Hogyan lettem „díszmagyar” Japánban? – Egy különleges fúzió titkai #45– ELSŐ rész

#45. rész—ELSŐ epizód

Vendég: Pór Andrea

[Yanagisawa Gyöngyi]

Kedves Andra, nagyon nagy szeretettel köszöntvelek a műsorban.

[Pór Andrea]

Köszönöm a meghívást és hogy itt lehetek.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Én mindig nagyon nagy csodálattal és vegyes tisztelettel néztem azokra, akiknek van türelmük a kézi munkához. Úgy gondolom, hogy a te esetedben a varrás és a hímzés az nem egy öncélű időtöltés, hanem egy nagyon sajátos kifejező eszköz. Méghozzá te vagy az, aki a magyar népűvészetet és a japán viseletet, mondjuk így, hogy egyetlen tűvel és cérnával fűzi össze.

Ha megpróbáljuk kibúgózni a te alkotói folyamatot, szállait ma, akkor erről a különleges fúzióról szeretnélek téged bővebben kérdezni. Nagyon érdekel, hogy hogyan épül fel nálad ez az alkotás, hogyan fogadják az emberek, amikor te kimonóban megjelensz az utcán. Úgy gondolják-e, hogy vajon ez egy polgárpukkasztás, vagy éppenséggel a tiszteletnek a legmagasabb foka, szemükben egy különc újítónak számítasszá, vagy épp ellenkezőleg egy megrögzött hagyományőrzőnek.

Nagyon-nagyon sok kérdésem van. Kezdjük is az elején, szépen sorjában menjünk. Rögtön, ez lenne az első.

Mikor találkoztál te először a kimonóval? Mi fogott meg benne? Milyen emlékeid élnek erről a pillanatról?

[Pór Andrea]

Az a helyzet, hogy nagyjából 5-6 éve jöttem ki Japánba. Hát és persze először nyugati ruhát hoztam, mint minden nyugati ember. De itt Japánban, főleg ahol én élek, meg diáként is éltem, az Kyoto, vagy az ősi főváros.

És itt még azért jobban szem elé kerül a kimonóviselet. Például sok teaszertartás tanár van, piatokon könnyebben lehet használt kimonót látni, rendes, igazi komoly kimonó voltak is, több van belőlük. Úgyhogy úgy mondhatni nem lehet kikerülni a kimonókat.

Persze egyszerű közember számára, mai világban már ez távoli dolog, japánok számára is, de nekem valahogy az esztétikájuk nagyon-nagyon tetszett. De csak úgy tekítettem rájuk először, mint ahogy a múzeumban megy az ember, és egy szép festményt látszik. De én elkezdtem járni piacokra itt Japánban, és ott viszont nagyon-nagyon olcsón is lehetett találni, persze nem nagyméretű, mert hogy régi darabok, vagy nem tiszta, jó állapotókig mondok, hanem kicsit közös volt a satöbbi, de hogy viszonylag nagyon olcsón lehet találni ilyen darabokat.

És akkor egyszerre határoztam, hogy hát kicsit hűvös van, itt most egy ilyen japán kardigán-szerű tárónak, haori a neve, gondoltam, hát veszek egyet, ha más nem, akkor egyszer használhat rá, legalább most ezer yenért, az magyar forintrá számít valamennyi, háromezer forint kb, vettem egyet. És nagyon megtetszett, és utána már nem is volt annyira hideg, meg csak simán olyan kedve volt, akkor azt is simán a napi szinten elkezdtem hordani. Aztán utána rájöttem, hogy hát szeretnék még, más szintben, más mintával, esetleg kicsit jobban rámilló véredben.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Folyamatosan beleszerettél?

[Pór Andrea]

Igen, igen, igen. És akkor utána meg már úgy egyértelmű volt, hogy nyugati ruha, persze, és hát kötelező darabként, akkor az a haori, az a kardigánra.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor itt nem egy első látásra való szerelemről van szó, hanem ez egy folyamat volt. Ki jöttél Japánba, csak akkor láttál, akkor találkoztál először kimonóval, vagy hát még a tanulmányait Magyarországon is?

[Pór Andrea]

Hát én otthon japanológiát végeztem, és ott akkor ott van művészettörténelem is, és akkor ott a kimonóval is muszáj foglalkozni. Úgyhogy úgy láttam már képen szép 200 éves kimonókat, de hogy az nem olyan dolog, hogy hát akkor még nem. Persze, szép-szép, de hogy utávali világ, gondoltam rá, hogy.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát igazából kijöttél, és abikor ténylegesen a kezedbe fogtad, úgymond, akkor döbbentél rá ennek az érdekességére, értékére. Most úgy ugye említetted is, hogy te Magyarországon japanológiával foglalkoztál, ezt tanultad, illetve, hogy nemzetközi kapcsolatokat is tanultál, ugye? Japánban, igen.

Ez már japán, de Magyarországon ugye akkor japanológia. Mi vonzott téged? Miért döntöttél úgy, hogy japanológiát tanulj, és egyáltalán, hogy Japán felé fordulj?

[Pór Andrea]

Ez egy hobbiból kezdődött, viszonylag későn kaptam észbe, hogy mit is akarok az élettől. Gimnázión vége felé jártam, amikor az interneten rátaláltam ilyen régi, tradicionális japán hangszerekkel előadott darabokra, legtöbb ilyen régi darab, ilyen két-háromszáz éves darabok, és én addig fagottoztam, az egy klasszikus hangszer, úgyhogy volt ilyenfajta zenei kicsitudásom, és pont emiatt ragadott meg ennyire ez a japán zene, hogy minden más alapvetően, mint a nyugati zenében. Meg szerettem ezt a hangszert, viszont szerettem oda több információt találni, de se magyarul, meg még angolul se volt információ nagyon sokról, és úgy könnyed elhatározására úgy döntöttem, hogy látod, akkor egy picit megtanulok japánul, hogy a Google-on rá tudja keresni egy-kettő dologra.

És akkor onnantól meg már az érdeklődés áttevődött a japán nyelvre magára, és mikor elkezdtem tanulni, akkor rájöttem, hogy ez jobban is megy nekem, gyorsan is megy, mint bármi más tanulmány, amit eddig csináltam, és két évig nagyjából olyan autodidakta módon tanultam, és akkor volt az, hogy vége felé jártam a gimnáziumnak, lassáskán döntődik el, hogy most mit akarok csinálni, merre akarok csinálni, hát és a japán nyelv volt, ami hát két év alatt megtanultam kb. biznisz szinten, nem terveztem semmit japán nyelvet, úgy gondoltam, hogy hát végül is ehhez értek, akkor japán szakon esetleg jó fog jönni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor a tanulmányaidat, mármint az autodidakta módon folytatott tanulmányaidat, arra fordította legfőképp, hogy ezt a zenei irányt, ezt finomízd, vagy pedig akkor már szélesebb körben is érdekelt a japán kultúra?

[Pór Andrea]

Akkor már szélesebb körben is, meg az első, talán egy évben, nem is a japán kultúra az, ami ott megragadt, ami miatt folytattam a nyelvet, hanem maga a nyelvtanulása. Nehéz nyelv, de hogy pont amért ilyen nehéz, egy-egy új nyelvtanás, sajátítása, egy-egy újabb szó, vagy íres jegyet letudtam érni, stb. ez mindig ilyen kis sikerőelményt adott.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor 2018 volt az, amikor egy egyéves részképzéssel jöttél ki Japánba, ugye, Gummai Egyetemre.

[Pór Andrea]

Az 16-tól 17-ig volt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

16-tól 17-ig, aha.

[Pór Andrea]

Hát egy szők egy év, igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egy szők egy év Gumma, hát ugye nem egy annyira ismert helység, tehát azok az elvárások időzelbetéve, amelyek voltak benned, kiépültek benned már a magyarországi tanulmányok alatt, ezek az elvárások, ezek beigazolottak, vagy egy teljesen más képet kaptál?

[Pór Andrea]

Nagyjából beigazolottak, mert én próbáltam úgy lenni, hogy rákerestem, meg utána néztem, utána kérdeztem nemcsak a jó dolgoknak, hanem a rossz adlára az országnak, de még így is volt azért egy-kettő dolog, ami úgy apránként, hogy rajtam, hogy ez valahogy fura, ez nem így vártam el. Hát, és Gumba, az, hogy miért Gumba, az egy hosszú sztori, az egy másik sztori. Annyiban jó volt, hogy viszonylag vidék, olyan kis lassúbb élet, átláthatóbb város, viszont vidék, kevesebb a külföldi, nehezebb a közlekedés, nehezebb a barátkozás, kevesebb az esemény.

Szóval nem biztos, hogy minden kezdőnek ajánlanám, hogy először napkor első utat védessen Gumbába, de végül is visszajöttem, úgyhogy nem utáltam meg a helyet.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ha egy külföldi például Magyarországon, nem tudom, Békés Csabára ment volna, vagy Zalaegerszegre ment volna, akkor ez körülbelül egy ilyen összevetés, tehát magyarán nem Budapestre, vagy nem Pécsre, tehát nem mondjuk egy egyetemi városba, vagy éppen egy nagyobb városba, hanem hát egy kisebb helyre.

[Pór Andrea]

Vagy Miskolz, vagy nem tudom, valami ilyesmi.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ennek ellenére akkor azért visszajöttél Japánba egy egyéves working holiday vízummal, ugye?

[Pór Andrea]

Igen, a vízum az egyéves, szóval én csak három hónapot voltam, mert hogy az otthoni egyetem lediplomázása után, meg az itteni egyetem kezdések között csak ennyi idő volt, és így kitöltöttem vele.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De hát a lényeg az, hogy nem otthon maradtál, nem Magyarországon maradtál addig is, hanem visszajöttél Japánba, és akkor a Noto félszigeten dolgoztál egy ryokanban. Ez is ugye a Noto félszigetről, hát azt lehet tudni, ahol volt most a legutóbbi nagy földrengés. Hogy kerültél te oda, vagy miért pont oda, és hogy ebben a ryokanban ott te mit csináltál?

