A zen, ami bennünk van: a megvilágosodás hétköznapi arca – hogyan válik a takarítás is meditációvá? #43– Második rész

#43. rész—MÁSODIK epizód

Vendég: Gáncs Nikolasz

[Yanagisawa Gyöngyi]

Minek kell ahhoz eleget tenni, hogy valaki azt mondhassa magáról, hogy ő egy buddhista? Gondolok arra, hogy mondjuk Magyarországon valaki azt mondja, hogy nagyon együttérez ezekkel a tanításokkal, és ő tényleg ebbe a szellembe szeretné a további életét élni, akkor hogyan válhat buddhistává valaki?

[Gáncs Nikolasz]

Pont így. Abba a szellembe éli az életét.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Abba a szellembe, de hogy mondjuk egy keresztény például, vagy egy zsidó, akármilyen vallású ember, aki azt mondja, hogy jó, de akkor én buddhista akarok lenni, akkor nincs az, hogy vallást kell váltani, mint mondjuk a kereszténység esetében. Megismerkedik a tanításokkal, és a többi, és a többi, akkor ő is már nevezheti saját magát, hogy én buddhista vagyok. Megférnek egymás mellett.

[Gáncs Nikolasz]

Még csak nem is kell feltétlenül, tehát nagyon sok példa van erre, hogy nagyon komoly keresztény szerzetesek úgymond buddhista gyakorlást is végeznek. Nincs ellentmondás. A buddhizmusban az egy csodálatos dolog, és én ezt mindig nagy csodálattal figyeltem, hogyha megnézzük, hogy miért van ennyiféle buddhizmus.

A tibeti buddhizmus miért másabb, mint a japán buddhizmus mondjuk. De szűkebbre veszem, hogy még könnyebben lehessen érteni. Mitől más az eredetileg, ugye a kínai nyelven csannak nevezzük a zent, ugyanaz az írás, csak csanként olvassuk ki.

Tehát Kínából indul el ez a buddhizmus, és mégis másképp néz ki, és a gyakorlataiban is sok itt-ott eltér, mint a zen. Miért? Na most ez pontosan az, amivel elkezdtem, hogy nem ütközik.

Arról van ugyanis szó, hogy alapvetően egyébként a buddhizmus nem, hogy is mondjam, nem térítő vallás. Tehát itt valahagyjuk a kaput, és aki be akar jönni, az bejön rajta. Ez a fajta hitvilág lenne, vagy akkor nevezzük vallást.

És a buddha nem is igazán támogatta azt, hogy a szerzetesek térítsenek, vagy bármilyesmit csinálnak. A soka egyébként valóban térítő körutakat indított, de ez az ő döntése volt. Ő azt szerette volna, hogy a buddhizmus terjedjen, sőt, egyébként Japánba is úgy került a buddhizmus, hogy Korea ajándékba buddhista idézőjelbe buddhista szentszövegeket, és vele szerzeteseket küldött Japánban az 5.-6. században. Tehát a buddhizmussal Japán is így ismerkedik meg, hogy tulajdonképpen térítés által, hanem is közvetlenül az a fajta térítés volt, amilyen mondjuk a kereszténységnek a térítési szokásai. De mindezek ellenére, ahogy a buddhista szerzetesek ugye vonulnak ide-oda, mert ugye ők alapvetően vándorló szerzetesek, így a buddhismussal, ahogy találkozik az ország, egy adott ország, és mondjuk befogadja, mert speciál pont Kína volt az, aki nagyon nem akarta befogadni a buddhismust, több okból is, annak kulturális okkai meg konfucciánus meg egyéb okkai vannak, akkor, mivel a buddhismus nagyon sok mindennel nem ütközik, például egy istenhittel alapvetően nem ütközik, elkezdett az történni, hogy fúzionált a helyi hitvilággal, vallássokkal, és egy picit át is tudott formálódni. Mert hogy vannak a buddhismusnak alapvetően alaptanításai, mondjuk így, ha az alaptanítások megvannak, és ettől nincsen valami nagyon erőteljes eltérés, akkor buddhismusról beszélünk, csak annak valamilyen irányzatáról.

Még egy országon belül is, a zenen belül is több irányzat van, sőt nem csak a szótó és a rinzáj volt, eredetileg öt irányzat volt itt még Kínában, csak a másik három aztán szép lassan eltűnt az idők folyamán, ez a kettő maradt fent. Tehát még egy adott irányzaton belül is lehet több irányzat, attól függően, hogy a hangsúlyokat hová rakják. És ezért a nyugati buddhismusnak azért mondtam azt, hogy akkor tud a buddhismus nyugaton vagy Európában úgymond másodikká válni vagy megerősödni, amikor képes lesz, és ugye ez sosem két percig tartott, a buddhismus Európában, sőt először inkább Amerikában jelent meg ugye a 20.

század elején, akkoriban még egyébként is másképp, picit másképp volt meg a beat korszak, meg a beat nemzedék, kicsit azért másképp értelmezte azzent. De most, hogy már közösségek alakulnak, tibeti közösségek, akár a jémántút buddhismusról is beszélhetnénk, amik egy nagyon erős nemzetközi közösség például a tibeti vonalon, ezeknek a közösségeknek igazából kell idő, hogy a nyugati kultúrával tudjon találkozni a buddhismus, és a nyugati emberek számára. És én ezt a japán kaligráfia oktatásban is tudnám mondani, és sok mindenben, mert amit említettél, hogy a japánok számára kulturálisan az úgy van, hogy ha valamit csinálsz, az száz százalékig csinálod.

De amivel én találkoztam, sokszor száz-húsz százalékkal. És ezzel szemben a nyugati kultúra kicsit lazább, pláne így a 20. században kicsit fellazult a kötelességtudat és az elszántság és a türelem és az egy irányba való törekvés és ehhez való ravaszkodás.

