A zen, ami bennünk van: a megvilágosodás hétköznapi arca – hogyan válik a takarítás is meditációvá? #43– Harmadik rész

#43. rész—HARMADIK epizód

Vendég: Gáncs Nikolasz

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hogyha már így azt mondod, hogy ugye a megvilágosodás elérése, akkor a megvilágosodott az tudatában van annak, hogy ő megvilágosodott, vagy pedig a környezete érzékeli azt, hogy egy megvilágosodottal áll szemben?

[Gáncs Nikolasz]

A megvilágosodott biztos, hogy tudja, hogy megvilágosodott. Vagy hogy mondjam, tehát érzékeli azt, hogy másképp érzékeli, amit érzékel. Hogy mondjam, nagyon nehéz ezekről az élményekről, vagy a megvilágosodásról beszélni.

Nem hiába van, hogy nem is nagyon beszélnek a megvilágosodásról.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Kíván nem lehet szavakba ünteni, mert...

[Gáncs Nikolasz]

Valami, ami egy rendkívül személyes tapasztalat, azt nem lehet elmondani. Hogyha valaki olvasott mondjuk Eckhart Mestert, vagy olvasott keresztény misztikusokat, és azok leírták az Istennel való egyesülés élményét, és mondjuk elolvas egy beszámolót megvilágosodásról, ami nagyon ritka, tehát jócskán kell keresgélni, akkor azt fogja látni, hogy rendkívül hasonló, ahogy beszámolnak az élményről, amit átélnek, csak az egyik az Istennel való egyesülésnek nevezi, a másik meg megvilágosodásnak.

De valójában az az élmény, amit megélnek, és amiről most én sem fogok beszélni, az nagyon-nagyon hasonló. Úgyhogy tovább megyek. Ahhoz, hogy valaki megvilágosodjon, még csak buddhistának sem kell lennie, kereszténynek sem kell lennie, Istenben sem kell hinnie, buddhában sem kell hinnie, semmiben sem kell feltétlenül hinnie.

Sőt, még tovább megyek. Valószínűleg minden hallgatónak, és annak is, aki nem hallgat minket, annak is volt megvilágosodás élménye, úgymond ilyen kis megvilágosodás élménye. Az a pont, amikor minden összeáll egy képé, amikor nincsenek elválások, nincsenek különbségek, nincsen én meg te, nincsen semmi más, csak egy hatalmas nagy egység érzet, mint amikor iszonyatosan régóta gondolkozunk egy probléma megoldásán, majd egy pillanat töredéke alatt rájövünk, hogyan kell megoldani a problémát.

És ez tulajdonképpen ezért van az, hogy a gyakorlás nagyon fontos, és mégis a hirtelen megvilágosodást tanítja a zen, mert ugye ez a világosodj meg most, mert hogy ennyi lenne a megvilágosodás, de ugye a gyakorlás az, ami segít eljutni erre a pillanatra, amit most is megtörténhetne, mert most is itt van. Viszont ehhez nem kell buddhistának lenni, nem kell semminek se lenni, mert ez megtörténhet, ez a pillanat másképp.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Akkor tulajdonképpen a mindennapi életünkben, a hétköznapokban is, a nagyvárosokban is vannak úgymond buták, megvilágosodott személyek, akik nem is biztos, hogy akkor tisztában vannak azzal, hogy ők a buddhizmus megnevezése szerint megvilágosodott személyek, mert mondjuk nem buddhisták és mondjuk nem nagyon foglalkoznak ezzel, de átélhettek, átéltek egy ilyen megvilágosodás élményt. A következő kérdésem, hogy ezt a környezet felismeri? Tehát egy megvilágosodott személynek a megjelenése vagy bármi, van valami olyan, amit a környezete, a profán emberek valahogyan érzékelnek, hogy ő egy másik személy?

[Gáncs Nikolasz]

Mindenképpen. Szeretem felhozni egyébként például Eckhart Tolle-t. Ő úgy világosodott meg, hogy gyakorlatilag semmi köze nem volt a buddhizmushoz soha életébe előtte.

Mondjuk úgy, hogy az emberek nem azt érzékelik, hogy megvilágosodott, és a személy, aki mondjuk nem buddhista, tehát most ezt a tézist picit továbbfejtve, nem azt fogja érzékelni vagy gondolni, hogy ő megvilágosodott, és a környezete sem fogja gondolni azt, hogy megvilágosodott, vagy aki tudja, hogy ez egyfajta megvilágosodott tudatállapot, amiben ő van. A környezete viszont nem buddhista, nem tudja, stb. A lényeg az, hogy megváltozik a dolgokhoz való hozzáállása, és ezt a környezete is érzékelni fogja.

Tehát a viselkedésére mindenképpen hatni fog ez. A dolgokhoz való hozzáállásában, a kisugárzásában, abban, hogy hogyan és mikor, hogy a szituációban hogyan cselekszik, hogy képes a szituációban a szituációnak megfelelően cselekedni például. Belátja, hogy egyes helyzetekben mi az odavaló.

Mondjuk úgy, hogy az öntermészetével azonos lesz, mint ahogy mondjuk a növények, az állatok, minden, ami körülvesz minket, és nem mesterséges, hanem természetes, az öntermészete alapján működik. De ha már itt járunk, a számítógépünk is, vagy a mobiltelefonunk is az öntermészete saját módján működik, mert ugye verhetjük a billentyűzetet, hogy miért nem csinálod, amit akarok, de a számítógép egy dolgot tud, utasításokat végrehajtani. Ha mi nem adjuk meg a megfelelő utasítást, akkor nem fogja végrehajtani, amit szeretnénk.

