónás elvek szerint élek, hanem nézem meg, hogy nálam mi működik. Mi az, ami nálam nem működik? Mi az, ami működhet?

És az apró lépések megtételére szeretném még felhívni a figyelmet, hogy nem tudunk motiváltak lenni hosszú távon akkor, ha mindent is egyszerre szeretnénk változtatni magunkon és az életmódunkon, hanem nézzük meg talán a legsürgetőbb pontokat, vagy azt a pontot, hogy mire vagyunk a leginkább motiváltak, vagy mi a mi célunk, aminek a változtatást alá tudjuk rendelni. És ezek mentén, az apró igények mentén, vagy a legfontosabb terveink, céljaink, vagy a legsürgetőbb ingerek mentén kezdjünk el apró változtatásokat. És akkor az apró változtatások, ha a legfontosabb triggerek mentén kezdjük, akkor ugye hamarokoznak sikerélményt.

Ha sikerélményünk van, motiváltak tudunk maradni. Tehát ezek a fajta célérzések, és az a fajta jó érzés, ami eltölt minket a sikereinknál, például a stresszt is tudja csökkenteni, de motiváltál tud tenni hosszabb távon, és ez nagyon-nagyon fontos. Tehát én úgy gondolom, hogy talán, ha ilyen szemlélettel próbáljuk meg az egészet megközelíteni, és itt az utolsó kérdésedre visszaútalva, hogy ez kinek a feladata, én úgy gondolom, hogy ez hosszú távon.

Akkor lenne jó, hogyha igazándiból az állam megadná ehhez a keretrendszert. Tehát az államnak nem az a feladata, hogy minden egyes idősödő vagy idősemberről gondoskodjon, hanem az, hogy megteremtse azokat a, példaként tudafározni, szociális-egészségügyi-gazdasági kereteket, amelyekben az idősödés egy méltó és fenntartható folyamattá válhat, és akkor itt az egészségpolitika, a szociális ellátórendszer, nem tudom, a nyugdíjrendszer például, az oktatás és a munkáerőpiaci rendszer gatyábarázása, és a megfelelő keretek kialakítása már elegendő ahhoz, hogy mi egyénként is el tudjuk ebben helyezni magunkat, illetve a civilek is erre rá épülve egyre és egyre jobb feltételekkel és egyre jobb projektekkel tudjanak belépni az emberek életébe. A munkadó-gazdasági felelőssége, ugye az integrációs felelősség, ami ehhez még hozzá csatlakozik, és az a közös társadalmi felelősségünk, hogy őrizzük meg az idősödő emberek mértóságát, segítsünk nekik, tehát ne az legyen, hogy minek száll fel reggel hétkor a villamosra, a francért nem marad otthon, amikor én rohanok a munkába, vagy miért előttem sorban pénzt tennel, amikor én, aki a dolgomat végzem, most miatta még többet állok sorban, hanem egyszerűen fogadjuk el, hogy léteznek idős emberek, és egyszer mi is azok leszünk, és milyen rossz lesz az nekünk, ha rólunk is ugyanúgy fognak megnyilvánulni, és ugyanígy fognak gondolkodni.

Tehát ennek a párbeszédnek nagyon itt van az ideje, hogy elinduljon. És akkor itt vagyok én az egyén, ugye most az államszintjéről lejöttünk szép fokozatosan az egyén szintjére, akinek igenis érdemes felismernem azt, hogy az ön gondoskodás az az én egyéni felelősségem, ez az én projektem, hogy meddig fogok élni, és milyen élőt minőségben. Ez egy óriási felelősség, testileg, anyagi értelemben, mentálisan, abszolút tudatosan érdemes felkészülni az öregedésre, és én úgy gondolom, ha ebben közös nevezőre lehet jutni, akkor ez egy olyan jófajta társadalmészelződés az egyén és a társadalom minden szereplője között, amikor megvalósulhat valóban az, hogy mi történik velünk hosszabb távon.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Lehet, hogy ez egy ilyen pusztában kiáltott szó lesz, vagy kérdés lesz, de hogy például a médiában miért kell Magyarországon az időseket félretenni. Ezt nagyon előjön, hogy a médiában, magyar médiában például nincsenek, mondjuk 60 éves bemondók, színészek. Ezzel csak azt érik el, hogy eleve a népesség sem látja effektív az időseket, hanem csak akkor, hogyha postán éppen előtte áll sorba, azt látja, hogy őt most akadályozza.