Ez a nyugati kultúrára annyira nem jellemző. Így hát a buddhismusnak kell egy kis idő, és az sajnos nem 40-50 év, hanem akár több száz év, mire átalakul úgy, hogy megtartva az eredeti tanításokat, nem ferdítve, nem csorbítva, nem megmásítva, de a nyugati kultúrának a gondolkodására, és egyébként nagyon erőteljesen a kereszténséggel áthatott gondolkodására, mert a mindennapjainkat, akkor is, ha nem tudunk róla, is áthatja a kereszténség, ebben élünk, ebben nyelőnöttünk fel, így vagyunk bekötve több mint ezer éve, ezzel tudjon harmóniába kerülni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Te is már említetted itt a zent, és a Japánba kerülésnek az időpontját, meg a módját, hogy hogyan találkozott Japán a zent buddhizmussal, ami egyébként akkor a Mahayana buddhizmusnak a hagyományaiból jönne, és ugye Japánban a zazen, ami ülő meditációt jelent, ebben a formában alakult ki, és egyedi jellemzőket kapott. Na most nagyon röviden, hogy hogyan jött ide Japánba, általam imádott Heian-kor után, a Kamakura-korszakban, ugye ez a 12-13. század lenne, és egy Eisai nevezetű, ha modern szóval élünk, akkor ösztöndíjas, Kínából visszajövő ösztöndíjas, a lényeg az tehát, hogy Kínában töltött néhány évet, és akkor visszajön Japánban, ők még visszajöttek, tehát nem maradtak ott, ő az egyik, a másik pedig a Dogen.

Na most az Eisai, amikor visszajön Kínából, ő hozzalétre az általad is említett Rinzai iskolát, és utána mondjuk egy 40-50 évre rá, a Dogen pedig a Sōtō iskolát. Az Eisainak még azért egy nagy dolog, amit tett, az a teának a behozatala, és erről egyébként írt könyvet is, hogy a tea az egészségnek az eligszírje, és hogy ugye a hosszú életnek a csodálatos technikai eszköze is, de hát ennek egy gyakorlati hatása is volt, hogy hát a szerzettesek a teaivás alatt nem aludtak el. Mondja ezt a fáma, hát hogy aztán ez tényleg így volt, te vagy nem.

A lényeg az, hogy itt az Eisainak a Kyoto-i templom lenne, tehát itt mondjuk a kulturális szempontból azok, aki Kyoto-ban járnak, és kíváncsiak tényleg erre az irányra is, akkor a Kenninji templomot keressék fel. A Dogen, Dogen zenmester, aki az Eiheiji templomot alapítja meg 1244-ben, és akkor itt az Eiheiji-ben, amiről ugye most is még Japánban azt szokták mondani, hogy a legbrutálisabb, a legszigorúbb kolostor Japánban, és valóban itt is, amiről már beszéltünk, hogy minden munka folyamatot egy ilyen meditációs tevékenységnek is felfognak, tehát a szakácsoktól kezdve az ételkészítésnek a folyamatai is tulajdonképpen már egy ilyen sugyó, tehát egy ilyen gyakorlás. A Dogennél, a Szótóiskolánál ez a csak ülés, shikanta-za lenne, hogy csak ülésben meditálnak, ez a módszer lenne a Szótóiskola alapja.

És amiről, tehát még egy dolog, amit az imént is említettem, hogy Japán mit ad hozzá ehhez, a kétszerzetes visszajön Kínából, és ők megalapítják a saját iskolájukat, de hogy mi az a plusz, ami a zazent a japán buddhizmussá teszi, már említettem ugye a teját, aztán ez a wabi-sabi esztétika, tehát amit már korábbi adásokban is ugye erről azért volt szó, a szabálytalanság szeretete, az egyszerűség, a természetesség, és akkor itt van ez a megkopott szépség, a kókó, tehát hogy az öregségben, a mulandóságban nem feltétlen valami rondát kell keresni, hanem annak is megvan ugye a saját szépsége. És aztán van egy, ami nekem nagyon tetszik egyébként, ez a yugen, japánul a yugennek hívják, ez egy finom rejtetmészséget jelent. A szépségnek van egy ilyen fanyar, utó, rezzülése, ha így lehet mondani, ez is ugye ennek a wabi-sabinak a része.

Aztán a tatami használat, ami megint egy sajátos japán vonás, és a természet, ugye a négy évszak változásának a megfigyelése is, és beépítése a gondolkodásmódba, ez is egy ilyen japános vonás. Most, hogy rátérünk konkrétan a Zazen-re és a te tapasztalataidra Japánban, ugye ott hagytuk abban, hogy a buddhista főiskola után, és a magyarországi élmények után, te 2010-ben Okayama-ba utaztál, és ahogy említetted is, Haradar Jósi mestered szárnyai alatt gyakoroltál egy évet a Sōgenji templomban. Most erről szeretnélek téged bővebben kérdezni, hogy erre te jelentkeztél, vagy kiválasztottak, hogy egyáltalán bárki jelentkezhet egy Sōgenji-be, vagy ehhez kell Magyarországon egy buddhista főiskola, vagy valami olyan előtanulmány, vagy hogyan működik ez?

[Gáncs Nikolasz]

Hát a Sōgenji az ilyen szempontból, mivel összekötetésben van a Van Drop Zen közösséggel, nemzetközi közösséggel, így igazából a Sōgenji-be jellemzően nyugatiak olyanok mennek, akik ennek a nemzetközi közösségnek a tagjai. Erre nem kijelölik az embert, erre lehet jelentkezni, illetve hát jelzi a mondjuk adott országban lévő közösségvezetőnek, hogy ő szeretne elmenni a Kolostorba. Akkoriban, amikor én 2010-ben mentem, akkor én felvettem a kapcsolatot a Kolostorral, a mesternek a jobbkezével, e-mailen, teljesen modern útonmódon, és én jeleztem, hogy szeretnék kimenni, mikor szeretnék menni, stb., mennyi időre szeretnék menni, le van-e erre lehetőség, stb., stb., stb.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Bocsásson meg, mennyi időre lehet egyáltalán menni?

[Gáncs Nikolasz]

Akkoriban még lazábbak voltak a szabályok, ezek akkor lettek szigorúbbá téve, pont mikor én ott voltam, hogy lehetett...

[Yanagisawa Gyöngyi]

A te tiszteletedre?