A természetben ez úgy működik, hogy egy vadállat az, hogyha ragadozó, akkor ragadozóként fog élni, ha pedig zsákmányállat, akkor zsákmányállatként fog élni. Az az ember, aki megvilágosodik, annak lesz egy ilyenfajta attitűdje, mondjuk úgy, nagyon próbálom leegyszerűsíteni, meg ilyen érthetővét tenni, hogy a saját természete által, tehát mint ember, emberi természet, de benne van az ő saját egyénisége is nyilván, vagy habitusa is nyilván, vagy vérmérséklete, de ez a mindig a helyzetnek megfelelő cselekvésben nyilvánul mondjuk meg. Nagyon nehéz ez, szeptenetesen nehéz megfogni.

Érzékelhető a változás?

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egy nagyon bizarr gondolat jutott most eszembe, amit mondtál. Tehát, ha jól érzékelem, amit mondasz, hogy az embernek, a személyiségnek a saját természetéhez, a saját személyiségéhez igazodva éli az életét, vagy kell cselekednie, tehát nem hazudtolhatja meg magát, akkor adja vissza az ő saját valóságát, jeleníti meg az ő saját valóságát, de akkor ez, akkor lesz ugye a legboldogabb, ha szabad így mondani, ki teljesedik az életben, de akkor ez visszavezethető arra is, hogyha mondjuk van egy betörő, egy csúnya betörő, aki abban éli ki magát, ő neki az jelenti a legnagyobb boldogságot, hogy ő betör, amiről tudjuk azt, hogy ugye egy társadalomban ez nagyon nem elfogadott dolog.

De ezzel, hogy az évszázad betörését megcsinálja, ezzel ő tulajdonképpen kiélte és megvalósította a saját természetére, amit ő megkapott az élettől, ezzel ő ezt így beteljesítette. Vagy hogy továbbmegyek azok a diktátorok, akik azt megvalósították, amit lehet, nem tudom, csak hogy lehet, hogy az ő egyéniségükben ez benne rejlett, az ő természetükben benne rejlett, hogy ő nekik ezt kell megvalósítani. Tehát, hogyha így nézzük, akkor amit mondasz, tehát így próbálom mondan megérteni, de hogy ez akkor megáll ott, hogy nem szabad jót és rosszat feltételezni.

Mert akkor ezek szerint egy betörő is, egy gyilkos is azt a terékenységet nem szabad akkor rossznak ítélnünk.

[Gáncs Nikolasz]

Alapvetően, hogyha nem duálisan gondolkozunk, akkor igazad van. A duális gondolkodást, ami egyébként minden szenvedésünk forrása, elvetjük, akkor igen, egy gyilkosság, egy betörés, az ugyanúgy egy tett, mint az, hogy fölemelünk a földről egy elesettet, mondjuk, megetettjük az éhezőt, nem különbözik. Csakhogy.

És akkor van ott egy de. A de pedig arról szól, hogy a társadalmi együttélésnek vannak szabályai. És az, hogy valaki megvilágosodott, annak például nagyon fontos része az, hogy nem árt senkinek.

A nem ártás butha első tanítása, és egyben szerintem a legfontosabb tanítása. És akkor visszakanyarodok majdhogynem a beszélgetésünk legelejére. Ha valaki szeretné gyakorolni, mondjuk úgy a buthizmust, akkor kezdje itt.

Hogy nem árt soha senkinek. Nyilván ártani fog, mert nem tudjuk elkerülni, mert akaratlanul is ártunk. De most csak mondok egy példát, és rendkívül furcsa lesz lehet, vagy picit ilyen idealista, de én kerékpára járok dolgozni, és amerre járok ott például eső után rengeteg a csiga.

Na most én úgy kerékpározok eső után, hogy ne üssek el csigát. Tehát a buthizmusban nincs ez a szélsőséges dolog, tehát a dzsainizmusban ugye ismerjük, hogy még az útat is söplik maguk alatt előtt, meg sokszor meztelennek a szerzetesek, és nem azért, mert hogy a meztelenséget ünneplik, hanem azért, mert a ruhák redői közé bemehet élő lény, amit megölhetnek ezzel. A buthizmus nem ilyen.

Nyilván benne van, hogy egy kerékpáral átmegyek a csigán, mert nem vettem észre. De ha megtehetem, hogy nem enyek át rajta, akkor nem megyek át rajta. Ha megtehetem, hogy nem ártok valakinek, akkor nem teszem meg, hogy ártsak.

Visszacsatolok. Nem, nem fog betörni. Mert ráébred arra, hogy a betörés az nem.

Az ártás, az valaminek az... És akkor megint ütközik egy másik butita. Ne add, ne vedd el, amit nem adtak.

Mint a kereszténységben a nelop. Nem veszi el. Azt nem adták neki.

Ha nekiadják, akkor meg nem az évszázad betörése. Tehát nagyon fontos, hogy valóban nincsenek jó vagy rossz tettek, vagy jó vagy rossz karmák, vagy bármi ilyesmiről, vagy karmikus akármik, csak van valamilyen, és azt nem minősítjük, hanem az van és kész. De ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk különbséget tenni, mert hogy közben meg ott vannak ezek a fajta dolgok, hogy nem ártunk, hogy nem okozunk árt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egy ilyen kaput nyitottál meg, ugye? Szerintem a hallgatóknak is, hogy gondolkodjunk el rajta, amit most így tényleg töményen elmondtál, mi a jó, mi a rossz. Mert úgy között persze már az ember gondolkodik, és amit mondasz is, hogy ha megteheti az ember, hogy nem tesz rosszat.

Tehát itt akkor azért van egy ilyen érzelmi intelligencia is talán, hogy tisztába van-e az egyén azzal, hogy ő most ezzel rosszat tesz, vagy jót tesz. Tehát nem olyan egyértelmű dolgoknál, mint egy betörés, hanem ennél mondjuk kifinomultabb probléma sorok, hogy hát én jót akartam neki azzal, hogy építettem neki egy házat, mert én azt hittem, hogy majd az jó lesz, és holott hát ez valami mondjuk tragédiába torkolt aztán, mert mégsem volt jó. Vagy olyan, hogy tudatában van-e az illető annak, hogy egy társadalmi együttélésben, egy csoportban, egy munkahelyen, azzal, hogy ő véletlen egy olyan információt, mondjuk pletykát mondott valakiről, ezzel mit indított el.