[Pór Andrea]

Na, először, hogy miért oda. Én amikor erre a working holiday vízumra jelentkeztem, amikor én már nekem el volt döntve, hogy akkor a következő év Áfrodésában én kiutóban kezdtem a masztert, és újvaltam rá, hogy hát akkor valami olyan helyre kellene menni, ami veszte van kiutóta, mert hogy kiutóban majd úgy is leszek. És én igazából Kanazawa városban szerettem volna lenni, ez Ishikawa prefektúra, Ishikawa prefektúrán belül van ez a Noto félsziget és meg a Kanazawa város is, viszont mivel hogy ha csak néhány hónapra jössz ki, akkor vagy végig hotelben laksz, ami mondjuk nem egy jó megoldás, mert bürokrációkok miatt, úgyhogy ilyen share house vagy ilyesmi, vagy egy olyan munkát kell találni, ahol koszkvárteit adnak a munkához. És Kanazawa városon belül nem volt ilyen, lett volna még nagyon Észak-Japánon belül, ahova nagyon nehéz eljutni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De ez a Noto félsziget sem éppen a déli létem, ez is iszokon van bőven.

[Pór Andrea]

Kanazawában még Sinkansen megy, úgyhogy az nem volt, és Kanazawától meg három óra busz kb a Noto félsziget csúcsára, ahova én mentem, és hát ott volt az a ryokan, ahova mondták, hogy nem bánjuk, ha külföldi vagy, gyere.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De én azért feltételezem, hogy ott a Noto félszigeten azért nem jár kisezer szőkehajú magyar lány, te ott inkább egy kirakati baba voltál, vagy pedig ténylegesen azért ott neked dolgozni is kellett.

[Pór Andrea]

Hát, és az a helyzet, hogyha annyira vidékre megy az ember külföldiként, akkor már ott nem is próbálkozik senki angoltársagása vagy ilyesmi, hanem már akkor a Noto félszigeti tájszólással adják meg az utasítást, hogy ide vinn, azt akarítsd, azt meg új magyarázd. Úgyhogy nem voltam megkímélve, összesen kettő alkalommal volt, hogy külföldi vendégi jött, külföldi ért az Ázsiai országomból, úgyhogy akkor ott előkoptak engem, hogy na, akkor itt a külföldi intéz. De ugyanúgy japán nénékék és bácsikákkal foglalkoztam.

Viszont annyira ritka ott a fehér ember, hogy én az újságokban bekerültem, hogy itt van és beszél japánul, nézzétek.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mit csináltál te ott?

[Pór Andrea]

Na, és ez a ryokan, ez a japán stílusú szálló, ez olyan, hogy ott mindenképpen vagy csak reggelit, vagy reggelit és vacsorát is adnak, és ezek az kaják, ezek mindenképpen a helyi specialitást kell, hogy tartalmaznák, avagy magyarázni kell az odaútozónak, hogy miből készült, micsoda, hogy készült-e. Úgyhogy az ételfelszolgálása és magyarázása feladat, és ez a japán ryokanban a kaja, az kaisiki gyóri, az ilyen, hát ilyen burzsúi kaja, hogy akkor van háromfajta saláta, meg kezdőkaja utána, kettőfajta leves, meg ötfajta főfogás, meg akkor még lesz, és a többi. Úgyhogy azt a megfelelő időt van meg kivinni, és a többi.

Bocsáss meg, ezt most így nagyon tömören összefoglaltad.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ezzel kapcsolatban ugye a kaisiki ételekről csak a kedves hallgatóknak szúrnám be, hogy korábbi adásban beszélgettünk már részletesebben, feltétlenül nézzék meg, pörgessék vissza a hallgatók, mert hogy a kaisiki, maga a kaisiki, az mit jelent, és micsoda, azt ugye részletesebben is akkor meghallgathatják. És akkor te, neked meg kellett tanulni?

[Pór Andrea]

Meg kellett tanulni, igen. Hát és persze havonta változtatják a menüknél, hogy akkor az évszakhoz kell passzolnia.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Értem. És akkor te most, hogy is mondjam, hagyományos japán ételekben is, akkor azért benne vagy.

[Pór Andrea]

Hát a Notofeel szigetén, de hogy igazából ezek annyira speciális dolgok, hogy van vagy szerintem ezerfajta elkészítési módja a hallnak, most abból tudok 20, de nem ígérem, hogy emlékszem mindegyikre. Meg hát akkor persze nem csak az ételfelszolgálása, hanem amikor a vendég megérkezik, akkor körbe kell mutatni, hogy akkor itt a szoba, ezt így használod, azt ott nyomod, akkor új világít, meg akkor a vécére, meg majd a vacsorát mikor ráóhajtja, majd akkor kérem, fájj le ide és ide, így, meg úgy, stb. stb.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És ezzel akkor minden flottul ment? Vagy volt-e esetleg olyan élményed, amire nem azt mondom, hogy szívesen emlékszed, de hogy ez úgy megmarad benned? Tehát akár egy ilyen, ha lehet ezt a szót használni, mondjuk egy pikánsabb élmény is, tehát valaki megdöbbent azon, hogy te fogadod ott, te mutatod be neki a szobát, hogyan reagált erre.

Van esetleg valamilyen érdekesebb sztorid, élményed?

[Pór Andrea]

Van, kettőt is mondanék, van egy ilyen kicsit általánosabb, vagy nem olyan nagy dolog, meg van egy ilyen kicsit anekdotai jellegű is, mondom az egyszerűbbet, hogy ebben a ryokanban, ahol én dolgoztam, ott idősek jönnek, akik gazdag, tehetős nyugdíjasok, akik úgy szeretnének pihenni, és akkor ilyen kicsit hétköznapi életüktől eltérő módon élvezni az életet. Úgyhogy hát átlag életkor ilyen 60-70-80-90 körül van. És ezek az idősek, ezek még nincsenek hozzászokva a külföldiekhez.

És néha volt, hogy amikor érkezett a vendég, akkor néhányunk felsorlakozott a bejáratnál, hogy azt úgy illik, és akkor úgy mormolták egymás között, hogy ha nézd meg, ott van egy külföldi. Ha mit kérdezett egy külföldi? Persze, nem tudták, hogy én megértem, amit mondanak, mert az neki felse merül, hogy hát biztos fehérember, biztos amerikai, mert nálunk így működik az általánosítás.

Úgyhogy ez az egyszerűbbik dolog. És egy, ami érdekes volt, hogy itt a gyokanokban lehet olyat, hogy felhívod a frontot, és akkor kérek az XY szobába egy sört, vagy egy kaját, vagy nem tudom mit csinálod. Ez, és akkor persze én is szoktam vinni azokat, és akkor nekopogok, mondom még a zárt papírajtóknál, hogy akkor jó napot, megjöttem a vitalokkal, bemehetek el, és mondják, hogy igen, persze, persze, gyere.

Kinyitom a zárt papírajtót, három öreg nénike, felsikítottak, hogy asszonyom, nem erre számítottak, hogy egy fehérember nyitja ki a zárt papírajtót, és hozzá nekik a sörikét.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De utána megbékéltek.

[Pór Andrea]

Utána persze, persze, nemcsak mondták, hogy nagyon meglepődtek, azt hitték, hogy valami tévéműsor becsapás, vagy valami ilyen kandikamerás.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ezt most tulajdonképpen ezzel is azt érzékeltetjük, hogy ennyire Japánon belül is tényleg egy kieső vidéken voltál, ahol meg tudtad tapasztalni azt, hogy milyen, hát nem is az, hogy fehérembernek lenni, de hogy milyen, olyan értelmeben kívülállónak lenni, hogy ha akarsz sem, tudsz jobban beilleszkedni bizonyos vonalon túl, mert ezek a szokások, vagy egyáltalán az a tény, hogy ott az emberek nem találkoznak külföldivel, ez már meggátolja őket abban, hogy jobban tudjanak nyitni.

Te akkor ugye megkezdted 2019 tavaszán, Kiotóban tanulmányaidat. Na most, hát ugye 2019, akkor már elindult nemcsak az ösztöndiad, hanem ugye a Covid is. És hát aztán 20-ra, meg aztán ugye későbbre, hát itt Japán is azért tombolt bőven.

Ami azt jelenti, hogy lezárták az országot, ugye tényleg egyik pillanatra a másikra, tehát sebe se ki. Aki kin volt, az kint ragadt, nem tudott visszajönni, aki pedig bent, az meg nem tudott hazamenni. Na most te is ebbe estél ügye bele, aki nem tudott hazamenni.

Na most ez akkor ilyenkor mi volt, mi történt? Te Kiotóban egy kollégiumban laktál, vagy saját lakásod volt. Hogyan ért téged ez a Covid?

[Pór Andrea]

Hát 19. áprilisan, amikor kijöttem, akkor én úgy voltam, hogy na cuccon felét itthon hagyom anyám, mert nem a nyári szünetben hazaugrok, illetve következő év nyári szünetben, 20 nyarám. Hát ebből három év nem hazamenés lett.

És ráadásul én 19-ben, amikor még nem volt nezárva semmi, akkor én éppen az egyetemben voltam elfoglalva, meg egyetemet is váltottam, mert rájöttem, hogy másra akarok, meg másra akarok, stb. És amikor úgy már lecsillapotott a dolgok, egyetemet váltottam, és akkor indul a nagybetűs tanulás, na akkor kezdődött el 20-nak nagyjából, februárjában jöttek a hírek, hogy valami, valami van, májciusban jöttek a lezárások, ott voltam, hogy na akkor áprilisban kezdődik a suli, de nem kezdődik a suli, mert hogy nem szabad bemenni az egyetemre. Aztán májusban mondták, hogy na akkor kezdődik a suli, de akkor nem az egyetemet, hanem online kell mindent, avagy diáktársaidra nem találkozhatsz.