De pont ezeket az értékeket, amiről beszélsz, a médiában igenis megmutatni. Tehát itt Japánban például az, hogy 80 éves színész szerepel, vagy énekesek, nem tudom, 75 évesen, és énekel, és ott áll, és a színpadon, és ott van. És persze hát látszik, és a legérdekesebb benne, hogy nem csak a 75 éves korosztánynak énekel, hanem a 40-eseknek is.

És hogy igenis tud olyat nyújtani a társadalom többi tagjának is, ami érdekes, érdekfeszítő. És ez valahol ez a visszacsatolás, ahhoz, hogy érdekfeszítő legyen, ahhoz ő neki úgymond karban kell tartani a magát, ahhoz neki új dolgot kell produkálni, ahhoz neki se többé tanulni kell, képezni kell magát. Például én szerintem Magyarországon már lehetne ez egy első lépés, hogy azt mondani, miért ne?

Igenis, az, aki 50 éves, aki 40, nem tudom hány, ugyanúgy, hát miért ne?

[Koch Mária]

Nézd az a helyzet, hogy itt nálunk nagyon sok minden cikizünk, szerotipizálunk, tehát gondoljunk csak a szökenős viccekre, az idősekről szóló viccekre. Itt a médiában az időseknek kenőcsöket, krémeket, derék, prosztata, emésztés, bukvadás, stb. stb.

-t ajánlunk. Tehát azt még nem mondjuk ki, hogy menj el a nem tudom melyik wellness hotelbe, mert ott olyan szilverszolgáltatások vannak, amitől te majd tök jól megfrissülsz, meg egészségesen maradsz. Tehát itt van egy felelősség.

Csak, hogy mondjak jó példát is, most két esetben is fordult elő, hogy már elfeledetnek hitt és képen nyőre nem kellőrő 60 pluszos arcokat hoznak vissza, tehát ez egy jó irány. Remélem, hogy itt a média is majd egyre jobban érzi a felelősségét. Ami viszont nagyon érdekes, hogy azt hiszük, hogy pozitív kontextusban említjük meg, de mégsem, amikor azt írjuk valakiről a sajtótermékekben, hogy 45 éves és milyen bombaformát hozott.

Még ötven évesen is megmutatta, hogy ő nem tudom, felemeli a nyolckilos súlyzót. Tehát ez a még akkor összefüggésbe helyezés, ez is nem hiszem, hogy sokan bele gondolunk, de gondoljunk csak bele egy kicsit abban, hogy hova helyez ez minket? Már ennyi és még ezt tudja, hát hogy a viharban ne tudná?

Hát miért ne lehetne jó formában 45 évesen?

[Yanagisawa Gyöngyi]

Persze, ez volt a Trumpi beszólás az első ciklusa idején, ugye amikor a Macron feleségének ezt mondta, hogy na hát, ennyi idősen és még így néz ki. És akkor nem értette, hogy itt most mi volt a gond. Mindenféle rossz, meg mindenféle negatív ellenére, amit itt most főképp így a beszélgetés második részében hoztunk, pozitívan állnék hozzá, már mint magához tényleg, ehhez a projekthez is és ehhez, amit csináltok, ehhez a munkához, és megszeretném azért kérdezni tőletek, hogy hogyan, és nem is az, hogy hogyan, mert a hogyanra ugye már félig, meddig válaszoltunk, de főleg az, hogy mikor lesz Magyarországon és mondjuk egy ilyen második Okinava? Szerintetek, tehát mik a tervek 2026-os évre és milyen időintervallumban gondolkodtok?

[Turcsán Emese]

Azt nem tudom, hogy mikor lesz Magyarországon második Okinava. Nem lesz? Azt tudom, hogy a 2026-os cél az, hogy leszűrve a tapasztalatokat a három mintatelepüléseken és élve azzal, hogy elképesztő sok szakember állt a projekt mögé, elinduljon egy olyan irány, ahol tényleg minden generációt megszólítunk.