Ezek is olyan, gondolom én, olyan dolgok, hogy aztán ezt úgy tudatosítja magában, hogy igazából neki kell a felelősséget vállalni azért, és egy kicsit előre is gondolkodni az embernek a cselekedetei révén, hogy ebből mi következhet.

[Gáncs Nikolasz]

Igazából nagyon egyszerű a szerzetesekre vonatkozott egy szabály annak idején, hogy a szerzetes nem beszélhet másról csak a tanrról. Minden más felesleges fecsegés. Most nyilván nem arról van szó, hogy nem beszéljük meg reggel, amikor például a takarításnak nekifogunk, hogy kinek mi a feladata.

Vagy a konyhán nem mondja el a szakács, a segítőjének, hogy mit csináljunk. Még csak az sem jelenti, hogy nem tervezzük meg, hogy aznap mit kell tennünk, vagy a következő héten. Vagy nem írjuk fel, hogy nem tudom én mondjuk, hogy én október 11-én részt veszek egy jótékonysági koncerten, mondjuk egy kotókoncerten, vagy egy ilyen sőt, nagyon izgalmas fúziós koncerten veszek részt, mint japán kaligráfus és mutatok be performanszot.

Nyilván felírom, és számon tartom, hogy október 11-én nekem ez a feladatom. De egy idő után rájön az ember arra, hogy egy csomó minden, és egyébként ez a SESI nekem nagyon jó gyakorlás, és ezt otthon is meg lehet nagyon jól csinálni, pláne ha mondjuk egyedül él az ember, nyilván, hogyha családban él egy picit bonyolultabb, de ki lehet próbálni, hogy a családhajlandóe például egy ilyen játékra, úgymond, töltsünk úgy együtt egy hétvégét, hogy nem beszélgetünk. Illetve csak akkor, és azt is csak nagyon csendesen, amiről szükséges.

Na most, én nekem az első egyhetes, mert az ilyen rövidebb elvonulásoknál ez annyira nem jött ki. Az első egyhetes elvonuláskor jöttem rá, az első nap még olyan furag volt, ugye lehet volna mondandó, de hát ugye nem lehet beszélni, hát nem beszéltem. Második nap egyre kevesebb mondandóm lett.

A harmadik nap elkezdtem rájönni, hogy tulajdonképpen amiket kimondanék, mind teljesen felesleges kimondani. Tehát semmit nem rak hozzá, sem a világhoz, sem hozzám, sem a másikhoz. Pusztán fecsegés lenne, pusztán csak kitöltése a dramaturgiai vákumnak, amit a némaság okoz, vagy a csend okoz, mert sokszor azért beszélnek az emberek, mert csend van és nem tudnak a csenddel mit kezdeni.

Majd amikor véget ér az egy hét, és visszatér az ember a világba, nincs kedve beszélni. Mert rájön, hogy a legtöbb dolog, amit mondanak, az teljesen felesleges kimondani, mert hogy csak pontosan annak az ide-oda ugráló tudatnak a mindenféle másodlagos, harmadlagos ítélkezésekkel és egyebekkel teli gondolatai, amik igazából tovább szennyezik az ő saját tudatát és a másikét is. És nem a tiszta tudat felé vezetnek, hanem pont hogy ellentétes irányba.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Azért ennek ellenére én most nagyon hálás vagyok, hogy mi itt most beszélgetünk.

[Gáncs Nikolasz]

Természetesen én is.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A beszélgetések, tehát én azért szeretek beszélgetni, mert akkor egy kicsit a saját buborékomból ki tudok lépni. Meghallgatom a másikat, ő hogyan gondolkodik. Ez természetesen akkor érvényes, hogyha olyan személlyel tud az ember beszélgetni, akivel érdemes beszélgetni.

A lényeg az, hogy amivel ki tudom tágítani a saját határaimat. Ez inspirál arra, hogy tovább gondoljam, tehát amit hallottam, hogy tovább gondoljam, és nyilván a saját belső gondolataimmal összeegyeztetve tovább lépjek, akár a saját gondolataimat megváltoztassam, hogy azt mondjam, hogy na hát, így is lehet gondolni. És tényleg én erre nem gondoltam.

Tehát a beszélgetésnek az én számomra ilyen aspektusa is van, de valóban tökéletesen egyetértek azzal, amit mondasz. És itt most lenne egy kérdésem is, amit ugye annyiszor feltesznek podcastekben is, műsorokban is, Európában, hogy mikor érzed te magad boldognak, vagy mit jelent számodra a boldogság? Mielőtt válaszolnál erre, én elmondanék egy történetet, vagy nem is az, hogy történet, hanem az én élményemet, amikor itt megkérdezték a Creepy Nets Japán rap együttes két tagbólál egyébként, az egyik tagját, feltették neki ezt a kérdést, hogy na és mikor érzi magát boldognak?

És ő erre azt válaszolta, hogy mi köze hozzá. És én annyira tetszett nekem ez a válasz. És tulajdonképpen, tehát nyilván megrökögyödött a közönség meg mindenki, és utána valahogy úgy válaszolt és valamit mondta, hogy persze nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek most ugye mindenkivel, meg mit tudom én, de ez úgy megmaradt bennem ez a válasz, és azt gondoltam én, hogy tulajdonképpen mennyire igaza van.

Mert egy olyan kérdés, de bármilyen kérdés, ez egy annyira belső gondolat, sor, és ebbe, ugye, hogyha válaszol erre a kérdésre, akkor ebbe benne van tulajdonképp annak az illetőnek az egész koncepciója, a világgal szemben, hogy ő hogyan gondolkodik a világról, akkor miért kellene ő neki ezt így kiadni, főleg egy tévében, főleg egy közönség előtt. És ezek a kérdések, tehát így is tulajdonképp így, ahogy most beszélgetünk. Én úgy gondolom, hogy ezek annyira mindenegyes gondolat, annyira komoly, mély, és tényleg, ahogy te is mondod, hogy órákat, napokat, éveket lehet erről beszélgetni, hogy megosztani, egy ember, hogy megosztja a gondolatát, én úgy gondolom, hogy ez egy borzasztó nagy hála és tisztelet.