És akkor úgy voltam, hogy hát most itt vagyok, oké, kutatást csinálom, de hogy azon kívül, hát időm az van, hazamenni nem szabad. Egy helye, hogy is ívják, homesick. Honvágy.

Hogy honvágyom van, de hazamenni nem lehet, meg hazamenni nem akarok, annyira nem, és úgy kerestem volna, hogy valami magyaros dolog, hogy itt kincs, de hát itt Japánban, a Mézenkében nem nagyon más magyaros dolog. Magamra voltam, hogy na akkor mit csináljak?

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor te nem bezárkóztál úgymond a szobába, hanem, hát be kellett valamilyen szinten, mert ugye nem lehetett kimenni, de ennek ellenére, amit lehetett, akkor te próbáltál kimenni, vagy szóval, hogy emberekkel kapcsolat, vagy hogyan, mit tettél?

[Pór Andrea]

Hát, mivel minden is zárom volt, múzeum, étterem, úgyhogy kimenést, azt annyira nem lehetett, hiába próbálkoztam. Én online próbálkoztam így idézőjelben kimenni, hogy akkor az egyetemszervezett ilyen online beszélgető csoportokat, hogy már akkor a külföldi cserediákokkal legyen valakivel beszélgetned, ismerkedned, és akkor így sikerült apránként így a köröket kitágítani, és akkor belőlük lett egy részükból, hogy már akkor utána vége van a COVID lezárásoknak, akkor élőben is találkozunk az egyetemen, stb.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ugye a COVID után pedig visszatértél az egyetemre, és hát itt végezted el a tanulmányaidat, és utána akkor elkezdtél dolgozni is, először a Suzuki-nál dolgoztál, utána pedig egy IT cégnél HR-esként helyezkedtél el, ami most is jelenleg a fő foglalkozásod. Magyarán akkor te ugye dolgozol minden nap, emellett férhez mentél, így már egy japán családod is van, és még minden mellett te még mellékállásokat is szereztél magadnak, többek között ott Kyoto-ban tolmácskodsz, külföldieknek tartandó vagy tartott ilyen Zazen bemutató lenne, vagy valami hasonló. És hogy ott tolmácskodsz.

Na most mit kell tolmácskodni egy Zazen bemutatón? Mert hát ugye a Zazenben erről is készült, kedves hallgatóknak köszönöm, beszúrom, egy adásunk ugye Gáncs Nikolásszal, feltétlenül hallgassák meg, mert nagyon-nagyon érdekes és hasznos. De ugye Andrea, te akkor ezen a Zazen bemutatókon, te tolmácsolsz, hát ugye a Zazenben ülni kell és hallgatni, akkor ott hogyan, mit kell tolmácsolni?

[Pór Andrea]

Na de nem mindegy, hogy hogy ülne az ember, meg hogy van csendve. Persze aki azt a podcastot már meghallgat, az tudja, hogy miről van szó. Hát meg eleve, mielőtt bemennénk abba a templomba, ahol tartják azt, én egy picit mesélek a templom épületéről magáról, meg hogy ez a templom akkor melyik másik földtemplomhoz tartozik, az út, amin végig sétálunk, az adott a három percet, hogy ez az út miért fontos, milyen történelmi háttér van.

Szóval olyan kis adalékanyag. És ezek a Zazen meditációs ilyen események, ezek úgy lajlanak, hogy először a, ugyebár ott van egy papa, aki vezeti a dolgot, és ők, jáhát japánok azt jelnek, mert japánok, és először mindig egy kis macsa teát szolgál fel a vendégeknek, nem ilyen rendes macsa tea szertartása, de egy ilyen nagyon leeszesített versziójával. Akkor persze ott is más jelni kell, hogy akkor először edd az édességet, így fogd a poharat, így folgasd a poharat, stb.

stb. És akkor utána a papa elmagyaráz a lépésről lépésről, hogy így ülsz, így lélegzel, ez meg a stb. stb.

több lépése van, meg hogy van a zen irányzat, de azon belül, vagy még azzal szemben van más irányzat, és ahol ezt a Zazen meditációt csinálják, és akkor például ahol én csinálom, az egy Rinzai-sű nevezetű buddhista irányzat, és akkor, hogy náluk ez hogy van, elmagyaráz, akkor lépésről lépésről, hogy a három lépése van ennek a Zen meditációnak, és akkor az ülés, meg a légzés, meg hogy a mire gondolj, hogy gondolj, hogy milyen praktikák vannak, hogy segítjék el, stb. stb. És utána egy ilyen 20 perces gyakorlat is van, és akkor utána lehet kérdezni ezt a papot.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És milyen kérdések szoktak lenni?

[Pór Andrea]

Hát, például a gyakori kérdés az, hogy miért lettél pap?

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ó, tehát nem a Zen, hanem miért lett pap?

[Pór Andrea]

Igen, inkább a saját magánéletéhez, vagy például van egy csomó ember, aki valamilyen másfajta meditációt már kipróbált, és akkor ezzel összehasonlítva, hogy szerinte melyik a jobb, vagy ilyesmi kérdések szoktak lenni. Persze ezekre nehéz válaszolni, mert amelyik passzol hozzád, az a jó, úgyhogy nincs A vagy B a helyen, stb.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Milyen nemzetiségű turisták szoktak ilyen meditáción részt venni?

[Pór Andrea]

Hát, a nyugatai országokból kb. mindenki volt, már Finnországból, meg Amerikából, meg Perúból, úgyhogy vegyesen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Magyarok esetleg?

[Pór Andrea]

Még nem voltak, egyszer volt egy cseh, az volt a legközelebbi.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De valószínűleg, hogy főképp ugye a TEA, például a TEA szertartásnál is, akkor használt veszed te azért ennek a Noto félszigeti Rio Cambelli nakajkodásodnak. Na most a Zazenen kívül, te az Ozashiki-ben is tolmácsolsz. Mi is ez az Ozashiki?

Ez egy ilyen bankett-szerű, tehát meghívóval lehet. Nem lehet csak az utcáról menni, hanem aki megvan erre hívva, az tud erre menni, és egy tatami szobában zajlik. Hát általában egy ilyen riótelyben, vagy egy ilyen ocsajában, tehát egy impozánsabb helyen.

És hát itt jelennek meg ugye a várva várt gésák, meg a majkók, a tanoncok, ugye a kis tanulók még, és előadják a táncukat, a samisennel zenélnek, játékokat játszanak ugye a vendégekkel. Tehát egy ilyen, nem is tudom, két órás körülbelül, vagy másfél órás, vagy majd mondod, hogy hány órás, de a lényeg, hogy egy rövidebb idő alatt egy ilyen kompakt betekintést próbálnak nyújtani a vendégeknek, a résztvevőknek, a japán kultúra és a régmúlt kultúrának a hangulata. Tulajdonképpen ez egy szórakoztatásról szól, ugye az Ozashiki, korábban is, a régmúltban is hát erről szólt a történet, de hogy itt te konkrétan mit csinálsz?

Te vagy a moderátor, azon felül, hogy tolmácskodsz, tehát ismered, gondolom, a menetét ennek. Pontosan te mit csinálsz itt?

[Pór Andrea]

Ezt is, ugyanúgy, mint az azért, kb. ilyen havi két-három csúcsidőben négy-öt alkalommal szoktam csinálni, és cakumpak, ez kb. ilyen három órás valami csuda.

És úgy van, hogy mielőtt bemenjünk az étterembe, és akkor kajál meg a gés-ajam, előtte én egy ilyen 30 perces kis gés a negyedik sétát szoktam tartani, ahol mesélek, hogy mik azok a gések, mit csinálnak, mit nem csinálnak, mi a történelmük, mire számítsanak az este folyamása, etc.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Bocsáss meg, röviden, mik azok a gésák, és mit nem csinálnak? Mert a magyar hallgatók között is biztosan nagyon sokan vannak, akik nincsenek tisztában teljesen a fogalmával.

[Pór Andrea]

Hát, eleve ezt a gésa szót, hagyj magyarázzam meg, ez Kyoto-ban nem használják ezt a szót, hogy gésa. Vannak gések, de ők Tokióban vannak. És az utóbbi 200 évben nagyjából a gésák is, meg a Kyoto-i úgynevezett gékok is ugyanazt csinálják, de kb.

300 évvel ezelőtt, amikor ez a urlalkodás megszületett, a gésák meg a gékok nagyon más szituációban dolgoztak, és igazából a Kyoto-iak nem is szeretik, hogyha legésázzák az ő gékóikat. Extra röviden, kezdem a Tokió sztorival, és utána a Kyoto sztorival. Szóval, hogy a Tokió esetében, ugyebár ez egy kis halászfaló volt, de miután a shogun eldöntött, hogy na akkor én elutazok, elköltözök Kyoto-ból Tokióba, és akkor ez lesz majd itt az ország központja.

Ezért hírszerűen nagyon nagyra nőtt ez a város. Persze papír alapon még mindig Kyoto volt a főváros, de hogy gyakorlatilag Tokió úgy funkcionálkozó, hogy a főváros lenne. És rengeteg szamurái, meg mesterem esetleg, nagyon túl sok felfi volt, így egyszerűen mondva, nem mindenki talált magának feleséget, és megkérték a shogun-t, hogy létszi, létszi, nem lehetne valami legális vöröslámpásnegyed?

Persze a többi városokban is voltak, csak azok nem legális darabok. És a shogun mondta, hogy jól van, lehet nektek, és a gészsák ezekben a vöröslámpásnegyerekben dolgoztak, de nagyon nem úgy, ahogy most bárki asszociálná. Nyapánban a hierarchia borzalmasan fontos, és hogyha persze van hierarchia, akkor mindegyszerűen a formalitás is van a vöröslámpásnegyerekben is.