[Gáncs Nikolasz]

Lehet, nem tudom. Először úgy volt, hogy három hónap azért az az minimum, hogyha szeretne valaki kimenni, az a minimum, és pont akkor változott arra, hogy minimum egy év.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát akkor növekedett, aha.

[Gáncs Nikolasz]

Egy normál gyakorló kolostorban egyébként ez inkább minimum öt év. Tehát hozzá kell tenni, hogy a szógenzsi az nagyon erősen nyugatiasott. Tehát a Harada Rósi-nak Mumó Rósi volt a mestere.

Mumó Rósi nagyon közeli kapcsolatot ápolt, barátságot közvett gyakorlatilag Sun-San zenmesterrel, akit talán többen is ismernek, mint Mumó Rósi-t egyébként, hiszen egész Sun-San mesternek rengeteg magyar nyelven megjelent könyve van. A kóreai közösség, ugye ő kóreai mester volt, a kóreai közösségnek gyakorlatilag Eszter Gomba kolostora van, Budapesten is van gyakorló helyük, tehát a kvanum zen közösség sokkal mondjuk úgy ismertebb Budapesten vagy Magyarországon, mint mondjuk a vondók. Tehát én jelentkeztem, vagy jeleztem, hogy szeretnék menni, mondták, hogy Isten hozott, vagy hát nem Isten, hanem mondjuk Budha, vagy akárki, de mindegy, menjek nyugodtan, megbeszéltük mikor, melyik napon, mikor érkezem, hogy érkezem, azt elindultam, és aztán némi kaland útján mondják, oda is értem.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Na most várj, hogyha valaki erre elindul, egy ilyenre, ugye feltételezem, hogy kutatásokat is végez, vagy megkérdez másokat, na és kb. mi várható ott, vagy egyáltalán mi lesz. Most arra szeretnék kiukadni, hogy van-e arra lehetőség, hogy így valaki elindul, belekóstol, aztán majd, mert azt mondod, hogy egy év, azért az bizonyos értelemben hosszú idő, és mi van akkor, hogyha valaki egy hónap után, vagy két hónap után azt mondja, hogy hát ezt valahogy én nem tudom, nem fogom, és akkor fogja magát, és elmegy.

[Gáncs Nikolasz]

Akkor fogja magát, és elmegy.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A kolostor mennyire, mert gondolom nem csak egy jelentköző van, hanem több is, tehát mennyire van mondjuk egy létszáma, hogy azt mondja, hogy egy évre mondjuk ennyi ember tud fogadni, mennyire van ez bestruktúrálva?

[Gáncs Nikolasz]

Gyakorolni nyilván egy kolostori gyakorlás előtt jó, ha gyakorolt már az ember, tehát jó, ha már van, úgymond zazen tapasztalata, meg mondjuk nem okoz neki nehézséget órákon keresztül ülni. Bár vannak szünetek egyébként.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ennyi, értem.

[Gáncs Nikolasz]

Igazából, hogyha nem a Sōgenji-ről beszélünk, hanem mondjuk én gyakoroltam együtt Jeff Shore-ra Kyoto-ban, az ő remete lakjába töltöttem időt, ő a Tofukuji-nak a vezetőmestere egyébként, a Tofukuji-ban nem olyan laza a gyakorlás, mint a Sōgenji-ben. Tehát a Sōgenji-ben ott 25 percenként, ahogy egyébként az európai gyakorlókra lett egy kicsit átalakítva, és akkor itt ugye megint visszatérek egy kicsit, vagy utalok erre az Európába lehet-e és mikor. Az európaiakra arrá lett alakítva az, hogy 25 perces ilyen zazen etapok vannak, tehát csembenülések, és 5 perc szünet, majd megint 25 perc, 5 perc szünet, stb.

így megy.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És bevezették ezt a Pomodoro technikát 25 percenként.

[Gáncs Nikolasz]

Oránként egyszer általában van egy ilyen sétáló meditáció, ezt Qin-Hin-nek hívják, ami közben ugyanúgy fenntartjuk ugyanazt a tudatállapotot, csak éppen mozgásba vagyunk, ez segíti azt, hogy az esetlegesen a vérkeringés szempontjából problémás ülést megmozgassa, de hagyományosan ez nem így van. Tehát a szógenzsibe például megengedett többféle üléspozíció, vannak még ilyen szejzában is lehet ülni, ehhez ilyen fából kialakított dolgok, vagy több párnát egymás tetejére rakunk, erre is van lehetőség, hogyha valaki igazán komolyan gondolja ezt, és nagyon-nagyon durván akarja csinálni, akkor az például nem a szógenzsi. Mert egy japánkolostorban ezt én így hallottam, tehát még saját személyes tapasztalatom nincs, de még nem zárom ki, hogy lesz.

Bár én úgy mentem a szógenzsibe, hogy én tudtam lótuszban ülni. És ezt egyébként az érdekes az, hogy nem is feltétlenül a zazen gyakorlások között, hanem otthon, úgymond. Én, hogyha bármi ülő dolgot csináltam, de én a mai napig a földön alszom egy tatamin, nekem ilyen nagyon alacsony asztalon van, én szejzában az asztalnál ülve, írok, olvasok, festek, haligráfiát készítek mindent, tehát nekem teljesen természetes ez a japán módi.

Többnyire fél lótuszban ültem, de a lótusz sem okozott gondot. És ez nagyon fontos, és ezt szeretném itt megjegyezni, hogy a személyes tapasztalatom az, hogy sok esetben, mert sokan mondják azt a nyugatiak közül, én nem tudok lótuszban ülni, biztos, hogy nem. Tény is való, hogy az a japán gyerek, aki úgy nő föl, hogy még hagyományos módon, egész életében szejzában ül, annak számára könnyebb lesz így ülni.