A japán gondolkodásban az, hogy a japánok is általában ismeretlennel szemben milyen kérdéseket tesznek fel, ez is nagyon érdekes. Mert van benne egyfelől egy olyan, hogy ez a semleges, tehát tök mindegy, hogy mit válaszolsz, és van a másik, amikor meg eszméletlen, komoly és mély kérdéseket tesznek fel, és érdekes ezt is, hogy megfigyeltem, ez általában akkor szokott megtörténni, hogyha az az előfeltétele a válasznak, hogy utána már mi nem fogunk találkozni valószínűleg az életben.

[Gáncs Nikolasz]

Értem, értem, igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Azért úgy megtartanám ezt a kérdés felét, hogy a mai embernek az életünk során, hogy te milyen útvutatást adnál, vagy milyen kaput nyitnál meg, hogy gondolkozzanak, hogy mi vajon a boldogság? Most ugye annyira mindenki ezt szajkózza, hogy ő boldog akar lenni, boldog akar lenni, hogy a te olvasatodban ez mit jelent?

[Gáncs Nikolasz]

A legfontosabb az, hogy, vagy az elsődleges problémának én ezzel a boldogsággal kapcsolatban azt tartom, meg a boldogsággal hajszolásával kapcsolatban azt tartom, hogy az emberek nem fogalmazzák meg azt magukba, hogy mit jelent számukra az, hogy boldogság. Hát mert nem tudják. Mert nem tudják.

Így van. Csak, hogy amíg nem tudják, hogy mi a boldogság számukra, vagy mi az, ami örömöt okoz számukra, addig soha nem lesznek boldogok se, és örülni se fognak.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Illetve hogyha rossz dolgot fogalmaznak meg.

[Gáncs Nikolasz]

Vagy ha rossz dolgot fogalmaznak meg, igen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mert azt mondja, hogy hát akkor leszek boldog, ha lesz nekem egy nem tudom milyen kocsim például.

[Gáncs Nikolasz]

Igen, de meg lesz a kocsi, és már nem lesz boldog, mert megvan a kocsi. Akkor ugye keres valami mást. Akkor hogyha lesz nagy házam, vagy nagyobb házam, akkor leszek boldog.

Meg lesz a nagyobb ház, ne adj Isten. Akkor már megint nem boldog. Tart néhány napig ugye, ahogy szokták mondani, mifelénk Magyarországon ugye, hogy minden csoda három napig tart.

Hát akkor sem boldog tovább. És így tovább, és így tovább. Nincs boldogság.

Szerintem. Ez az én különbejáratú, szubjektív véleményem. A zen tanításokban sem találtam semmi olyat, hogy boldogságot, vagy örömöt kéne keresni bármiben is.

Semmi másról nem beszélnek a zen tanítások, mint azt, hogy a tiszta tudat állapotát kell elérnünk. Vagy a tiszta tudathoz kell visszatalálnunk, mert nem kell elérnünk semmit, mert ott vagyunk. Visszatalálunk ehhez a forráshoz, visszatalálunk ehhez az egységhez, és már nem fogunk keresni boldogságot, nem fogunk keresni örömet, mert már ott vagyunk.

Tehát igazából mindenünk, egy egészséges embernek mindene megvan ahhoz, hogy boldog, örömteli élete legyen. Vagy fogalmazhatnék úgy, ahogy én jobb szeretem, hogy egy békés, harmónikus, a saját középpontjából nem kimozduló, nem a végletekbe csapongó életet éljen, mert tudjuk, hogy minden múlandó, mi is múlandóak vagyunk, az öröm is múlandó, a boldogság is múlandó. A jó hírem az, hogy az is múlandó, ami rossz.

De a rossz hírem az, hogy az is múlandó, ami jó. Tehát úgy szoktam fogalmazni, hogy a jó hírem az, hogy minden na jó, és a rossz hírem az, hogy minden múlandó. Tehát nem hajszolhatunk semmi olyat, ami majd örömet fog okozni, mert úgyis el fog múlni.

A zenmesterek nem hiába mondják, és erről sokat lehetne beszélni még, hogy az, hogy gazdag vagy nem jelent semmit, az, hogy szegény vagy nem jelent semmit, az, hogy bármi ilyen helyzet van nem jelent semmit, mert a következő pillanatban a gazdagságodat örökre elveszítheted, a következő napra a szegénységed gazdagságba csaphat át, ezek a dolgok változnak. Így hát én azt gondolom, hogy amit a hétköznapi embernek keresnie vagy megtalálnia kellene, az sokkal inkább az a fajta belső harmónia vagy békesség, ami mondjuk úgy, hogy a visszatalálás a forráshoz, és ez még csak nem is személyes, hanem ez a mindannyiunk egységes forrásához, amihez egyébként a zazen például segítséget tud, vagy bármilyen aktív meditációs tevékenység segítséget tud nyújtani. Tényleg, a könyv, én miattam könyvet is olvashat.

A könyvolvasás egy picit necces, mert ott ugye elmegyünk egy világba, a regényekről van szó, és az nem feltétlenül a befelé fordulásról szól. Van ez a mondás, amit Dogen is idéz, fordítsd meg a fényt és világítsd befelé. Ez ugye nem feltétlenül arról szól, hogy akkor nem törődünk a külvilággal, meg csak magunkkal vagyunk elfoglalva.

Az a baj, hogy ma nagyon sok minden össze van mosva. A lényeg az, hogy ha a középpontunkra rátalálunk, akkor igazából képesé válunk arra, hogy minden dolgot olyannak lássunk, amilyen az valójában, és hogy megtegyük, amit meg kell tennünk. És amikor erről beszéltünk, hogy most akkor, ha megvilágosodott a betörés, nem tör be.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, igen, igen.