Nem véletlenül lett a projektünkben minden generációnak saját nagykövete, hogy minden generációt a saját nyelvén hangján vonjunk be. A cél az, hogy kitárjesszük a gondolkodást, ahogy korábban mondtam, azokra a területekre, amik valamilyen módon érintettek. A fenntarthatóság, a közösségépítés jelenjen meg még inkább.

És talán a 2026-ban a gyakorlati cél az, hogy egy rócsó keretében minél több településre jussunk el, ahol feltérképezzük azt, és ott töltünk három-négy napot, majd feltérképezzük a csapattal azt, hogy mi a magyar realitás, mi a magyar jelenlegi állapot, és megnézzük, hogy mik azok a jó minták, amik vannak, és amikről lehet, hogy a település nem is tud arról, hogy ők milyen kiemelkedő dolgot csinálnak, vagy száz kilométerrel nem tudják, hogy milyen kincs van a közelükben, és feltérképezni azt is, hogy esetleg még a kihívások és megnézni, hogy a szakértői csapatban van-e olyan, aki tud abban segíteni.

Tehát részünkről a cél az, hogy ezeket a napi szokásokat kiterjesszük még több emberre, és településről településről járva nézzük meg azt, hogy talán visszautalva a kérdésedről, hogy lehet, hogy nem egy másik Okinawa kell, hanem egy nagyon jó Noszvaj, vagy egy nagyon jó Nagy Réde, nagyon jó Nagy Kovács.

[Koch Mária]

Igen, én is úgy gondolom, hogy nem az a cél, hogy a már meglévő zónás helyszínek egy az egyben adattával legyenek, hiszen, ahogy beszéltünk róla, már nagyon sokat teljesen mások az emberi és a mindenféle földaljai és egyéb gazdasági adottságok, hanem az, hogy azok a helyszínek a magyar valóságra, a magyar emberek igényeire, az adott településre vonatkozóan a lehető legtöbbet hozzák ki, a legtöbb értéket adják, a legtöbb változást tudja pozitív értelembe indukálni, és ez a hosszú megtartó élet a legnagyobb sikerel megvalósulhasson majd hosszabb távol, de minden esetre most a projektek elején elindulhasson ennek a szemléletnek az átadásra, és akkor azt hiszem, hogy jó helyen és jó irányban van ez az egész kék zóna szemlélet.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Én ezt nagyon-nagyon sok sikert kívánok, és nagyon örülök annak, amit mondtatok, hogy a magyar viszonyokra adaptálva, amit ki lehet hozni a magyar lehetőségekből, ugye abból a legjobbat, és ezáltal meghosszabbítani és javítani az életminőségen, de azért ehhez, ha talán egy kis segítség is lehet, hogy Japánban annak idején, tehát visszautalva ez az 1975-ös időszakra, milyen prioritási sorrendet állítottak fel, mármint egész Japánra is aztán kiterjesztve, hogy a népességnek az életminőségét javítsák, a következők lehetnének.

Mindenféleképpen rövid távú, középtávú és hosszú távú feladatokban érdemes gondolkodni. Rövid távon például a só és a cukor fogyasztásnak a csökkentése, akár a közétkezésben is. A dohányzásról való leszokásnak a támogatása, akár ingyenes programokkal, mindenféle más programok bevonásával is.

A munkahelyi stresszkezelő programoknak a bevezetése, az is egy nagyon fontos szempont lehet. Középtávon, ami mondjuk egy 3-7 éves intervallumot vonhat magába, itt például a társas kapcsolatoknak az erősítését lehetne kiemelni, közösségi tereknek, programoknak, tehát akár tényleg ilyen város tervezési szempontból is végig gondolható, átgondolható ez a dolog. A fizikai aktivitás kultúrájának a megváltoztatása, hiszen tudjuk azt főképp mondjuk tényleg egy 40-es, 30-es korosztálynál, akik mondjuk nem sportoltak, ott nem jön be az, hogy egy-két nap alatt persze, most akkor én majd elmegyek futni.