Mint egy nyugati számára, aki meg egész életében úgy nő föl, hogy ágyon fekszik, vagy széken ül. Viszont nekem az a tapasztalatom, és ez még jóval a kolostort, meg a kolostort megelőzően, hogy ahogy a gyakorlásában lazul fel az embertudata, úgy lazul fel a teste is. Nyilván vannak genetikai, vagy hogy mondjam, olyan gátok, igen, épp ezt akarom mondani, fiziológiai gátok.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mert hogy akinek eleve a térde, vagy a szomcsontja keményebb, azért egy lótuszüléshez, a másik meg még ha össze is jön, szóval, hogy abba órákat ülni, az tényleg. Visszatérve, amit mondasz, hogy különböző pózokban lehet gyakorolni, most én azt szeretném megkérdezni, hogy a póz, amit választ az ember, és a meditálásban elérhető, vagy elért fejlettségi szintje, az mennyire hat egymásra. Valaki szejzával kezd például, mert ő csak abba tudja, vagy csak egy törökülésbe, egy szimplabb törökülésbe, akkor ő nem juthat el olyan pirituális szintre, mint aki mondjuk lótuszban ül órák hosszan át.

[Gáncs Nikolasz]

Az nagyon fontos, hogy a törökülés biztos, hogy nem működik. Egyetlen egy dolognak, inkább így mondom, teljesülnie kell ahhoz, hogy a gyakorlást tudjuk megfelelő szintre vinni, és innentől kezdve mindegy a póz. Azt hozzáteszem, hogy a legesleg nyitottabb, tehát amikor a Földtel, az Univerzummal, az Éggel, Égbolttal mindennel egybe tudunk kötődni, az valóban a lótuszülés.

De nem kizárólagos. Aminek viszont meg kell valósulnia, az az, hogy mind a két térdnek a Földön kell lennie, illetve a fenéknek is, úgymond a Földön, vagy valamin párnán, valamin kell lennie. Tehát egy olyan háromszöget kell bezárnia a fenék, vagy az ülőcsontok, és a térdeknek, amely egy stabil pozíciót ad ahhoz, hogy a gerincoszlopunk, a hasunkat egy picikét előre tolva, egy teljesen egyenes, tehát ez ahogyan eredetileg állnia kéne ez az enyhe elsív, létrejöjjön a gerincünkbe, erre úgymond ráültetjük a fejünket, akkor a gerincoszlop megtartja a fejünket, ehhez egy laza váltartással, ami nem hátrafeszített, de nem is előre ejtett, tehát hogy a tüdő kinyíljon, de nem kell feszíteni hátrafelé a válunkat. Egy ilyen laza póz mindenképp létre kell, hogy jöjjön. Ha ez létrejön, az, hogy a szelzába van, van ez az úgynevezett burmai ülés, amikor úgy ülünk, hogy a két lábunk az egymás előtt van a földön, tehát nem keresztezik egymást, nincs fönn a cobbunkon, sehol nem kell, egyszerűen csak egymás előtt van a két láb, elhelyezve, behúzva, minél közelebb a testhez, de egymás előtt fekszik a földön, tehát nem feszül semmi.

Egyszerűen az a lényeg, hogy mivel egyenesnek kell lenni, annyi párnát kell raknunk a fenekünk alá, olyan magas támaszték kell a fenekünk alatt legyen, hogy a tartás egyenessé váljon. Hogy ez aztán szelzába zajlik, ebben a úgynevezett burmai, vagy akár mondhatjuk azt is, hogy negyed lótusz, teljes lótusz, ez már mindegy. Ha megvan ez a stabil, rendkívül stabil pozíció, akkor tudunk gyakorlatilag megfelelő meditációs pózt felvenni.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Említetted, hogy van a sétálás is, ami ugye az is egy meditáció, hogy mi a különbség, valaki kevésbé érzi magát alkalmasnak arra, hogy mondjuk órákat üljön, mert ő mondjuk inkább sétálni szeret, akkor mondhatja azt, hogy oké, de akkor én inkább a sétálást választom? Mondhatja.

[Gáncs Nikolasz]

Ahogy mondhatja azt is, hogy a takarítást választom. Most egy picit viccelek, de közben mégse viccelek. Tehát a számomra a japán kaligráfia gyakorlása, a tusfestészet gyakorlása, vagy bármelyik oktatása, a kerékpározás, mert hogy rengeteget kerékpározom, az is a közlekedési eszközöm.

Tehát az ultrafutás, vagy a napi futás, mindez ugyanaz. Ezek aktív meditációk. Tehát a sétáló meditáció, az tulajdonképpen egy aktív meditáció.

A lényeg, és pont ezért tanítják azt a zenmesterek, hogy a zazen, az nem a párnán ülés. Nagyon sok zenszöveget találhatunk, ahogy a mester egy szóval nem ejti ki, szószerint egy szóval nem ejti ki, hogy meditálni kéne gyakorlásban. Azért, mert a sétálás közben is ugyanaz lesz a lényeg, mint a munka közben, mert a kolostorban is dolgoznak a szerzetesek, igen, takarítanak, főznek, tehát elvégzik a kolostor rendben tartását, azt, hogy enni tudjanak, fenntartsák a testüket, stb.

stb. mosnak. A lényeg az lesz, tehát a tudatunkban mi zajlik.

Ha a tudatunk a sétálás közben a sétálásról szól, akkor a sétálás az meditáció. Ha főzés közben a főzésről szól, az a meditáció, úgymond, a zazen. Tehát a zazen fogalma, az valóban, ha leírjuk, pláne japánul, mert ugye ott beszédes a kanji, akkor azt látjuk, hogy ülés, zen, meditáció.

De valójában a zazen nem ülő meditáció, a zazen minden zazen. És hogyha akkor működik, vagy akkorra válik igazi gyakorlás, se a gyakorlás, ha a zazen kijön a zendóból, tehát a zen-meditációs teremből, mert különben halott zen.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mert, hogy nincsen négy fal közé szorítva, hanem abba kell utána az egyénnek az életét élni, tehát magyarán minden percét át kell, hogy hassa. De akkor, amit most mondasz, tulajdonképp az, hogy akkor valaki egy kolostorba például elvonul, mert, hogy azt mondja, hogy a világéletben is szeretné a zent folytatni, de erre mondjuk nincs ideje, lehetősége bármi. Az, hogy valaki elvonulhat egy kolostorba, az tulajdonképp csak ezt a tudat állapotot emeli meg még egy magasabb szintre, hogy az ott eltöltött idő alatt ő tényleg a meditációra tudjon koncentrálni.