Avagy ha te egy magasabb rang valaki csoda vagy, és találkozol, nézsz, hogy találkoz egy hölgyel, akinek úgyszintén van rangja ott a vöröslámpásnegyerem belül, akkor az illem nem engedi, hogy csak úgy rögtön találkozatok, és na akkor úszd jön aki, hanem akkor van, hogy néha több napon átmenni kell, gyárni kell hozzá, hogy na akkor még nem találkozhatok, csak úgy jelezni kell, hogy te tényleg tudsz fizetni és megérdemled, és hogyha végre oda eljutottatok, hogy na akkor találkozhatok, akkor sem rögtön, hanem bárnot kellett néhány órát rá, addig te kaptál szakét, meg kaját, meg szórakoztatást. Na és ez a szórakoztatás, egy kis tánc, zene, játékok, ez az, amit a G-sák csináltak, ők voltak az előző nekar.

És az első néhány évtizedben a G-sák azok férfiak voltak, akik úgy ott dolgoztak a vöröslámpás nagyjátben, úgyhogy felöltöztek nőik cuccokba, és akkor na szórakoztatják, felhajpolják a vendéget. Persze ez utólag aztán megváltozott, hogy akkor nők voltak azok, akik szórakoztatták a vendéget a főfogására, de hogy ők sosem voltak azok, akik árulták volna magukat. Ez a G-sasztori.

Na és a Gékó ezzel szemben...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Bocsásson meg, tehát a G-sasztori, ez a mostani Tókióra vonatkozik.

[Pór Andrea]

Igen, igen. És persze csak az első kb. száz évben, mert utána már más csináltak, azt majd megint mondom.

És a Gékók esetében, meg azt mondják a szakértők, hogy úgy indult ez a foglalkozásuk a Gékóknak, hogy van egy nagy szentély, több nagy szentély is van Kyoto-ban, de van egy híres fontos nagy szentély, Yasaka-szentély a neve. Ez ott a város szívében helyezkedik el. És ez a szentély kb.

olyan volt nekik, mint nekünk, vatikán annak, hogy mindenki el zarándokolt oda. Imádzkozna a jószerencséért, meg a bizniszt, stb. stb.

Hát és persze, hogyha meglátogatsz egy szentélyt a másik város, másik perfektorában, elfárasz, hogy mire jobbod ér, szeretnél leülni egy kis teáz, esetleg egy kis édességgel megennél, majd utána indulsz a következő dolgodra. Na és akkor e kb. a Yasaka-szentély kb.

rengeteg-rengeteg teaház épült fel, de hogy gyakorlatilag mind ugyanazt a teát, meg édességet árólták. Annyira nagy különbség nem volt. Hát és hogy lehetett különbséget tenni?

Akkor kinek voltak szebb felszolgáló lányai, meg vagy ki adott valamit is extra szórakoztatása a vendégnek, amíg ott iszogálták a teát. És akkor nélkülik elkezdt volna akkor egy kis hangszeres játék, meg zene, meg duma-vendége, nevedgény, és a többi. Hát és persze akkor erre volt nagyobb igény.

És így alakultak ki a gékok. Úgyhogy gések és meg a gékok ugyanazt csinálták, csak nagyon-nagyon más szituációban. És emiatt is van, hogy a kiótóiak nem szeretik, hogyha legéssezzák a gékokat, mert oké, hogy utóbbi 200 évben ugyanazt csinálják, kb.

ugyanabban a szituációban, de 300 évvel az egy kicsit más volt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De akkor most a kiótóban is ez az úgynevezett Piros Lámpás negyed, tehát a Tókiói Jósivara negyednek a stílusában is működtek, és akkor ezek voltak ott is a gésák. A gékok pedig csak kifejezetten egyéb szolgáltatást nem nyújtottak, hanem csak a művészeti előadás, a beszélgetés volt jelen. Ha jól értem.

[Pór Andrea]

A gésák és meg a gékok is, egyikőjük sem árulta magát. Mind a kettő csak a művészetet árulta. Csak annyi, hogy az egyik te a felszolgálók, és azt mondja, hogy voltak a másikok, meg előzőnek voltak a Piros Lámpás negyedben.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor ez később, az Edo-korban finomodik, egyre jobban kiéli a csúcskorát. Visszatérünk az Ózas Sikihez, és a kérdésemhez, hogy kik a gésák konkrétan, és amit mondtál is, hogy mi az, amit nem csinálnak, és mi az, amit nem szabad tőlük kérni, és ezt egyáltalán azért érdemes elmondanunk, hogy azok a magyar hallgatók, akik a jövőben esetleg egy hasonló élményben vehetnek majd részt, tehát gésákkal találkozni, akkor véletlenül se kérjenek olyat. Ami, és miről van itt szó?

[Pór Andrea]

Hát, hogy pszikai kontaktust, azt soha nem lehet kapni a gésáktól, meg a gékoktól, az nem. Régen, amikor még mindenki kimonót hordott, akkor egyértelmű volt a különbség, mert máshogy hordták a kimonót, úgyhogy nem is lehetett félreértedet. Most már a japánok is összekeverik a dolgokat, meg ott a II.

világháború környékén összecsúsztak az információk, amikor kivedlettek a kimonóval, stb. stb., de a gékok, meg a gésák is csak szellemi, úgymond arány, magasabb rangú szórakoztatást nyújtanak, és alapvetően az a feladatok, hogy felhajpolják a vendéget, hogy úgy mellesleg ott vannak, meg töltik a szakét, meg tánc, meg segítenek, hogy haladjon előre a duma, de hogy általában ők nem főszereplők ott a szituációban.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Na most akkor az Ozashiki-ben, tehát te ott is akkor elmondod, tehát megtartod ezt a felvezetődet a gésákkal kapcsolatban, és akkor utána ott is gondolom vannak kérdések, ott pl. milyen kérdések merülnek fel?

[Pór Andrea]

Amikor én elkezdem magyarázni a turistáknak ezt a történelmi dolgokat, én mindig mondom nekik, hogy olyan fülel hallgassátok, hogy majd tudtok kérdést is feltenni a gékonak, úgyhogy gondoljatok ki néhány kérdést, és hát az egyik, ami szinte mindig előjön, hogy miért akartál lenni géko vagy májko, ha még májko, mik a jó oldalai ennek a munkának szerinted, mik a rossz oldalai a munkának szerinted, hogy néz ki egy átlagos napod, ennyi időbe kerül, mire megcsinálod a sminket, stb., stb. A sminknek, hogy miért olyan fehér, meg miért piros, stb. Azt elmagyarázom mindig, úgyhogy azt nem szokták kérdezni, hogy miért vagy így kifesve, mert azt már mindig elmondom.

Azt biztos, hogy mindig előjönne.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mi volt eddig a legmeghökkentőbb kérdés, amire te is úgy felkaptad az állat, hogy jaj, ilyet kérdezni?

[Pór Andrea]

Hú, egyetlen egy volt, amit úgy döntöttem, hogy nem fordítok le. Volt egy ember, aki megkérdezte a Majkotól, a tanonttól, hogy voltál már férfi vagy. Úgyhogy azt finoman jeleztem, hogy ezt nem fordítatom le, mert ha le is fordítanám, akkor se kapnál rá választ.

De persze az furán jön neki, hogy a vendég beszél, én beszélek a vendéggel, és a Majko felé meg nem mondok semmit, úgyhogy nagyon finoman, japánosan jeleztem a Majkonak, hogy valamilyat kérdeztek az eddigi élettapasztalataidról, amit inkább nem fordítok le, és mondta, hogy áh, értem, miről beszélsz, köszi.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A kérdések mélyebb bugyraiba is azért belemerülnek a turisták, és főképp ugye akkor a férfi vendégek is, de valahol érthető, hogy rá kérdeznének, mert hát miért ne, hát ez is hozzá tartozik.

[Pór Andrea]

Meg, amit a Gésa emléküliatai filmeből láttak, amit persze 95%-ban hazugság, de hogy ne agyisten, de azonban azonban arra napozva is vannak kérdések.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És hát ugye emellett te idegen vezetsz is magyaroknak, kiótóba érkező magyar turistáknak. Magyarok mi iránt érdeklőnek leginkább kiótóban? Gondolom ugye a nagyon neves helyek, azok szóba jönnek, de emellett te mi az, amit inkább megmutatsz számukra, vagy megmutatnál, ha erre igény merül fel, itt te hogyan is, hogyan döntöd el ezeket a helyeket?

[Pór Andrea]

Általában, amikor én a magyarokat vezetem, hát az ilyen kettőfőtől max. 10-12-től is szokták lenni, és persze télen meg nyáron szinte senki, úgyhogy tavassza meg ősszel főleg, és általában mindig ilyen fix terv van, hogy akkor a déli kiótófőpontja, északiótófőpontja, Naraváros, egészen lehetleg a Macsefővárosa, úgyis a több ilyesmi, de én mindig szeretem felajánlani a vendégeknek útközben, amikor megyünk, hogy ha esetleg nem kell annyi sorba állni, vagy nem akarunk annyira sokat lenni egy templomon belül, lenne ABC meg kedvenc kis rejtett helyen, kis kert, történelmi épület, stb. stb., van-e kedvünk oda is bemenni? És általában mindenki azt mondja, ó, persze, igen, igen, azt szeretném.

Na és hogy akkor általában melyik marad meg legjobban nekik, melyik teszett legjobban, amikor megyünk hazafelé, megkérdezem általában, és mondják, hogy hát a világ örökség is nagyon szép volt, meg a tizenöt méter budhai szép volt, de az a kis rejtett japán kert az inkább jobban megmaradt, mert kevesebb ember volt, stb., stb.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hát most ugye rengetegen vannak, azt ugye mondjuk el, hogy tyúklépésből lehet csak haladni, feldobott állal, tehát magyarán csak fölfelé tud az ember nézni, mert körülötte ugye embertömeg van. Mindezen felül még te workshopokat is tartasz, ugye japánoknak, magyar hímzésből, és hát ugye lassan itt rátérünk azért a kimonókra, és hát ugye a fő témánkra is, de a workshopkon túl, illetve mellett, úgy mondanám a kimonóhímzés, mert hogy ugye te kimonókra, japán kimonókra készítesz magyar hímzéseket, magyar mintákat, de hogy ezt akkor te tanítod is a japán érdeklődőknek. Miért érdekli a japánokat a magyar hímzés?