Tehát erre egy hosszabb távot, tényleg egy ilyen 3-7 éves távot is azért lehet számolni. És nem utolsó sorban a szűrővizsgálatok. A szűrővizsgálatok konvaló részvételnek az erősítése, növelése, most félretéve azt, hogy ugye a Magyarországi jelenlegi helyzet, orvos elvándorlástól kezdve, mindenfélét ideértve, ezt most félretéve a szűrővizsgálat.

Hosszú távon, ami pedig mondjuk egy 7-15 éves időszakot is magába foglalhat, az pedig a táplálkozási kultúra átformálása. Tehát itt kifejezetten az átformálásról van szó, mert hiszen nyilván 2-3 éves időintervallumra is lehet változtatásokat elérni, de átformálni nehéz. Tehát oda érdemesebb már úgymond a következő generációra építeni.

Amit ugye beszéltünk is, ez az ikigai-szerű életfelfogás koncepció, beépítése a gondolkodásba, és nagyon fontos, hogy a kultúrába. Tehát az, hogy a médián keresztül, a tévéműsorokon keresztül, és tényleg mindenhonnan, hogy ezt a szót használja az ember, folyjon, folyjon ez a jellegű mentális hozzáállás, ez nagyon fontos. És az államszerepe hosszú távon az egészségtudatos társadalmi normáknak a kialakítása, tehát az anyagi támogatástól kezdve ennek a koncepciója, kerete, keretrendszer, ahogy ugye Marika is említette, ez nyilván egy ilyen hosszabb távú dolog lenne.

Utolsó kéréskérdésként, aki kedves hallgatók közül is, aki azt gondolja mindezek meghallgatása után, hogy oké, rendben, hát akkor én most kékzónásítanám magam, milyen praktikus tanácsokat tudnátok neki adni, amelyeket akár rögtön elkezdhet megvalósítani és beépíteni a mindennapi életében?

[Turcsán Emese]

Én azt gondolom, hogy talán ami, amivel érdemes kezdeni, és amivel tényleg dolgunk van, az az, hogy őszintén nézzünk rá az életünkre, mert hogy milyen szokásokat változtassunk, ahhoz tudni kell, hogy mi a jelenlegi állapot. Tehát, hogyha őszintén ránézünk arra, hogy hogy telik egy nap, vagy milyen szokások jellemeznek engem, vagy mik azok a szokások, amik szeretném, hogy jellemezzenek engem, vagy milyen a jelenleg életem, és mit enne igazán boldoggál, akkor tudunk utána személyre szabottan saját magunknak is segíteni abban, hogy milyen napi szokásokat alakítsunk ki. Mert mondhatjuk általánosságban azt, hogy amennyiszer lehet használjuk a gyaloglást, a többek közlekedés, vagy az autóhelyet.

Mondhatjuk azt, hogy fokozatosan cseréljük le a spajzban, hűtőben lévő élelmiszereinket helyi szezonális alapanyagokra. Mondhatjuk azt, hogy kezdjünk el közösségbe járni, és legyünk nyitottak a többiekre. De ez nagyon függ attól, hogy mi milyenek vagyunk, és egyáltalán milyen a napi rutinunk, ahogy nem ültethetjük át egy az egybe okinavát Magyarországra, úgy marika szokásai nem lesznek feltétlenül jó nekem.

De általánosságban mondhatunk persze segítségeket, hogy miket változtassunk, mert hogy kell is, tehát hogy kell iránymutatást adni, de szerintem a legfontosabb nulladik lépés az az, hogy őszintén nézzünk rá a saját életünkre. Például a mintatelepüléseken ezzel kezdtük a workshopok listáját, ahol beszéltünk az önismeretről, beszéltünk a napi rutinokról, és kiderült, hogy az emberek többsége nem is tudja, hogy hogy telik egy napja, vagy hogy mit veszik. Nem tudták felidézni, hogy előző héten miket ettek.

Mert pedig ahhoz, hogy változtatni tudjunk, látni kell az, hogy honnan, hová lehet eljutni. Rutinakat vagy tippeket tud Mária adni, de én ezzel kezdeném, hogy talán az önismeret a legfontosabb kezdőlépés.