Hosszú voltam, de röviden azt szeretném csak megkérdezni, hogy a világi életet élő ember a mindennapokban átélt szellemi, spirituális élete és a kolostorban átélhető élmény az tulajdonképp valahol ugyanaz, csak a kolostorban ezt fókuszáltabban teszik.

[Gáncs Nikolasz]

Igen. Mondjuk úgy, hogy a kolostorban nem vonja el a figyelmét annyi minden

az embernek, mint a rétköznapi életben. Tehát ott nem kell csekeket befizetni, még csak azzal se kell foglalkozni a feltétlenül, hogy majd nem tudom én, hogyan kerül étel az asztalára, vagy bármi, mert hogy nagyon sok. Japánban ugye az adományozásnak nagyon komoly kultúrája van.

Én úgy láttam, hogy a fiatalokat ez ugyanúgy, tehát hogy nem hal ki az időskorral, nem. Tehát én is ettem úgy, nem tudom én. Például volt, aki zöldséges, aki zöldségeket adományozott rendszeresen a Kolostorra.

És abból azt tettük, ami van. A világi életben, a hétköznapokban való gyakorlásnak az a nehézsége, hogy nincsen elzárva a világtól. Mert a Kolostorban kimondva-kimondatlanul mindenkinek rendkívül tisztelettel, csendesen, békésen, egyebekkel viselkednie kell a másikkal.

Tehát nem kiabálunk egymással, nem emeljük meg a hangunkat, nem sértegetjük, nem alázzuk, nem bántjuk, nem egyebek. Ezzel szemben a hétköznapi életben ezekkel is mind szembesülnie kell, illetve még sok minden egyébkel is. Tehát tulajdonképpen a világi életben nehezebb gyakorolni, mint a Kolostorban, de nem ugyanaz.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A világi életben történő gyakorlással is el lehet jutni arra a fokra, amit egy kolostori gyakorlás után is meg lehet szerezni, csúnya szóval élve. Itt gondolok arra, hogy ugye egy kolostorban van egy mester, és akkor itt van, feltételezem én, hogy van némi iránymutatás is. Gondolom én, hogy a mester akkor ismeri az egyes gyakorlónak a sajátosságait is, és nyilván ahhoz mérten adja az utasításait.

Tehát annyi akkor a könnyebség egy kolostorban, hogy akkor úgymond ránéznek. Tehát, hogy van egy ilyen vezető, aki inspirációkat ad számára.

[Gáncs Nikolasz]

Mindenképpen segítség a mester, és sokak számára maga a közösség. Tehát, hogy nem egyedül kell gyakorolnia. Sőt, én azt veszem észre, hogy még a karigráfia tanítványaink közt is van olyan, aki például otthon nem feltétlenül gyakorol, hanem magukon a közös gyakorlásokon gyakorol, mert számára a közösségben való gyakorlás az, ami gyakorlás tud lenni, és ezzel nagyon sokan vannak így.

Ez olyan, mint a templomba járás egyébként, ha már a kereszténységet így említjük. Tehát otthon is lehetne imádkozni Istenhez. Nem kell hozzá sem pap, sem semmi, sem szenteszéd, sem tanítás, mégis az ember elmegy a templomba és meghallgatja a misét.

Igazából ezt nem kell túl misztifikálni. Itt arról van szó, hogy számunkra azért nagyon misztikus, és eleve japán nagyon misztikus. A szamurájok, a fuji, a gyönyörű szép sakura szirmokullása, és minden, ősszel a gyönyörű momiji levelek, tehát van egyfajta misztikuma.

De amikor túl van misztifikálva valami, legyen szó a zenről, vagy a gyakorlásról, vagy bármiről, az biztos, hogy nem vezet jóra. Mesterszerepe sem vezet jóra, ha túl van misztifikálva.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Milyen, úgymond sugyó, tehát milyen gyakorlatok vannak, amelyeket csak a Kolostorban lehet végezni, és mondjuk a világélet bennen? Illetve úgy is kérdezném, hogy egyáltalán a meditáláson kívül van-e valami olyan gyakorlási mód, amit még így említenél?

[Gáncs Nikolasz]

Válaszolnék azért az első feltett kérdésedre is. Egy dolog van. A mesterrel való személyes találkozás az nyilvánvaló, hogy a hétköznapi életben nincs.

Hogy én nap, mindnap találkozzak, akár egy intenzív gyakorlási héten, naponta akár többször is van személyes, négyszemközti beszélgetés a mesterrel. Na, ez nincs a hétköznapi életben. Minden más van.

Tehát semmi extra, ha fogalmazhatok így. Hogy értsék a hallgatók, gyorsan elmondom, hogy hogy néz ki egy napaszkolóstorban. Háromféle napokat különböztethetünk meg, és akkor most nem veszem bele, hogy ünnepnapok vannak, amik visszatérnek, amikor a szerzeteseknek kötelességük foglalkozni a vendégekkel és egyebek.

Most csak a tényleg a legegyszerűbbet mondom. A hónapban nem nagyon van olyan nap, amit mondhatjuk úgy, hogy egyszerű nap. Mindig vannak, hogy kevésbé intenzív és nagyon intenzív gyakorlással töltött időszakok.

Már elejtettem ezt a szessin szót, ezt elvonulásnak szoktuk fordítani magyarra, meg egyébként az angol is ezt a szót használja rá, mondjuk úgy, hogy a gyakorlás szíve. Ebből vannak úgymond a kis szesinek, a koszesinek, meg az ószesin, a nagyszesin. A nagyszesin a legeslegintenzívebb gyakorlóhét, ebből általában egy van egy hónapban, mert ez tényleg nagyon intenzív, meg a kolostor nem is.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ez mit jelent?

[Gáncs Nikolasz]

Te egész nap ülni kell? Mindjárt elmondom ezt részletesen. Ezt nem tudnám megengedni magának a kolostor, hogy így zajlódjon folyton, ha csak nem zárt kolostort, ahova nem mehet be külső ember senki.

A koszesin az egy picit lazább, a zazennel töltött idő főleg, egy kicsit kevesebb, vagy talán inkább mondhatnám úgy is, hogy lényegesen kevesebb. De ilyenkor lehet úgymond azt a fajta lehetőséget megterenteni, hogy a kolostor rendbetartásával és egyébekkel a külvilágból érkező, tehát a látogatókat fogadhassa a kolostor. Ezt csak példaként a Sōgenji-ben van egy gyönyörű sidere zakura egy tópartján.