Hát más, a világon kisezer hímzésforma van. Miért pont a magyar ragadja meg őket?

[Pór Andrea]

Hát ez jó kérdés. Szerintem a médiának is kicsit szerepe van benne, mert néha vannak ilyen műsorok, amik világhímzésekről, meg világkézműves munkájról, több és többről szólnak, és ott általában a magyar, főleg inkább a kalocsai hímzés az úgy előszokott jönni, úgyhogy így valamennyire benne van a köztatatban, hogy valami színes, szép, aranyos, hogy minden jó, ami aranyos, nekik az aranyos a legjobb diszsére, szó. Meg itt volt a világkiállítás most, ószakában, 25-ben egyfél évre, annak az utolszellem miatt is van, aki érdeklődik iránta.

Meg az idősebbek körében van egy olyan generáció, akik a 80-as, 90-es években voltak erejük teljében, és hát akkor volt a japán gazdaság a csúcson. Persze az ott csak lejjebb van, de akkor mindenre is volt pénz. És akkor volt olyan bizonyos rétége itt az embereknek, hogy hát Nyugat-Európát már bejártam, ráuntam, menjünk Kelet-Európába, az ismeretlen Európába, és akkor ők jártak is Magyarországon, és szuvenírként, persze mindenfajta abrosz terítő, stb.

stb.-et vettek magának, ami hát magyar hímzés van, úgyhogy felismerik.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És tudják, ismerik, hogy ez most melyik fajta, vagy csak annyi, hogy hát ez egy magyar hímzés?

[Pór Andrea]

Hát csak annyi, hogy magyar, igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De most akkor te ebből egy úgymond egy üzleti modellt is csináltál, hogy van ugye egy honlapot, csináltál egy nagyszerű honlapot, konkrétan ugye milyen mintákat tanítasz, milyen mintákat hímzel ugye a kimonóra, és mi ennek a honlapnak is a koncepciója? Tehát mit szeretnél ezzel itt elérni, meghonosítani, miben áll ez?

[Pór Andrea]

Hát persze most még ez nem egy jövedelmező valamicsoda, mert havonta két napot csinálok ilyen workshopot, nem mindig van fullam, meg a honlapot főleg a hímzés felkérések begyűjtésére szántam, de hát az is olyan, hogy két-három havonta jön egy-egy felkérés, úgyhogy inkább csak úgy magamnak mutatni egy nap. Ilyet is tudok, meg ilyet is csinálok. Meg hát építed a brendedet?

Persze, persze. Hát most az utóbbi fél évben kezdtem rá alaposabban ebbe az irányba, és mondjuk nem csak saját használatra csinálok.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És erre van igény. Gondolom szájról szájra adják a rendelők, a megrendelők tovább egymásnak, hogy hát akkor nálad lehet ilyet, és akkor ők leadnak egy rendelést, és konkrétan kérnek valamilyen mintát, vagy pedig azt mondják, hogy itt van ez a kimono, és ők szeretnének valamilyen díszítést, rádbízzák, hogy mit. Ezt így hogyan szokott menni ez?

[Pór Andrea]

Én a magyar hímzésen belül háromfajtát csinálok, a kalacsait, meg a macsót, meg van egy kevésbé ismert, az furtai nevezetű hímzés. És amikor ezeket a rendeléseket felveszem, akkor ők, hát eleve elmagyarázom, hogy ez három különböző fajta, és mutatok fényképpen is, vagy hogyha személyesen akkor konkrét példányokat, hogy na, akkor ezek így néznek ki, és akkor elször kiválasztják, hogy melyik tájegységnek a hímzését szeretnék. És akkor utána, hogyha kimonóra, akkor a kimonón bejelölik ilyen ragasztóval, vagy bármivel, hogy akkor kb.

innentől eddig hány centi nagyságban szeretnének ide egy ilyen tájegységi hímzést. És akkor, hogy azon belül, hogy akkor most milyen virág, meg milyen színöszállítás, vagy ilyesmi, azt meg rádbízzák, mert azt nem is tudják meghatározni, hogy most mennyi izé, magyar rózsá legyen rajta.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor most neked így van egy rendszered, a hímzés mintáknak, hogy mondjuk az A, B, C, tehát csoportosítva, és akkor azt mondod, hogy most melyik csoportot szeretnék, vagy pedig ők ténylegesen azt mondják, hogy na, én most ebből a rózsából szeretnék, meg mondjuk ebből az indából, de esetleg az nem illik össze. Márte, eleve egy ilyen kész, mint a világot nyújtasz nekik, A, B-ből válaszon, vagy pedig jobban szabad kezed kaphatnak, és akár olyat is varsz nekik, hímzel nekik, amit mondjuk te magad nem tennél?

[Pór Andrea]

Igazából egyik se, mert ők adnak nekem inkább szabad kezed, mert csak azt határozzák meg, hogy kalocsait akarnak, vagy macsót, vagy furtait, meg hogy mekkora méretben, és hogy amit tudom én, akkor a 15 centiméter átmerülő körben szeretnének ide egy mintát, de azon belül abban, mi kerül bele, azt rám bízzák. Szoktam kérdezni, hogy szeretnék, hogy kevesebb piros legyen benne, szomorú kalocsai legyen, vagy ilyesmi, mondták, hogy valami jó magyarosat, úgyhogy úgy ránézésre magyaros, nekik azt kell.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És milyen a megelégedési küszöbb? Most hát amennyire nyilván ezt vissza tudod kérdezni, hiszen tudva legvőleg, ugye a japánok többsége nem fogja teljes mértékben megmondani, hogy mire gondol, de hogy látod, elégedettek, vagy van olyan, hogy jaj, hát én nem erre gondoltam, arc is. Hogyan?

Hogyan néz ez ki?

[Pór Andrea]

Eddig még egyszer se volt, hogy valami megelégedetlenség. Én nem szoktam kérdezni a véleményeket, hogy miután elköltöttem, megkapták, de mindig írnak, hogy ó, ez gyönyörű, és nagyon-nagyon tetszik, stb. Meg, hogy majd valamikor még szeretnék esetleg talán többet, még ide is, meg oda is.

Úgy van, hogy amikor elkezdem tervezni egy mintát, akkor először megmutatom a vendégnek, hogy na akkor ilyen mintát rajzoltam. Ez tetszik-e neked? Vagy még szeretnél, hogy több legyen benne, vagy picit kevesebb, nagy virág legyen, stb.

De általában úgy van, hogy te jobban tudod, rád bízok. Úgyhogy rám van bízva.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Teljes szabad kezet kapsz, azt lehet mondani, és azt hozol ki egy kimonóból, amit te gondolsz. Későbbiekben most rá fogok kérdezni, természetesen, hogy mi alapján szoktál mintát választani, de előtte nagyon meg szeretném kérdezni, mert hát ugye látom, ma is te kimonót viselsz, kimonóban ülsz, és hogy te akkor a mindennapokban is kimonót viselsz. Mit szólnak ehhez a környezetedben a japánok?

Mit szól ehhez a család? Mit szól ehhez a munkahely? Mert hogy te akkor a munkahelyedre is így kimonóban jelensz meg.

Na most sok lesz a kérdés, itt leállok, de ennek még ugye lesz folytatása. Tehát mit szólnak itt az emberek, hogy te kimonóban vagy?

[Pór Andrea]

Hóval, először is, én nagyjából hát olyan két és fél, három éve van, hogy napi szinten hordok kimonót, a dobi két évben már teleg minden nap.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És az egyik nap fölébredt, és azt mondtad, hogy ne jó, akkor én most fölveszem a kimonót, és lenem veszem. Vagy pedig folyamattól.

[Pór Andrea]

Hát a japánként inkább, nem tudom, először csak heti három nap, aztán heti négy nap, aztán heti öt nap, aztán heti hét nap, aztán négyre gattam. Persze aludni nem kimonóban állsz, hanem rendes pizsamában. Nem lyukatában, igen.

Nem lyukatában, nem, az kicsit kényelmetlen. Meg persze a kimonót, ahogy én hordom, ez nem az a hivatalos viselési móda, hogy azt kellene hordani, hogy akkor az obi ővel megkötne, és akkor már firóra becsomagolni magamat, hanem én az, hát a japán diáklányok 1910-s, 20-s, 30-s évekbeli kimonóhordási módját hordom, ahol ilyen hakama szopnyával hordják. De hogy mit szólnak ehhez a japánok?

És hogy mit szólnak ehhez, én ugye már itt Kyoto-ba lakok, ahol a legszigorúbbak a kimonóval az emberek, de mégis amikor úgy járom az utcákat, még egyszer nem hallottam negatív visszacsatolást, van, hogy néha összesúgnak az idősasszonyok hátam előtt, hogy nézd már, de ötletes, de jó, ha fiatal lennék, én is így csinálnám. Meg persze van, amikor így szenvedítsenek, és persze, hogyha ilyen módon hordom a kimonót, akkor nem is feltétlenül, hogy turista lennék, hanem úgy, vagy azt hiszik, hogy itt születtem, vagy azt hiszik, hogy már néhány éve itt vagyok, ami persze már helyesen asszociálják. Úgyhogy van néha, hogy akkor megállítanak az utcán az idősasszonyok, meg néha egy-kettő bácsika is, hogy de jó, ez hogy hordod, ez mi van alattad az obival, hogy van megoldva a kimonó, meddig van levágva.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És a család, az mennyire támogat ebben téged? Ösztönöznek, újabb akár ötleteket is adnak, vagy inkább csak figyelik messziről? Tehát hogy, hogyan állnak hozzád?