[Gáncs Nikolasz]

Képesek vagyunk annak látni a dolgokat, képesek vagyunk annak is látni, hogy ez például károkozás, ez ártás. Ahogy képesek vagyunk azt látni, és akkor visszamegyek a négyerényhez, ugye, hogy minden más lény is szenvedő lény. Tehát, ha nem tudok hozzá szeretettel együttélzéssel foglalkozni, akkor ne forduljak hozzá ellenszenvel, ellenségeskedéssel.

Tehát minden olyan dolog, és ez mindez abból fakad, hogy megtalálom-e ezt a belső forrást, ezt a belső egyensúlyt, amiből kifogok majd folyton bi lenni, de ha megvan, akkor tudom, hova kell visszatérnem. És tudom, hogy mi az az érzés, amikor ott vagyok benne. Ezt történhet meditáció közben, hogy ezt megérzem, történhet egy bármilyen cselekvés közben, hogy ezt megérzem, aminek átadtam magam.

A lényeg az, hogy nem boldogságokat, meg örömöket, meg hasonlókat kell üldözni, hanem ezt az egyensúlyt, mert akkor abban az egyensúlyi állapotban majdnem igéretet nem merek rá tenni, de tehetném is rá az igéretet, hogy boldog és örömtelő lesz az ember, mert pontosan azért, mert nem lesz semmilyen szélsőségben. Mert a szélsőségek mulandók, és nem fognak örökké tartani.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Nagyon röviden reflektálva, nem véletlen, hogy ugye a japán kultúra egészére ezt szokták mindig mondani, hogy ez egy szürke. Tehát se nem fehér, se nem fekete. És ugye Japánban létezik a modern és a régi hagyományok, ugye nagyon jól megférnek egymással, ezt szokták mindig felhozni, és ezt rögtön ugye szembe tűnik, és rögtön elsőlátása ott van.

Ez az egyik. A másik, ami reflektálva, amit mondtál, hogy olyan praktikus tanácsot esetleg a hallgatóknak tudná leadni, hogy amiről beszélsz, tehát az eredetünket, a saját magunkat, hogy kialakíthassuk ezt a bizonyos egyensúlyt, hogy visszatalálhassunk mindig önmagunkhoz, ezt milyen gyakorlaton keresztül lehet elkezdeni? Tehát aki azt mondja, hogy oké, én ebbe bele akarok vágni, de nem tudom, hogy hogyan kezdjen.

Sok ilyen szekta irányzat is van, amelyek ugye ígérnek hasonló dolgokat. Valami olyan praktikus tanácsot, amivel elindulhat a gyakorló, és ami nem veszélyes. Nem fog kicsiklani, rossz vágányra kerülni, nem fog semmi, akármi történni, meg nem kell tőle félni, hogy ez egy ilyen átvágós nem tudom micsoda.

[Gáncs Nikolasz]

Nagyon egyszerű a válaszom, csendesedjen el. Kezdje azzal mindenki, hogy elcsendesedik egy picit.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Te maradjunk csendben.

[Gáncs Nikolasz]

Csend nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem beszélgetek másokkal, csak hogy például tartson internetdetokszot. Ne csüngjön folyton a telefonján. Határozza el, hogy ezen a hétvégén rakja a repülőüzem módba például.

Először csak egy órára, aztán kettőre, aztán háromra. Tehát az elcsendesedés alatt azt értem, hogy végezze egy picit úgy a dolgokat, hogy azokra a dolgokra figyel. Hogy amikor például ül a tömegközlekedésen, akkor én is szeretek nagyon olvasni, hozzáteszem.

Tehát én mondjuk könyvet olvasok, és nem a Facebookot, vagy a bármilyen social media görgetek, hanem könyvet olvasok, vagy tanulok valamit, de az is ugyanúgy nem az utazásról szól, hanem arról, hogy könyvet olvasok, vagy tanulok valamit. Tehát kezdje azzal, hogy egyszerűen csak azt csinálja, amit csinál. Tehát, ha eszik, akkor egyen.

Közben elolvasson, közben ne nézze a telefonját, közben ne nézze a tévét. Amikor fogat mos, akkor közben szintén ne csináljon mást, hanem mossa meg a fogát. Amikor elmegy sétálni, vagy elmegy a boltba, akkor ne hallgasson zenét, ne kezdjen el közben telefonon beszélgetni, és megállás nélkül dumálni.

Rakja el a telefonját, legyen nála, mert már megszoktuk, meg egyébként is, legyen csak nyugodtan nála, de ne vegye elő, hanem csak sétáljon el a boltba. És itt tovább. Amikor autót vezet, ne kapcsolja be a rádiót, ne hallgassa a reggeli műsort, hanem csendesen vezessen.

Tehát csendesedjen el egy kicsit. Ezzel segíteni fogja azt is, hogy az a rengeteg zaj, ami szószerint, tehát a fülünk számára zaj, és az a képizaj, úgymond, tehát vizuális zaj, ami ér minket, abból levesz egy kicsit. És aztán majd meglátja, hogy ez neki bejön-e, és meglátja, hogy hogyan tovább.

Mert amikről beszéltünk, ott szerintem ezer dolgot említettünk, tehát bármit lehet. De meghallgathatja azt az egyórás beszélgetést is, vagy ilyen többet, az nem volt beszélgetés, azt én beszéltem egy órán kezdtől.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, a YouTube-on, igen.

[Gáncs Nikolasz]

A YouTube-on azt is meghallgathatja, ott is vannak mindenféle ilyen érdekességek, esetleg, hogyha még mindig egy kicsit tanástalan, és ha végképp nagyon-nagyon tanástalan, és már nagyon elveszett, akkor bátlan forduljon tanácsért olyanhoz, akiben megbízik. Én a tanítványaimnak is el szoktam mondani, hogy amikor újak jönnek, hogy nagyon-nagyon fontos, akkor tud tőlem tanulni, hogyha érez tiszteletet, vagy valamit érez, tehát el tudja azt hinni, hogy amit én tanítok, az igaz, az úgy van, én ahhoz értelmek, ha ezt nem érzi, ha nem tudja elfogadni, amit én mondok, nem tudja követni, nem baj, nem én vagyok a mestere, vagy nem én leszek a tanítója, adok neki segítséget, hogy hol talál mást.