Van egy kis tó a Sōgenji-ben, és ez az a fajta zakura, amelyik ilyen picit mint a fűszfa, úgy lúg lefelé az a fajta fa van ott, és szó szerint én is rengeteg ilyen telefonhívásra válaszoltam, tehát amikor van a virágzás ideje, naponta többen telefonálnak, hogy hogy áll a zakurafának a virágzása, mert jönnek és fényképezik. És a koi halakat, akiket lehet etetni, vagy hát ugye a pontyokat, a díszpontjokat, nagyon szépeket lehet sétálni, az alapítóknak ott van a temetője, amit lehet látogatni. Ezek mind-mind ott vannak, ezért nem lehet minden nap, vagy mindig intenzíven gyakorolni.

De minden egyes nap ettől függetlenül 3 óra 30-kor kezdődik. 3 óra 30-kor van ébresztő. Ez a kaijo.

Mivel én is volt, hogy kellett csinálnom, ez úgy zajlik, hogy aki a gyakorlásnak az aktuális segítője a zendóba, az ébreszti a többieket. És szószerint ezzel a kaijo-val. Tehát ezt mondja, hogy kaijo.

Ezt egy jó mélyen öblösen. Felkapcsolja a villanyt, és azt mondja kaijo. Erre felébred meg.

Az érdekes az, hogy én nem voltam sose koránk elő, de ott az első pillanattól kezdve nem okozott gondot felkelni. Igen, megvolt a kaijo. 4 óra előtt már néhány perccel mindenki a helyén van, mert 4 órakkor kezdődik a szútrázás.

Ez minden szerzetes elvonul a nagy terembe, a hondónak hívják ezt az összes kolostorba, és elkezdődik a szútrázás, a csóka. Ez tulajdonképpen különféle hosszúságú minimum, nagyságrendileg egy óra. De van, hogy hosszabb.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Egy óráig szútráztok.

[Gáncs Nikolasz]

Igen. Tehát különféle szent szövegeknek a recitálás az ajlik. És mi van azokkal, akik nem tudnak japánul?

Nem értik, ha mit mondanak.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Feltétezzem, akkor latin betűkel oda van neki írva, és nem tudja, hogy mit mond, de akkor is szótagukat összefűzi, és akkor mondja.

[Gáncs Nikolasz]

Igen, megkapja a szútra könyvet latin betűkkel, és egyszerűen felolvassa. Fogalma sincs, hogy mit mond, mondja. Ezután jön egy reggeli zazen, tehát valóban ülő meditáció, és hogyha kosszesin-ószesin van, akkor egy reggeli teha is van ezzel, egy tehaszertartás, úgymond egy szarely.

Ez a helyén mindenkinek. Tehát a segítők körbejárnak, és töltenek mindenkinek tehát, hogyha az adományokból van, akkor ez egy nagyon különleges teha egyébként, és tényleg felébreszt. Ha emlékeim nem csalnak, akkor ilyen umibosiból, tehát ez a...

Savanyított szilva. Szilva. Hát attól föl fog ébredni.

Abból készül egy ilyen elég sűrű, nagyon fura ízű...

[Yanagisawa Gyöngyi]

Bocsáss meg, egy proffankérdés. De lehet, hogy ez már tényleg, ha az ember elkezdi ezt az életet, akkor fel se merül. Mi van akkor, ha közben jön rá a vécézés?

Amit mondasz, hogy egy órán keresztül csóka, és akkor én feltétlenül utána átmentek a másik helyiségbe, és akkor jön a következő. Mi van, hogyha közben, ah, atyai Isten, rosszul van. Mehet?

[Gáncs Nikolasz]

Hát ha olyan rosszul van, akkor igen, akkor kimegy. Ugye, mivel a Szogenjibe 25 percenként amúgy az az enda van szünet, és egy óránként van ez a sétáló meditáció, a sétáló meditáció lehetőséget biztosít a mosdóba való kimenetelre is, vagy hogy igyon egy pohár vizet, hogyha például nagyon szomjas, vagy bármi gondja van. Meg vannak azok az emberek, ugye akik minden, elég sok tisztség van egy kolostorban, amiket általában egy évre kapnak az odjakorlók, vagy szerzetesek, és akkor ez alapján azért van, aki segít, hogyha bármi gond van.

Előfordult olyan, hogy valaki rosszul ez az enn közben. Hát megfelelő, hogy is mondjam, szertartások közepette felállt és kiment. És akkor nyilván akkor csatlakozhat vissza, amikor erre van lehetőség, tehát amikor szünet van.

Viszmajor van, ami miatt muszáj menni, mert muszáj menni, akkor kimegy, de vissza nem jön. Csak akkor, amikor erre lehetőség van.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát megittátok a teját, akkor felébredtetek, és akkor mikor a reggeli?

[Gáncs Nikolasz]

Hát az még sokára. Igazából a reggeli az 7 órakor van.

[Yanagisawa Gyöngyi]

3.30-kor keltetek, és akkor 7-kor van a reggelit.

[Gáncs Nikolasz]

Hát a szakácsnak el kell tudnia meg a segítőjének készíteni a reggelit.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De várj, és akkor még egy kérdés. Azt mondod, hogy oké zazen, meg jó teja, hogy felébredtek. Ugye minden ember más, és például az alacsony vérnyomások, mint mondjuk én is, ha reggel, felébredés után nem végez valami olyan intenzív mozgást, vagy bármit, amitől úgymond az agya is be nem indul, akkor én még állva is elalszok.

Nem alszotok el, a zazemben?

[Gáncs Nikolasz]

De úgy van, hogy elalszanak a gyakorlók.

[Yanagisawa Gyöngyi]

És akkor kell ütni a vállát?