[Koch Mária]

Talán azért sem fogok, én sem nagyon belemenni a részletekbe, mert maximálisan egyetértek azzal, amit Emese mondott, mert ha nem tudom, hogy én nekem az életemben mik azok a pontok, ahol elakadásaim vannak, nem ismerem fel azokat a sürgető kényszereket, amikkel szembesülök, csak mondjuk túl későn. Ha nem merem szabadjára engedni az érzelemvilágomat, és nem merek álmodni és célokat kienelőni magam elé, akkor nagyon nehéz bármilyen tanácsot is adni, ráadásul én nagyon hiszek a személyre szabott tanácsok implementálhatóságában. Tehát a programunkban sem szoktam generális tanácsokat adni, mindig a hiteles személyre szabottságban hiszek.

Ezzel együtt jó mintákat és inspirálódni lehet, tehát jó mintákat észrevenni és inspirálódni lehet. Többek között érdemes akkor becsatlakozni és rákattintani a Kék Zona projekt oldalára, és megnézni például azokat a workshopokat. Ha nem is tudunk elmenni, mondjuk a fizikai távolság, vagy földrezi távolságokán, de inspirálódni, aha, ha egyébként elmennék, akkor mire is mennék el?

Tehát felismerhetünk segítséggel magunkban olyan eddig felnem ismert kéztetéseket és vágyakat, és javítani valókat, amelyek lehetnek triggerpont, hogy mi is változtatni tudjunk. De egyébként megint csak azt tudom kiemelni, amiről már nagyon sokat mentreztem a beszélgetésben, hogy el kell jutni az önismeretnek, vagy szerencsés esetben eljutunk az önismeretnek arra a fokára, amikor tisztában vagyok az igényeimmel, a lehetőségeimmel, a korlátaimmal, és az öngondoskodás igényének a megjelenése. Tehát tessék, egyszer is mindenkora tudomásul venni azt a környezetemnek, hogy ha-ho, én is létezem.

Nem csak rólatok gondoskodom, kedves gyerekeim, szüleim, barátaim, nem tudom, kollégáim, és stb. stb., hanem én magamról is szeretnék gondoskodni. És amíg ezt nem ismerjük fel, addig nem olyan jó a pozíciónk ahhoz, hogy tegyünk is magunkért, én úgy gondolom.

És ezek együttese azt hiszem elvihet minket arra az útra, hogy felismerjük, hogy mire lehet szükségünk, és tegyünk is magunkért. Nagyon csúnyát mondok, most sokan nem szeretik, amikor én azt kimondom, hogy amíg nem fáj annyira, hogy addig te nem is fogsz tudni lépni. És ezt nagyon sokan visszamondják, hogy hogy mondhatsz ilyet, ez nekem úgy fáj.

De könyörgöm eljutni oda, hogy már mondjuk ott vagy egy teljes bőrnaudban, vagy ott vagy egy egészségügyi problémak elős közepén, vagy azt érzed, hogy csak halmozódnak rád a problémák, vagy azt mondani, hogy megrázom magam is, elég volt, és innen nem tovább fontosabb állok magamnak. Tehát a választásszabadsága miénk. Szerencsés esetben ezt szabadon tehetjük, megis nem a választás kényszerével szembesülünk.

Tehát én valahol talán ezzel az üzenettel szeretném ezt zárni.

[Turcsán Emese]

Igen, viszont megértem azokat a hallgatókat is, akik mégiscsak akarják azt, hogy mondjunk nekik valamit. És gondolkozva most azon, amiket mondtatok, azért bevillannak azok a kékzónás tippek, amik megjelennek az öt kékzónánál. Például, mint te is említettél, a 80-20-as szabály.

És ez mindent örülnismeret nélkül független, hogy ha azt érezzük, hogy kezdünk jól lakni, akkor hagyjuk abba. Mert hogy akkor igazából már jól laktunk. És hogyha ezekre odafigyelünk, akkor ezek nagyon fontosak tudnak lenni.