[Pór Andrea]

Ott is pozitív nagyon a hozzáállás, sőt a nagymama régi kimonóit megkaptam, mert úgy is ki akartuk dobni, akkor legyen nálad, alapon én megkaptam őket, és hordom is, amikor látogatok a hozzájuk. Ők is úgy vannak valahogy a legutoljára esküvön, 40 éve hordták a kimonójukat, azóta nem. És hát úgy már úgy megszoktak, hogy ebben vagyok, mert igazából nyugati ruhában meg nem is láttak szerintem engem, még kivéve pyjamában, úgyhogy...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Miért jobb egyébként kimonóban lenni? Miért jobb a kimonót viselni minden nap? Ezt csak azért mondom, mert én feltételezem, mindenki magából indul ki, hogy mondjuk egy szabadidő ruhában nyilván kényelmesebb otthon lenni, mint mondjuk egy több réteg, meg nem tudom, tehát amit viselsz, és akkor én feltételezem azért az idő egyfelől, kettő, meg hát ezt tisztán tartani, vigyázni rá, tehát gondolom a házi munkát, amikor végzed, akkor kifejezetten figyelni kell, de hogy akkor ez miért jobb? Kényelmesebb? Vagy télen, nyáron, ugye, hogy kimonod, de akkor felveszed a kimonót.

[Pór Andrea]

Hát persze a 30 fokon fölött már nem, mert akkor hőgutat kapok, de őszintén szóval persze a kimonó az nem a legkényelmesebb ruha. Nem olyan nagyon extra kényelmetlen, csak úgy vigyázni kell, hogy például a karoda nem tudod teljesen fölemelni, mert hogy ott a kimonó akkor az újja a hónájában nem nagyon engedi, vagy akkor szétcsúszna, meg a gallér, hogy is akkor jó orrányokban legyen kint, stb. stb.

Meg sejjem, úgyhogy nem lehet az, hogy bevágom a mosógébe, aztán kimossuk, hanem hát eszétes vallóval lehet kiszedni belőle kávélfoltot, vagy nagyon drága tisztítási móddal. De én még ezek ellenére is inkább minden nap kimonót szeretek hordani, mert az örömélmény amit nyújt nekem az, hogy ilyen művészeti alkotásokat hordhatok magamon, és rögtön szemelőt van a gyönyörű minta, meg a hímzés, ez meg az. Ez annyira több pozitívumot ad nekem, hogy az összes több ideaktívuma az, hogy eltörpül mellettem.

És persze, hogyha úgy vagyok itthon egy egész napra, hogy akkor nem menjek ki sehová, nem találkozok emberekkel, hát akkor egész nap pizsamában leszek. De ha már elmegyek a szomszéd közébe, vagy esetleg akkor barátokkal találkozok, akkor már persze kimonoval lesz rajtam.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Kimonoviselésnek a nehézségeit, tehát azokat a határokat, amiket be kell tartani mindenféleképpen ahhoz, hogy valaki egy kimonót viselhessen, ezek ellenére te egy szabadságot érzel akkor, amikor kimonót viselhetsz.

[Pór Andrea]

Meg persze, hogyha az ember már hozzászokott, akkor már nem is kell figyelni ára, hogy akkor most, ha így mozdulok, akkor kicsúszik, vagy akkor jobban kell vigyezni, hogy ne egyem le magam, amikor eszek, mert akkor a galér nem lehet iszteni, és a többi, és a többi. Meg hát ahogy én hordom, azért 5 perc alatt felveszem. Szóval nem az a klasszikus így hajtogatom, úgy hajtogatom, így masni, úgy masni, hanem magamra csapom.

Szokjál fölrász, jó vagyok, úgyhogy.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egyébként ezek után, hogy most így áttértél a kimonoviselésre, ez mennyiben segít téged, vagy éppen hátráltat abban, hogy ott kiutóban is, vagy akár máshonnan származó japánokkal kommunikálj, vagy kapcsolatot létesíts. Nyitottabbá válnak például, akkor amikor te így megjelensz kimonóban, vagy pedig inkább egy ilyen megdöbbenő arc, és akkor a fagyottság ez úgy megmarad. Mit tapasztalsz, mi jellemző?

[Pór Andrea]

Mindenképpen megkönnyíti a dolgot. Az mindegy, hogy most fiatalabb, idősebb japán, mindenképpen megkönnyíti, mert rögtön nekik úgy átjön a japánoknak, hogy szerintem ő nem turista, nem is kölcsönzött kimono, biztos szereti a kimonót, avagy már rögtön japán dulszónak hozzám. És akkor gyakran van, hogy mit tudom én a kollégekkal is, hogyha valakivel először találkozok, beszédt témának rögtön fel lehet hozni, hogy de jó, te csináltad, vagy magad letted fel.

Hogy van ez a cucc rajta, stb.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor ez már egy ilyen beszélgetésindító is tulajdonképp. Na most a kimonókat te, ugye hát nem újonnan veszed, mert az ugye rengeteg bekerülne, hanem ilyen second-hand üzletekből szerzed be. Tehát magyarán ezek régi kimonók.

Mitől különleges, vagy mi a különleges egy régi kimonóban? Tehát mi az, ami megfogott ezekben téged? Akár a minta, az anyag, meg az, hogy ugye régi valami nyilván, de hát annak egy használatbeli nehézsége is lehet, hiszen mondjuk valahol sérült, például, tehát nem lehet úgy használni.

De hogy hogyan indultál el te ezen az úton, hogy akkor a kimonókat, hogyan kezdted beszerezni?

[Pór Andrea]

Morit, visszakanyarolhatunk a legelejére, hogy a haurikból hogy lett kimanom, mert először ugye mondtam, hogy én a haurikat kezdtem el hordani nyilvánati ruhák fölött. De hogy a hauriknál úgy van, hogy általában inkább a hátán van minta, előle a válnál, meg az újnál ott nem nagyon van.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Csak bocsáss meg, haurik visszatérve ezek a kardigánnak megfelelő felöltők lennének, igen, bocsáss meg.

[Pór Andrea]

És hogy előzős szerettem mondani, hogy minta legyen rajta, meg hát a haurik általában inkább fekete alapon valami minta, mert hogy kívülre visel az ember, hogy akkor ne tűnjön fel rajta a koszt. És akkor úgy gondoltam, hogy hát minden, hogyha vennék egy kimonót, és levágnám hauribétre, hogy hauriként hordjam. De persze a haurinak meg a kimonónak picit más a szabása, mert hogy a haurit azt nem keresztezed magadon elől, a kimonat viszont igen.

Ugye a kimonóban picit több anyag van, hogy körbeérjen téged. Úgyhogy rájöttem, hogy hát, hauriként is hordhatom, de mi lenne, ha póló helyett hordanám? Persze nem úgy, hogy rögtön bőrre fel póló, hanem akkor alá kell meg egy-kettő réteg, azoknak utána léptem, hogy hogy működik, mint működik.

És akkor onnan már egyértelmű volt, hogy na, akkor ez lesz, ami ídik hozzám, mert próbálkoztam én az elején a rendes kimonó hordással is, és egy-kettő alkalommal defaladtam, mert hogy az én 170 centis magasságom az japán standardban az nagyon magas, főleg, hogyha ez a régebbi 30-40-50 évvel ezelőtti kimonókat számítjuk, meg mire becsomagolom magam, az nem, meg akkor abban ülni nehéz, mozogni nehéz, stb.

stb. Úgyhogy végül is ez lett az a stílus, amiről úgy váltam, hogy na akkor volt már rá történelmi precedens hasonló módon a diáklányok 100 évvel ezelőtt, meg úgy kényelmes nekem is, úgyhogy ez lesz az, amit...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ugye japán szóval élve, tehát egy dzsadót követtél el, tehát egy olyan...

[Pór Andrea]

Barbármódon.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Barbármódon, igen, ez talán a legjobb magyar szó erre. Tehát barbármódon fogtad, és levágtad a kimonót, ahhoz, hogy ugye a te...

[Pór Andrea]

Téltől lefele.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát levágtad a saját alakothoz a kimonót, ez körülbelül olyan lehet, mondjuk mint egy magyar népviseletet, valaki azt mondja, hogy hát ő nem akar, nem tudom, ilyen szoknyát, hanem ő egy mini szoknyába jelenik meg. Ez nem váltott ki döbbenetet, tényleg nem szóltak meg, hanem ezt is akkor, ahogy mondtad az imént, hogy inkább pozitívan fogadták. Tehát megengedték neked magyarán, a külföldinek megengedték, hogy még a kimonót is levágja.

[Pór Andrea]

Igazából igen, de azért igen, mert én először mindig elmagyarázom, hogy azért vágtam le, mert ez egy olyan kimonó, hogy már a térdénél koszos volt, ezt rendesen már nem lehet hordani, vagy így hordom, vagy hát sajnos kukába megy.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Úgyhogy inkább így hordom, és akkor... Tehát meggyőzted őket arról, hogy ennek már csak ez az egyetlen viselési módja. Na most akkor visszatérve az üzlethez.

Amikor te bemész egy üzletbe, akkor mik alapján döntesz? Tehát vannak valamiféle elveid, vagy vannak olyan orientációs pontok, hogy egy kimonón mit nézel meg, mielőtt mondjuk megbennéd?

[Pór Andrea]

Persze a kezdeti időben meg, hogy most mit nézek, az már nagyon más. De mondjuk most.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hát kezdetben nyilván, amikor még kezdő volt, de mondjuk most, mint már profiként, akkor hogyan állsz hozzá?

[Pór Andrea]

Most én azt szoktam nézni, hogy a galérián hol van valami szennyeződés. Mert ezeknek mindenképpen van a galérián szennyeződés, ha csak nem friss, és végül nem használta senki. Mert hát az ember nyaka, ahol picit hozzáér, az mindenképpen valamit, az arszkalim, stb.

az picit átmegy rá. Ez kikerülhetetlen. Viszont, hogyha nem annyira feltűnő helyen van, vagy nem annyira sok, igazából az a kimonónak a galéria, az egy ilyen szélesebb, akármilyen 10 centi széles valamicsoda, amit mindig félbe kell hajtani, és úgy hordja az ember.