[Gáncs Nikolasz]

Igen, akkor jön a kioszakú, de igazából a valóságban az történik, hogy az nem mindig jön, az a bot, az csak adott időpontokba jár körbe. Általában rá kiállt a zazen vezetője, hogy ébredjen föl, attól föl szokott ébredni az ember, meg attól is, ha esetleg fejjel leesne, attól is biztos, hogy felébredne, mert ez egy dobogón ülünk, ugye Japánban nem a pöldön ülés van közvetlenül, mert a sok élőlény, amik között igen sok a mérges, a csípése mérges és azon a kórházba kell menni, ugye tudjuk. Így aztán olyan dobogó van kialakítva a Kolostorban, hogy ez ne fordulhasson elő alapvetően.

Hát ez nem annyira zavarta az élőlényeket egyébként. Volt a Kolostorban, csak hogy így érdekességként elmondjam, egy akkora pók, mint a tenyerem, szó szerint. A japán barátom mondta, hogy ők nagyon szeretik ezeket a pókokat, mert ezek nem hálót szőnek, és a csótányokat is, meg mindent megesznek, és ezért nagyon szeretik a japánok ezeket a hatalmas méretű pókokat.

Hát azért én nem félek a pókoktól, de az a méret már azért egy picit volt. És főleg akkor volt erős, amikor Zazenben ültem, a japán meditáció a Zazen közben nyitott szemmel ülünk, nem becsukott szemmel. Az mondjuk elég ijesztő volt, amikor az ember így néz maga el, és akkor így látja, hogy a pók így elbatyogott előtte.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De az még jó, hogy elbatyog, és mi van, hogyha felét tartott volna?

[Gáncs Nikolasz]

Igazából volt ilyen is éjszakai ülés közben. Ez szabadon választható, illetve az úrszesín idején nem. Ott van az kötelező, a jaza, az éjszakai ülés, és azt a mester dönti el, meddig tart.

Az kilenckor kezdődik, este, és amikor neki kedve van, akkor van vége. És ha a mester elalszik közben, akkor reggelig ott ülsz? Amíg ő körben nem jár a füstölővel, addig ülünk.

És közben jön a pók. És akkor igen, előfordult olyan, hogy amikor viszont normál napok vannak, ami nem nagyon van, de mondjuk kosszes sín van, tehát ilyen kisebb gyakorlási időszak, akkor, vagy több munka és kevesebb zazán, olyankor, kilenckor van a lefekvés ideje. Utána viszont, ez azt jelenti, hogy meg kell csinálni az ágyat.

Az ember a futonját rendbe rakja, de nem muszáj lefeküdni. Én ilyenkor mindig éjszaka a kedvenc helyemen a szánmon alatt gyakoroltam.

[Yanagisawa Gyöngyi]

A mi alatt?

[Gáncs Nikolasz]

Szánmon. Ez egy hatalmas nagy kapu. És az az érdekessége, hogy elvileg úgy szánmon, mint három, vagy bocsánat, mint hegy és a kapu kandzsia.

Ezzel írják, hogy szánmon. De ugye nem minden kolostornál van feltétlenül hegy, úgyhogy van, ahol játszanak ezzel egy kicsit, és a hármas kandzsia, ami így a jövő alaza az olvasat, úgy írják, hogy szánmon. A lényeg az, hogy legyen szánmon.

De az alatt, hogy lehet aludni? Aludni nem aludtam, ültem alatta.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Vagy bocsánat, ült, de hogy alatt?

[Gáncs Nikolasz]

Tehát az egy hatalmas építmény.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ilyen cölöpözött?

[Gáncs Nikolasz]

Így van, ez egy olyan kapu, hogy nagyjából, hát most már nehéz azért tizen év után visszaidézni, hogy hány lépésnyi, de míg átér alatta az ember, az 10x lépés. Hatalmas oszlopok, két oldalán föl lehet menni a tetejébe, a tetejébe külön szentély van szobrokkal. Tehát ez egy ilyen tényleg nagy kapu.

Vannak ugye azok a sima kapuk, amint belép az ember a kolostorba, de a szánmon, az még tovább, ugye ahogy megyünk, haladunk be a kolostorba, akkor ott ugye kis tó, meg van a híd fölötte, és mindennek van jelentése, hogy miért van, és mire odaérünk a hondóhoz, a főteremhez, addigra átmentünk a szánmon alatt. Én ez alatt ülve ültem éjszakánként, és ott volt, hogy jött a pók.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Természet öléje, hát akkor viszonylag még természetes is, még jó, hogy csak pók jött.

[Gáncs Nikolasz]

Tehát reggeli, hétkor, az öt és hét óra között van lehetőség találkozni a mesterrel négy szemközti útmutatásra. Hétkor reggeli. És 7.30-tól van a japanul nitten soji, a takarítás. Ez, amikor az intenzív hét van, akkor ez erre egy óra van, és többnyire ez azt jelenti, hogy fél órát takarítjuk az endót, és fél órát a kertet.

[Yanagisawa Gyöngyi]

De ez mindenki, brilliált.

[Gáncs Nikolasz]

Mindenki, mindenki, persze ez mindenkinek egyformán a lakóterét, mert ugye a szerzetes ott alszik, ahogy gyakorol. Itt most ebben belemehetnék, hogy a kuadukált kulástorokban másképp van, de most maradjunk tenyére.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Ja, aprókó, a Sōgenji-ben ott csak férfiak vannak?

[Gáncs Nikolasz]

Nem, az kuadukált kulástor, a nőknek külön szálláshelye van, és az mondjuk úgy, hogy ilyen hálófülkék, szobák. Mindenkinek egy-egy, a férfiak viszont egybe vannak. És akkor lemegy a takarítás, és az intenzív gyakorló héten 8.30-kor újra indul az azen, tehát a meditáció, és ez egészen a délben lévő ebédig tart.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Tehát 8.30-tól, három és fél órán keresztül ülsz ismételten, 25 perces fókuszállással, 5 perces szünettel, és akkor ilyenkor, mesterrel való reggeli beszélgetésben, akkor ad erre valamilyen útmutatást? Erről, gondolkodj, vagy ad egy koant például, vagy ez például hogyan zajlik?

[Gáncs Nikolasz]

Ez érdekes képzés. Mondhatnám azt is, hogy nem válaszolok erről, mert hogy a sanzennek, tehát a négy szemközti beszélgetésnek, annak titka van, úgymond, tehát az a mester és a tanítvány között nem publikus. Tehát soha nem beszélnek róla a szerzetesek, hogy mi zajlik ott.