Nem mindig találjuk meg elsőre a mesterünket. Régen vándoroltak a szerzetesek mesterről mesterre. Ez is egy hagyomány volt.

Olostorok, monastorok.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Meg ez is egy lutri. Mert gondolom a mester és a tanítvány között is azért van valamilyen rezonancia, nem? Itt van.

[Gáncs Nikolasz]

Vagy összejön, vagy nem.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Arra, amit mondtál az imént, hogy hogyan lehet lecsendesedni, az jutott eszembe, hogy itt Japánban vannak olyan csoportok, körök, vagy nem is tudom, hogyan nevezzem, hogy felülnek a vonatra, leülnek a vonaton, és csak ülnek a vonaton, és utaznak. Amit mondasz, és nem telefonál, nem tudom micsoda, nem az autóban ül, hogy nem ő vezet, hanem ül a vonaton. És hogy ebben mi az izgalmas, tehát figyeli a vonatnak a hangját, figyeli az embereket, de most megvan az idő, hogy meddig ülnek a vonaton, és ez azért van, hogy a fókusz pont azért van megjelölve az idő, hogy nem tudom, 20 perc, 40 perc, hogy meddig ülnek a vonaton, hogy az alatt, csak ők erre fókuszálnak, és ezáltal, akik részt vesznek, mondják, hogy sokkal jobban tudnak fókuszálni a mindennapi életben, amit éppen csinálnak. Ez az egyik. A másik, meg amit tök egyszerűen meg lehet csinálni, hogy kap az ember egy csomagot, kap az ember egy levelet, és akkor ezt kinyitja.

Most általában a tíz emberből kilenc, vagy tíz, egy levelet ugye megkap, feltépi, ugye kiveszi belőle a levelet, és hát olvassa. Na most azt sem érzékeli, hogy az egyáltalán egy buritékban van, és ilyenkor azt is meg lehet csinálni, hogy az ember ezt baromi lassan kezdi el tépni, vagy egy ollóval vágni, ahogyan ő éppen ki akarja nyitni azt a buritékot, de jobb az, hogyha mondjuk egy tépés van, mert akkor még azt is átélheti, hogy a papírnak a hangja, hogy egy-egy mozdulatnál, de ezek nagyon apró mozdulatok, a tépésnél, hogy ez milyen hangot ad.

És hogy minden hangnak más lesz a csengése. És erre figyel. És akkor egy ilyen buritékot kinyit 30 perc alatt.

És ő kinyitotta. És utána többször megfogja a buritékot. De ennek mind az a lényege egy ilyen gyakorlásnak, hogy amit az előbb is mondtam, tehát a fókuszálás.

Ez a papír miből áll. Ilyenkor az ember agya, még a hullámok is ugye megváltoznak, és ez abban segít, hogy a komolyabb problémák esetén, ahogy mondott te is, ez a lecsendesedés, tehát hogy nem pánikba esik, hanem akkor elkezd arra a problémára, csak arra a problémára koncentrálni. Tehát, hogy ezzel is lehet gyakorolni mindazoknak, akik nem akarnak úgymond egy ilyen vallási közegbe, vagy valami olyan helyre menni, hanem tényleg a mindennapi életben szeretnének csak valahogy utat találni, és amit mond azt ez a lecsendesedés, hogy valahogy lecsendesedni.

Én nem szeretnék tényleg, illetve rossz, én nagyon szeretnék még sokáig beszélgetni, csak hát ugye az időnk azért véges, azért itt lassan azért le kell sajnos zárnunk ezt a beszélgetést, én nekem kettő darab kérdésem lenne. Az egyik, az nagyon fontos, számomra is, és gondolom a hallgatóságnak is, hogy az érzéseink, főképp ugye a negatív érzéseket, most ugye beszéltünk a boldogságról, de az olyan negatív érzések, mint a düh, a félelem, az iricség, a szánalom, a sóvárgás, aminek egy része talán úgy gondolom a gyökere félelemből fakad, mert hogy mondjuk egy düh például, azért vagyunk dühösek, mert nem úgy fog valami történni, és akkor emiatt mi pánikba esünk, félni kezdünk, és a többi, és a többi. De lehet, hogy rosszul értelmezem, de a lényege a dolognak, amit szeretnék kérdezni, hogy hogyan tudnánk jobban kordában tartani a hirtelen jövő negatív érzelmeket, főleg.

Mert ez szerintem borzasztóan nehéz. Japánban ezt nagyon jól tudják az emberek többsége, úgymondom igazán, ez a póker arc, ugye, nem tudjuk, hogy mit gondol, nem tudjuk, hogy ő éppen most örül, vagy bánatos. Ezt ugye nyugaton nagyon sokszor ezzel próbálják magyarázni, hogy igen, és akkor ő az érzéseit csak befelé fordítja, és akkor beteg lesz, vagy pedig egy ilyen álmokfutó gyilkos lesz, mert ő így adja ki magából a dühét.

Sokkal jobb az, hogyha abban a pillanatban az ember kiadja magából azt a negatív érzést is, amikor ez éri. Én ezzel nem értek egyet, de ugyanakkor én úgy gondolom, hogy nagyon sok embernek lenne jó az, hogyha sokkal jobban tudná kordában tartani az érzéseit.

[Gáncs Nikolasz]

Ez egy nehéz kérdés, mert erre a zennek nincs válasza. Tehát ez egy elég mély pszichológiai kérdés. És egyébként is a zen nem nagyon, tehát ezeknek az érzelmeknek az ilyen, főleg a düh, az agresszorkarma, úgymond, és a dühünknek az elszenvedője, meg aki mondjuk az áldozott karmát viseli magán, a zen nem szeret ezekről beszélni.