Viszont, hogyha trükkösek vagyunk, akkor nem feltétlenül félbe, hanem 40 százalékban, 30 százalékban hajtjuk fel csak, befele, avagy volt-folt, nincs-volt. Úgyhogy azt szoktam megnézni, hogy az mennyire terjeszkedett kifele, meg van-e rajta luk, bolyrágtaluk, stb. Ha pici, akkor be tudom hinzéssel foltozni, az nem lesz gond.

Meg szokott még olyan lenni, hogy a nagyon szép kimonó, kinyúzéssel stb., de a hónaljánál el van esetnek szakadva. Mármint, hogy a cérna van elszakadva, az anyag az jó, csak újra kell varni össze. És általában ezt megjavítani viszonylag könnyű, viszont a legtöbb japán számára úgy van, hogy hát én amatőrként nem tudok én hozzá nyúlni, nem tudom megjavítani, pedig ezt szerintem mindenki, mert egyenesen kell 2 centit varni rajta, azt megvan.

És én nagyon szoktam örülni, amikor olyat találok, hogy na, el van szakadva a hónaljánál, na, akkor ez jó lesz, olcsó lesz.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Most egyébként jelenleg hány kimonód van? Raktáron, ha szabad így mondani.

[Pór Andrea]

Úgy van, hogy én különválasztom azokat a kimonókat, amit így minden napi hordásra használok, abból van nagyjából 100-120 darab. Aztán van egy olyan kategóriám, ami antik kimonók, amit már csak nézni dekorációnak, azt felvenni már nem merem-mer, mert nagyon antik. És van egy icipici kategória, abból nagyjából van 20 darabom, ami antik, ilyen 100 évvel ezelőtti darab, és néha-néha fel merem venni.

De csak nagyon óvatosan, abban leülni már nem merek, nehogy húzódjan az anyág valaha.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egyébként így tényleg visszatérve erre is, hogy antik, meg hogy frequent hand, mi a kettő között a különbség? Azt mondod, hogy antik, én feltételezem, hogy eredetileg is egy drágább darab lehetett, vagy pedig inkább arról van szó, hogy a megőrződötségi foka, tehát hogy milyen állapotban van, az adja meg azt, hogy ez most egy antik darabként lehet nyilván tartani, vagy inkább second hand. Mi a kettő között a különbség?

[Pór Andrea]

Igazából csak annyi a különbség, hogy mennyire régi. Mert hogy az antik is second hand, ez olyan, mintha minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, hogy általában úgy szokták számolni, hogy van akkor a mézikorszak, meg a tájsókorszak, meg a sóvakorszak, meg a helyszerikorszak, most a réva van, és a sóvakorszakot is ketté szokták osztani egy második világháború előtt, meg után, mert a második világháború után, második világháború előtt, vagy után, mert akkor a kimono, technikák, stb.

az erősen megváltozott, kevesebb kézzel hímzett darab szövetett, meg ilyesmi, a második világháború előtt több ilyen volt. És az antikot, azt a második világháború előtti időszakra szokták érteni, utána meg retro. És amiket én napi szinten hordok, azok retrok, vagy inkább újfajta retrok.

De ezek az antik darabok a second-hand boltokba ritkán is kerülnek be.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Értem. Tehát akkor, mondjuk mit tudom én, egy 1920-et, mondjuk egy ilyen tájsókorszak, akkor az second-handnak minősül még. Retrós second-hand.

[Pór Andrea]

Az már abszolút antik. Úgyhogy igazából minden, ami az 50-es évek előtti, az már antik.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A XX. század elejétől az már antik, és akkor a 1950-es évek, akkor az lenne, ami second-handnak mondható. Igen, igen.

És akkor onnantól, mint csoport, akkor ezek a second-hand kibonok lennének. Na most, ha már itt ennyit beszélünk a kimonóról, akkor én meg szeretném kérdezni tőled, hogy neked mit jelent a kimono? Te hogyan definiálnád a kimonót?

Mi a kimono számodra?

[Pór Andrea]

Legegyszerűbben azt lehet mondani, hogy japán ruha. Olyan, mint a magyar népfiselet. Ez meg japán népfiselet.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor te azt mondanád erre, hogy ez egy japán népfiselet. Csak azért, mert is gondolkodtam a beszélgetésünk előtt, hogy tulajdonképpen most mi, hogy hogyan lehetne definiálni a kimonót. Mert, hogy jó, hát valóban ruha, meg hát, hogy ugye kirű monó, tehát, hogy egy viselésre szánt dolog lenne, de valahol én úgy gondolom, hogy ez több, mint egy ruhadarab.

Mert ahogy eddig is ugye mondtad, hogy itt vannak megszorítások, hogyan kell benne mozogni, hogyan lehet benne mozogni. Tehát ez valahol, ha fölvesz valaki egy kimonót, akkor a japán tradíciót, a japán múltat is felveszi. A kimonóval, a kimonó mintázatával, a színeivel, a formájával, a japán gondolkodást is felveszi valahol.

A kimonó az úgy magában hordozza a múltat is, ugye a jelent is, és hogy a kimonónak tényleg, ahogy te is mondod, hogy levágtad, úgy mondtad, hogy magadra szabd, de ugye a kimonónak van egy olyan nagyon jó tulajdonsága, hogy ezt tényleg bárki fel tudja venni, függetlenül attól, hogy milyen alkata van, tehát soványkövérbármi, molett, alacsony, magas, mert hogy ezt úgy tudja hajtani, úgy lehet behajtani, összeállítgatni, hogy ez úgy fitül nézzen ki, fitül hasson, és hogy ez egy ilyen időtlenség valahol, tehát ez a kimonó egy ilyen örök érvényűséget is képvisel, és itt tényleg érdekes, hogy hogyan alakult ez ki, mármint, hogy ugye Japánban, mert hogy minden Japánban, ugye Kínából, meg ugye Koreából jött, hát ez is, de az általán imádott, ugye Heian korszak, ezt ugye több előző adásban is elmondom, mert mindig tényleg amikor így valami érdekes dolog jön elő, akkor az általában a Heian korban gyökerezik, már a hallgatók is valószínűleg meg is jegyezték, hogy a Heian kor az 794 és 1185 között van, tehát a 8. és a 12. század között, akkor történnek itt a nagy újdonságok Japánban, de lényeg, hogy ugye a kimonónak eredetileg egy ilyen kaftán, tehát egy ilyen köntös jellege volt, és hogy itt ezt relatívul sok rétegben viselték.

Nyilván ez az uralkodó osztály, tehát a hétköznapi ember nem, mert hát a hétköznapi ember dolgozott, tehát az uralkodó osztály, na most ezek, mint egy páncérzat, tehát akár még 10 kilót is nyomott, különböző színekben, és hát ugye itt valóban a szín árnyalatoknak is jelentése volt, a társadalmi státuszban, hogy ki viseli, ezt hogyan viseli, ez ugye megvolt. Ez egy ilyen egyenes vonalú szabás. Na most a középkorban terjed el aztán ugye a koszode nevezetű, ami egy rövide bújú, és akkor ez már praktikusabb, tehát jobban lehet benne mozogni is, meg bármi dolgot csinálni benne, és a rétegek száma is ugye lecsökkent, és tulajdonképp ugye az edókor az, ami a csúcs, tehát akkor teljesedik ki igazán, ami viszont ugye a 17.

és a 19. század. Minden napi alapruha lesz.

Na most akkor aztán ugye itt már rengeteg féle fajta forma jelenik meg, az alap az ugyanaz, de ezek az apró különbségek, azok határozzák meg a viselőjének a státuszát a társadalomban, hogy most házas-e vagy nem, és a többi, és a többi. Tehát mind-mind mutatja. Smikben például az újhozban, rövidújú-e, hosszabbújú-e, és hát nem utolsó sorban a családi címer.

És ez megint nagyon érdekes, mert ugye ezek a kamonok, a családi címerek, hogy brandingeltik az egészet. Tehát minden családnak meg volt a saját címere, a ruhájukon viselték, végigment az utcán, mindenki tudta, hogy kiről van szó, ő neki nem kellett ott kinyitni a száját, hogy én vagyok az én, hanem akkor mindenki tudta, és mindenki megfelelően viselkedett vele szembe. Tehát ez is egy ilyen nagyon hasznos, ha így lehet mondani.

Ez ugye az edókor után, és ahogy te is említetted, a meiji, tehát a nagy váltás megtörtént, amikor a nyugati ruhákba öltöztek, és félretették a kimonót, de nem tették olyan szinten félre, hogy elpakolták volna teljesen, hanem azért ez párhuzamosan megmaradt, de, és ez a mai napig is így van, egy ilyen formálisan szabályozott, rendszerre változott, igazából ünnepi szeremóniákon viselik. De manapság is ugyanúgy megvan az, hogy a viselőjén lehet látni azt, hogy mennyire ért a hagyományokhoz, és mennyire érti azt. Tehát, hogy amit visel, ahogyan viseli, azt jól teszie.

Van a mögötte tudás. Tehát a kimono így, ha úgy nézel az ember, akkor ez egy borzasztóan összetett, és egy nagyon sokat mondó valami. Ezzel foglalkozni, és az, hogy te úgy döntöttél arra, az ötletre jutottál, hogy ezt így a magyar hímzésvilággal összekörzd, azért ez egy nagy bátorság, nem?

[Pór Andrea]

Hát, igazából nem, de azért nem, mert amikor elkezdtem a hímzés, magyar hímzés kimonókra rá hímezni, akkor még nem tudtam annyit a kimonókról, mint most. Úgyhogy felmerült bennem, hogy esetleg negatívan éri néhány japan embert, ha én ilyen barbármódon magyar hímzést csinálok a kimonókra, de úgy alapvetően úgy voltam vele, hogy hát a kimono az csak egy divat. Láttam én már adigra olyan kimonót, hogy nyugati város, tájképpen van Ráfestes Atabia, vagy van már ott a szezon a fazonnal keverve.