Vagy például Magyarországon nagyon jellemző, érdekes, és főleg a lányom kapcsán tapasztalom, aki 15 éves, hogy Magyarországon azt tekintjük testmozgásnak, sportnak, ami versenysport. És hogy a kékzónákban mozgásnak, testmozgásnak értékelik a sétát, a gyaloglánst, a kertészkedést. Magyarországon alul értékeljük ezeket, mert azt gondoljuk, hogyha nem versenyszinten csinálom, vagy nem megyek le az edzőterembe, akkor az nem testmozgás.

És a második tanács talán az, hogy ne értékeljük alul annak a két buszmegállónyi sétának az értékét, ami fontos tud lenni. Vagy ne értékeljük alul azt, hogy szeretnék magamnak én időt adni, és nem önzőség az, hogyha egy órát magammal foglalkozom. Nagyon látványos eredményeket tudnak hozni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tényleg, én nagyon hálás vagyok nektek, nagyon-nagyon szépen köszönöm ezt a beszélgetést, de még mielőtt azért elszaladnánk, mindenféleképp meg szeretném kérdezni, hogy amikor ti Japánra gondoltok, akkor nektek milyen szín jut az eszetekbe, és hogy miért?

[Turcsán Emese]

A cseresznyepfal virágzása villambe, és hogyha ott azt mondom, hogy rózsaszín, a tavasz és az újrakezdésnek a látványa, és talán, hogyha kékzónáról beszélünk, akkor talán ez tud a leginkább passzolni hozzá. Kevesebb szer van, mint mi gondoljuk, hogy túl késő.

[Koch Mária]

Nekem, amióta egészségtémákkal foglalkozom és embereket kísérek, azóta egyre inkább a természet közeli és az életmódunkkal egyre inkább kapcsolódó színek forognak a fejemben, és amióta Okinaváról is ugye mélyebben tájékozottam,

azóta nekem Japán már a vízkékje és a hegyek zöldje, tehát valamilyen türkizes árnyalatokba öltözött, és nagyon érdekes, mert nagyon tudatosabb próbáltam fokuszálni arra, mert tudom, hogy te ezt a kérdést mindig felteszed, hogy tényleg Japánnal kapcsolatban mi jelenik meg, és elborítottak ezek a türkizek, úgyhogy én nekem Japán most ezt jelenti.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Sok sikert kívánok nektek! Kék Zóna Magyarország projekt, ami nem csak az öregedésről szól, nem csak arról szól, hogy leépülünk, hanem én úgy gondolom, így a beszélgetés végén, hogy egy kicsit arról is szól, hogy legyünk jobbak, változzunk, adaptálódjunk a megváltozott környezetünkhöz. Az, ami most jelenleg Magyarországon is zajlik, az, ami most jelenleg az egész világon zajlik, az így vagy úgy hatással van a mindennapjainkra.

Ehhez pedig alkalmazkodni kell. Úgy mentálisan, ahogy fizikálisan is. Ehhez hogyan tudunk alkalmazkodni, az pedig csak is rajtunk múlik.

És itt jön be még egy nagyon fontos, az a közösség. Tehát, hogy nem vagyunk egyedül, saját magunkra hagyva, hanem tényleg az, hogy kapcsolódjunk, a gondolatainkat osszuk meg, és hogy segítsünk a másikon, tehát olyan értelemben, hogy ő is ugyanúgy legyen tudatos a saját testével és a saját életével kapcsolatban. Úgyhogy én tényleg minden kedves hallgatónak is, és nektek is nagyon-nagyon hosszú életet kívánok.

Ez egy alapkövetelmény mindezek után. És én tényleg reménykedem abban, hogy a magyarországi helyzet azért jobbra fog fordulni. Ezek a tervek és ezek a kezdeményezések, ezek megtalálják igenis a helyüket a magyar társadalomban.

Nagyon szépen köszönöm még egyszer nektek a beszélgetést, és köszönöm a meghívást, hogy beszélgessünk, vonjuk be ebbe a beszélgetésbe Japánt, és nagyon remélem, hogy a magyar hallgatóknak ezek a japáni példák, élmények egyfajta motivációl is fognak szolgálni. Köszönöm szépen még egyszer.

[Koch Mária]

Köszönöm szépen.

[Turcsán Emese]

Köszönöm szépen.