Illetve nem azt mondom, hogy nem szeret, hát ez most így furán hangzik, nem beszél. Tehát, hogyha az ember olvas több száz évre visszamenőek zenmesterektől szövegeket, nem nagyon olvas karmáról meg, karmikus dolgokról meg, mi lesz majd a következője. Arról beszél, hogyan gyakoroljunk, hogy a te nagyon gyakorláscentrikus.

Viszonylag keveset foglalkozik ezzel, vagy semmit. Inkább semmit. Tehát egy picit magamra vagyok úgymond hagyva, ilyen szempontból, tehát a tanításokból nem tudok idehozni semmi olyan példát, vagy olyan segítséget, ami megfelelő válasz lenne, ha csak nem azt a koant hozom ide, ami arról szól, amikor a szerzetes azt mondja a mesternek, hogy mit csináljon, amikor nyáron rettenetesen meleg van, és télen meg rettenetesen hideg van, és a mester azt válaszolja, hogy nyáron legyél meleg, télen meg legyel hideg.

Tehát, magyarán szólva, az adott helyzethez mérten legyen. De ez nem válasz a kérdésre. Főleg a tibeti buddhizmusban egyébként nagyon sokat foglalkoznak a karmával, illetve a karmikus dolgokkal.

Egy tibeti mester, meg én feltettem ezt a düh és a dühös agresszor karma és áldozatkarma kérdéskörét. Ő azt a választ adta nekem, hogy ugye a kérdés az az, hogy mi melyikkel küzdjünk éppen. Tehát, hogy melyikbe vagyunk, melyik oldalon vagyunk, az agresszor karma, vagy az elszenvedője, tehát az áldozatkarmát éljük át.

Az agresszor karma, tehát amikor mi dühbe törünk ki, ott azt megelőzik gondolatok, érzések, sőt, akár fizikai tünetek is. Ő azt mondta, hogy ezt el kell itt vágni. A gondolatoknál.

Úgy mond. Tehát nem mondj, nem tesszük meg. A kipörgetése a karmának, mert ugye itt ez a karmától még létezik, létrejött, ott van.

A kipörgetésem nem az a karmának, hogy elkezdünk dühöngeni, ne adj Isten, tetlegességre váltunk. Hanem az, hogy felismerjük azt, hogy mi történik velünk. Jó esetben ezt gyakorolva, már fel sem merül a karm.

Úgymond, tehát a karmikus ilyen típusú szenvedések, vagy agresszor, egyéb nyilvánulások már fel sem merülnek, de ennek az az ára, hogy nyilván folyamatosan gyakoroljuk, és amikor felmerülne, és még mielőtt ennek ez tetre váltanánk, mert a buddhizmusban is benne van ez a hármasság, ez a gondolata, szó és a cselekedet, hogy minek mi a súlya, mert ugye a gondolatnak azért csak lássuk be, kisebb súlya van, mint a szónak, és annak is még mindig kisebb súlya van, mint a tetnek. Viszont az a nagy helyzet, hogy az áldozatkarma, tehát aki ott és akkor elszenvedte volna tőlünk azt az agresszív cselekedetet, neki is ki kell pörögnie majd az áldozatkarmájának, csak nem velünk fog megtörténni.

Egy másik helyzetben fog megtörténni, hogy az ő karmája kipörögjön. Mi a saját karmánkkal tudunk dolgozni, úgymond. Nehéz erre jó tanácsot adni.

A nyugati filozófiában bárcsak fel tudnám idézni, hogy ki mondta azt, de a lényeg úgyis az, amit mondott most ez esetben, hogy a félelem, tulajdonképpen a szorongás, ez a halál félelemből ered. Minden, ami félelemmel kapcsolatos, a pánikbetegségek, ennek a pszichés forrása, a félelemnek a pszichés forrása, a maga a halál félelem, tehát az élethez való nagyon erőteljes kötődés. Ez egy kicsit most már pszichologizáló, úgyhogy mélyebben nem mennék bele, mert nem a szakterületem.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Igen, meg hát amit most mondtál, az egy nagyon fontos dolog, hogy már a gondolatoknál vágjuk el. Tehát akkor, amikor előjön, és már motoszkálod, hogy most akkor én nagyon dühös leszek, akkor próbáljunk lecsendesedni. Tehát akkor ugye ott tényleg vágjuk el, és mondjuk egy másik szempontból nézni.

Utoljára még azt engednek, hogy megkérdezzem, hogy a Zenakadémia, amit ugye te alapítottál, hol tudnak az emberek, és egyáltalán mi ez? Mit tudnak ott? Mit lehet ott csinálni?

Kinek ajánlod? Hol lehet elérni? Hát a podcast leírásban benne lesz a gondlap, és természetesen, de hogy pár szót esetleg, aki fel szeretné venni veled a kapcsolatot.

[Gáncs Nikolasz]

Annyit javítanék, hogy én nem vagyok alapítója a Zenakadémiának. A Zenakadémia tulajdonképpen a Tankapuja Buddhista Főiskolán működő, máján a tanszéknek a zen vonalához kötődik, illetve ha fogalmazhatok ilyen módon a Holdudvarában van, és az alapítója Kenéz László és Szeremlen Jönet, illetve hát ők, akik nagyon erőteljesen gondozzák, és igyekeznek a lehető legtöbbet megtenni, hogy az akadémia minél inkább széles körben eljuthasson az emberekhez. Az akadémiának a tevékenysége igazából a zennek, azon belül, hogy zazengyakorlás is lehetőség van, a zennek a művészeteken keresztül való bemutatása, illetve az ehhez való kapcsolódásnak a lehetősége, illetve lehetőségnyújtása.