Egy kis hímzés, az most belefér, gondoltam én. Aztán szerencsére utóla kiderült, hogy új volt, úgyhogy nem volt belőles gond soha.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A kimonónál, hogyha így kérdeznélek is, hogy ugye milyen alkotó elemekből áll. Mert ugye egy halandó ránéz, akkor lát egy ilyen hosszú rugadarabot úgymond, rögtön, ami szembe ötlik, ugye ez az obi, tehát egy ilyen vastag őv. Ne találtam még, hogyha a láb részre is rákacsintunk, akkor egy ilyen zúri, illetve a tabi, ugye egy ilyen fehér, egyújas, nem azt mondom, hogy kézi kesztyű, hanem ugye lábzokni.

De nem csak ebből áll. Mert ugye miből áll? Áll egy ilyen alap rétegből, egy alsó rétegből, ugye olyan, mint az alsó nemű.

Na most ez akkor szedben van? Tehát, hogyha kimonót vásárol például az ember, akkor ezt érdemes szedben zavásárolni, vagy ezt külön kell, vagy ez hogy van?

[Pór Andrea]

Hát úgy van, hogyha az ember mostanában venne egy komoly helyre komoly kimonót, akkor a kimono méreteihez illő, úgynevezett dzsibban alsó kimono réteget illig csináltatni. Persze azt megint más szakember csinálja, de hogy akkor milliméterre, akkor két milliméterre rövidebb az ujja, meg a méret, amely mi csinálja, hogy megfelelő méretekben egyed. De például régi ilyen kimonókról szóló könyveket átolvasva, én egy csomós szóra találkoztam olyannal, hogy az átlag ember általában nem így csinálta, hanem volt egy dzsibbanja, amit egy szoknya meg egy felsőrész kettő darabból állt, és akkor a felsőrésznek az ujja, az eleve rövidebbre volt szabva, hogy ne lógjon ki sehonnan, és akkor mindig az adott kimonóhoz volt illeszve, hogyha maga az anyag, ami a kimonónak ilyen lefelé lenyúló ujja van, annak a hossza az variálódik. Mostanában már standard kezd lenni, de régen az nagyon variálódott a 50 centitől 70 centig bezárólag, és akkor a dzsibbannak az ujja mindig úgy varták be, vagy engedték ki, hogy az passzolja éppen a kimonóhoz. Vagy volt olyan is, hogy a dzsibbannak nem ilyen lelógó hosszú ujja volt, hanem cső ujja volt, avagy bármit veszel föl rá, az úgy jó lesz.

Én is azt a módot használom inkább. Ez a cső ujja, ez azt jelenti, hogy egy hosszú ujjú t-shirt, és akkor... Elére, amit tettem én, a kábé a csukló egy picit rövidebb, mint a csukló, hogy ne lógjon ki.

Persze olyan is volt régen, eddokkorban, hogy az volt a rivánt, hogy picit kilógott a dzsibban alsó nemű, mert akkor az lehetett piros a felső kimonóban, nem lehetett pirosak az embereknek, és akkor így ellenkezdtek a szabályok ellen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Na most, ha hideg van, akkor ugye már az említett haori, tehát ezt a kardigánszerű, kabátszerű, rövidebb, valami felsőt veszi fel az ember. Aztán van egy hosszabb kabát is, nem? Mert azért Japánnak vannak tényleg hidegebb részei.

[Pór Andrea]

Meg van esőre szánt kabát is. Meg persze, amikor mi mindenki kimonót hordott, akkor nem úgy volt, hogy egy réteg dzsibban alsó nemű, meg egy réteg kimonó, meg obi, hanem eleve dzsibban alatt még egy réteget mindenki hord, vagy kettőt. Meg a kimonókat is régen volt, hogy szedben készítették, hogy kettő, három, négy réteg, a lapszokja alján, ahol látszódik, ott ugyanaz a minta folytatódik.

A kimonó szép anyaga, az csak a legfelső rétegen, van még ígérkésztesten, belső rétegen, meg csak a kimonó ujjánál, ahol a réseknél lehet látni, hogy ott még van egy másik réteg, ott még ugyanazt az anyagot használták, mint a kimonó anyaga, de amúgy meg egy ilyen, esetleg pamut, vagy valami olcsóbbfajta sejem anyagot használtak, és akkor ezt így rétegelték magukra.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ezzel a tisztítást is valahol le tudták csökkenteni, mert akkor gondolom az alsó réteget, mint alsó neműként, ugye azt kellett legfőképp tisztítani, meg mondjuk max a felső réteget, ami ugye a bepiszkolódás miatt, de amit ugye úgymond középen viseltek, az ugye viszonylag maradhatott.

[Pór Andrea]

Hát persze, meg a köznép, akik úgy napi szinten dolgoznak, meg koszolodnak, semmi többi, ők nem engedhették meg maguknak az igazi sejemütést, hanem akkor ott volt pamutból is, meg lembászomból is, amit meg lehet mosni semmám.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Na most ugye, hogy milyen fajták vannak a kimonóknál, ugye arról is azért beszéljünk, egysünk pár szót. Hát a legdíszesebb, ugye ez a furiszode lenne, aminek az újja a leghosszabb. Ugye, ha jól tudom?

[Pór Andrea]

Igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hát ezt a fiatal lányok, a Seijin-shiki, tehát a felnőtté avatás ünnepén viselik, esküvők például, vagy valamilyen nagyobb családi ünnepség alkalmával viselik. Ezek a legszínesebbek, a legdíszesebbek. És hát utána, a furiszode után jön az úgynevezett tomesode, aminek az újja már ugye rövidebb.

És hát ez egy visszafogottabb, tehát úgy lehet mondani, hogy ezt viszont meg mondjuk a furiszodét viselő fiatal lány, édesanyja viseli. Tehát itt most már ugye a korkülönbség is ott van. És a tomesode után pedig a homongi, ami egy ilyen fél formális ruha lenne, és akkor ezt lehet például már vendégként viselni.

Mondjuk akkor, ha most itt az esküvőnél maradva, hogy ugye az anyuka viseli a tomesodejét, és a homongi pedig mondjuk ugye a vendég. Tehát ezzel is ugye azt lehet érzékeltetni, hogy mondjuk egy ilyen ceremónián, bármilyen hivatalos alkalomkor, valaki milyen ruhát ölt, milyen kimonót ölt, már azzal is ugye érzékelteti, hogy ő akkor milyen státuszban van ott, hogyan jelenik meg. Aztán van a tsukesage, ami ez is a homongihoz hasonlít, de úgymond egy szinten alacsonyabb.

Tehát mit tudom én, akkor itt lehet esetleg egy nevesebb étterembe elmenni, egy ilyenbe. Ez mondjuk akkor a nyugati öltözéknél, nyugati öltözetben egy úgymond egy jól kiöltött, tehát jól szépen felöltözött ruhát jelent. És akkor van a komon, ami ugye a szortmintás, ami a hétköznapibb ruha.

Tehát ez a kiruccanunk valahová, de hát mégiscsak szebben szeretnénk felöltözni. Megmondom őszintén, hogy ugye ezzel én szerintem a japánok sincsenek ennyire tisztában. Ők is azért bizonyos alkalmakkor, hát utána járnak, utána kérdeznek, úgymond szakembertől megkérdezik.

Te is például így, úgymond szakemberrel konzultál, szoktál beszélgetni?

[Pór Andrea]

Nem volt még ilyen soha. Én amit a könyvekből tudok azok alapján, sőt egy picit megbonyolítja a rendszert, hogy nem csak a kimondóknak vannak ilyen minélféle rangjuk, hanem az óbiöveknek is, avagy lehet még azon belül alaposan megkavarni a dolgokat, meg igazából a tomessodéből is van még kuratomessode, meg iratomessode, meg akkor még van az ütyikake, amit az esküvőn, meg régen a császari palotában a hölgyemények voltak, ilyesmi.

Szóval, hogy nagyon sok alrétegződése is van, de igazából sokkal szigorúbbak a szavályok mostanában, szerintem, mint régen volt, mert mostanában úgy van, hogy csak általában speciális eseményekkor hordják az emberek a kimondót, ha csak nem valaki hobbiból hordja. Régen meg mindenki kimondót hordott, úgyhogy úgy voltak valahogy, nem kell, hogy olyan ránc nélkül is imán legyen rajta, picit lehet szétcsúszva, nem volt olyan óbiöved az alkalomhoz, sebaj, ha a megkötési módját változtatod picit meg. Amúgy is jó, szóval picit lazábban kezelték anno.

Persze ott voltak olyan szabályok, hogy csak a szamorájoknak szabad ezt a mintát.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És hát ugye direkt hagytam a végére a yukatát, ami ugye hát már egyrétegű, és ez egy pamutlen nyári kimonó lenne, amit ugye most is, manapság is nagyon közkedvelt ugye a nyári fesztiválokon. Színes, és érdekes módon valóban, ahogy én is így hallottam másoktól, hogy a nagy melegben úgymond egy hűvös viselet. Tehát annak ellenére, hogy az egész tested fedi, azt mondják, hogy hűvösebbnek érzik, mintha mondjuk nyugati ruhában lennének.

Nem tudom, mi igazság belőle. Te hogyan gondolod egyébként? Tehát a yukatad tényleg hűvösséget is biztosít?

[Pór Andrea]

Hát igazából szerintem nem. Annyi, hogy hát mivel vállal sötögűdbe van fedve, napszúrás nem fogsz kapni, mert hogy ez van rajtad. De meleg.

Úgyhogy én nyáron nem vállalom be a yukatát, mert ebben a száunás hűségben nem. Nehéz. Hosszú szoknya, az nem.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mit ajánlasz azoknak a magyar turistáknak, vagy ide látogató magyaroknak, akik mondjuk szeretnének egy kimonót, egy komolyabb kimonót is akár, maguknak vásárolni, nem feltétlen csak egy yukatát? Ugye most már Japánban is, hát kisezer helyen lehet, nem csak kiutóban nyilván, ilyenhez hozzájutni, de hogy milyen szemmel nézzék, mit nézzenek meg egy kimonón feltétlenül, mielőtt megvennék.