Tehát a zenakadémia tulajdonképpen, és ahol aztán, ahogy aztán én ehhez úgymond kapcsolódom, és ahogy én megleptem hívva az akadémia életébe, az a japán kaligráfia. De ugye lehet tusfestészetet tanulni, lehet Sakuhachi-t tanulni, Kenéz László vezetése mellett például, de Taiko dobolni is lehet, Iaido-val lehet foglalkozni, Ikebana-val lehet foglalkozni, nagyon ritkán, de Sachiko is indul, tehát nagyon sokféle, és tényleg ez a japán művészetek, tehát mondhatjuk azt is, hogy a művészeteken át keresztül való zengyakorlás, a zenakadémiának egyfajta küldetése, illetve annak megmutatása, hogy mondjuk a hétköznapi cselekvéseinkben hogyan jelenik meg a zen. Tehát pont amiről most itt beszélgetünk. Ezekhez lehet csatlakozni, van facebook oldaluk, és el is lehet őket e-mailben a facebook oldalon keresztül érni, engem a japán kaligráfia facebook oldalon keresztül lehet inkább elérni, meg a japán kaligráfia oldalon.

Az oldal nem sajnos ott a facebook oldalon keresztül viszont könnyen el lehet érni, és igazából nagyon sok mindenhez lehet csatlakozni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Valahol a művészeteként úgy gondolom mindig, hogy egyetlen,  az hogy katarzis például, ha megnéz az ember egy darabot, egy filmet, vagy akár egy festményt, és az az érzés, amiről beszélsz, hogy ezek a kis pöti megvilágosodások, olyankor is az ember, legalábbis én, egy ilyen katarfikus élményben, fel nem fogom szinte azt az érzést, hogy hát ez mennyire áthatott a csontomig, a tudatomban is, hogy olyan valamit nyitott meg, ami hát ez nyilván inkább egy érzelmi töltés, vagy egy érzelmi dolog, de akkor is sokáig még megmarad az ember tudatában a hatás, és akár előjön bizonyos helyzetekben, az, hogy a művészeteken keresztül próbáljátok a zent, ezt a azt lehet mondani, hogy mérhetetlen és felfoghatatlan valamit továbbadni, továbbítani, ez azért mondom, hogy ez tényleg nagyszerű, ez egy nagyszerű dolog.

[Gáncs Nikolasz]

Még esetleg annyit hozzáfűznék, hogy ugye ezek azért ilyen, tehát ezek ilyen folyamatosan menő kurzusok többnyire, tehát nem ilyen egy-egy alkalma. De én például most már köszönhetem a vezetőjének, a Jobbikó Nyelviskóla vezetőjének a most már hosszantartó ismerettségünket, nála például én szoktam lenni nagyjából fél évente egyszer, ott szoktam tartani Kaligráfia, vagy Sumie ilyen párórás workshopot, amikor így bele lehet kóstolni, meg lehet ismerni, de nem kell csatlakozni, nem kell elköteleződni, de azért meg lehet ismerni ezt. Illetve szoktam én is rendezvényeken lenni, és egy ilyen alkalommal vagy bárhol lát és felismer.

Én nagyon szívesen válaszolok bármilyen kérdésre, bármikor, bárhol, és nagyon szívesen adok ötleteket, vagy megyek el bárhova. Én rengeteg harcművészeti dojóba jártam, előadást tartani a zenről, Kaligráfia bemutatót csináltam. Tehát ezeket lehet így picit-egy kicsit kipróbálni is.

Mi nyugatiak másképp működünk picit, mint a japánok. Tehát nekünk kell egy kicsit ez a kipróbálom, nem tetszik, stb. stb.

De lehet így kipróbálgatni, ilyen egy-egy alkalmakor párórára elmélyedni benne, és akkor megnézni, hogy ez milyen érzés. Egyrészt másrészt meg jó esetben magával vinni az embernek a hétköznapi életre azokat a tapasztalatokat, amiket megszerezhet.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Így van. Ez ugye a leges-leges legutolsó kérdésem, amit minden vendégnek felszoktam tenni, hogy neked, Nikolás, amikor azt mondják, hogy japán, akkor te milyen színre asszociálsz? Kék.

És az okot is meg lehet kérdezni esetleg?

[Gáncs Nikolasz]

Meg. Természetesen. Számomra azért a kék.

Sok szín lenne, amit tudnék hozzáasszociálni, de azért a kék, mert okajama és környéke, meg amúgyis amikor előtte fényképeket láttam japánról, ez ugye okajama-tenger, a beltenger partján van, tehát rendkívül párás. És ezek a párás látványok, amiket ugye a szumiel képeken is létrehozunk, ez számomra kék színű. Tehát minden egy picit ilyen kék árnyalatú.

Hiába a gyönyörű fenyő erdő, ami zöld, ettől a párától minden egy picit ilyen kékes lesz, minden egy picit ebbe az árnyalatban fürdik, és ezért nekem ez a szín az, amit ami eszembe jut japánról.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez is mennyire beindítja az az ember gondolt világát, mert ugye azt mondod, hogy a pára, és hogy ugye az erdők, és hogy átérezheti az ember azon a vidéken a szárazföld, erdő, és ugye a tenger, ami a párán keresztül ott van, a szárazföldön is, két entitás, együttesét is benne van.

Köszönöm szépen! Én tényleg csak azzal tudom zárni ezt az eléggé hosszúra sikerült beszélgetést, amirek én úgy gondolom, hogy minden perce borzasztóan hasznos volt, legalábbis nekem, és nagyon remélem, hogy a kedves hallgatóknak is.

Tehát én azzal tudom zárni ezt a beszélgetést, hogy hálásan köszönöm. Én észre sem vettem, hogy eltelt az időnk, sőt, mi több, ha szabad ezt megjegyezni, most ébredtem fel. Még egyszer, nagyon-nagyon hálásan köszönöm szépen.

[Gáncs Nikolasz]

Én köszönöm a rendkívül megtisztelő meghívást, hogy ebbe a nagyon szép társaságba, akik korábban már készültek podcast interjúk, én is benne lehetek. Köszönöm szépen, és köszönöm mindenkinek, aki végig hallgatja ezt a beszélgetést.