De azért a hallgatóknak mégiscsak adnék valami információt.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Támpontot, igen.

[Gáncs Nikolasz]

Valóban, tehát a Rinzaisen gyakorlásban van koant gyakorlás, ami azt jelenti, hogy valóban kap koanta gyakorlót, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy kap minden egyes találkozókor egy újabb és újabb koant. Kap egy koant, és azt meg kell oldania. És ha ez neki 15 évbe kerül, mire megoldja, akkor 15 évig ugyanazzal az egy koannal dolgozik a mesterrel.

És a mester nem fog neki olyan tanácsot adni, hogy úgy üljél, hogy szép egyenes háttal, nem fog neki olyan tanácsot adni, hogy ezt meg azt csináld, semmilyen tanácsot nem fog neki tulajdonképpen adni közvetlenül. Hanem az fog történni, hogy valamilyen úton-módon, amit vagy érteszerzetes, vagy nem, ad neki útvutatást, illetve mondd valamit, amiből neki egyébként jó esetben értemél kéne, hogy mit is kell csinálnia, vagy mivel kell dolgoznia a fogalmazhatók így saját magán.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Mi van akkor, hogyha kapott egy koant a gyakorló, és ő erre viszonylag nagyon gyorsan válaszolt, és úgymond megválaszolta, akkor egyáltalán ezt a megválaszolást, ezt kidönti el, hogy nagyon jó úton haladsz, akkor kapsz egy második koant. Ilyen is van? Pontos.

[Gáncs Nikolasz]

Akkor jön a következő koant.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Aki meg mondjuk kapott egyet, és 15 éves, akkor ha ez az egyéves gyakorlási idő, van olyan, aki egy év alatt sem tudja, úgymond ezt megválaszolni, és akkor ő ezt elviheti tovább az életébe.

[Gáncs Nikolasz]

Akkor elviszi magával, igen, és akkor mikor következőleg találkozik a mesterrel, vagy azért, mert visszamegy a Kolostorba, vagy azért, mert nemzetközi ilyen elvonulásokon találkozik vele, akkor tovább gyakorolnak, de ugye ő közben is tovább gyakorol, tehát jó esetben dolgozik a koanyjával, dolgozik akkor is a koanyjával, amikor nem ül, hanem elmegy a munkahelyére, meg mindig is dolgozik a koanyjával, és aztán ha sikerül, akkor úgyis kap egy újat, ha sikerül megoldania.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Na most, ha már tényleg így a koannál tartunk, akkor hát kérdezzem meg, tehát a koanok, eleve, hogy ezek úgymond ilyen paradox kérdések lennének, tehát ugye szemléletes az ember, klasszikus, hogy milyen hangja van az egy kézzel való tapsolásnak, vagy valami hasonló, és akkor egy tenyérrel, igen, a tapsolásnál, és akkor ugye erre az a válasz, hogy parazsat, hogyha lenyeled, és visszaköpöd, na hát akkor körülbelül.

Magyarán logikusan, ugye, hogyha az ember átgondolja, akkor erre nincs válasz. És ugye ezeknek a koanoknak, akkor az lenne a lényege, nem a logikusan kell gondolkodni, nem az a lényeg, hogy milyen gondolatmenettel jöttél rá arra a választról, stb. stb.

stb. Hanem itt ugye szét kell bombázni azt a gondolat struktúrát, amit eddig az ember követett. Azt mondja, hogy ugye ad a mester egy koant.

És akkor irod is a honlapon, hogy egy koannal dolgozunk. És ezt irod, úgyhogy én ezt így fel is olvasnám, magunkba fogadjuk, aminek egyik első lépése az általában, hogy agyalunk rajta. A gondolkodás nem vezet sehova, ezt tudjuk, mégis gondolkodunk.

A sok gondolkodás azonban ki tudja oltani aztán önmagát. Ez a gondolkodás kioltja önmagát, úgy megáll egy kicsit az ember, hogy akkor hogyan? Hogyan tovább?

Mert most is ugye említetted, hogy akkor az illető azt elviszi magával, és azon ő dolgozik. Az az ő koanya is dolgozik. A profan életben az ember úgy van általában, hogy oké, eddig eljutottam, most ennél tovább már nem tudok mire gondolni.

Hogy kell ezt elképzelni?

[Gáncs Nikolasz]

Itt kezdődik, igen. Tehát itt ez a jó gyakorlás. Amikor eljutottál oda, hogy ezen tovább nem tudok gondolkodni.

Ugyanis a koannak sosem az a megoldása, hogy kigondolunk valami választ. Tehát a koanokkal való munka, és azért fogalmaztam így, hogy dolgozunk a koanon, mert a koanokkal való gyakorlás vagy munka az arról szól, hogy ráébredjünk arra, hogy a racionális gondolkodás az nem vezet sehova. Tehát ha gondolkodunk, akkor az további gondolatokhoz fog csak vezetni, és nem pedig mondjuk úgy a tiszta tudathoz, ami egyébként a sajátunk, itt van velünk, most is ott vagyunk, de nem vezet sehova.

Tehát az újabb és újabb gondolatokhoz vezet csupán a gondolkodás. Ide kell eljutnom. És amikor ugye a mesterrel találkozunk, és együtt dolgozunk a koannal, akkor eleinte mindig ilyeneket fogunk, mindig valami gondolkodás alapján kitalált dolgot fogunk válaszolni rá, és akkor a mester ebből tulajdonképpen tudja, hogy hol vagyunk tudatállapotilag.

Tehát a tudatunk hol van. A koannal való munkálkodás és gyakorlás az arról szól, hogy felmér valamilyen intuitív módon felmérhetővé válik, hogy a tudatállapot hol van. Tehát az a jó, hogyha az ember tényleg a saját tudatát mutatja fel a koann segítségével a mesternek, és akkor a mester vagy ad instrukciót, vagy nem ad instrukciót verbálisan, de tovább tud haladni a gyakorlásában.

És amikor meghaladta a gondolkodást, ott lesz már a jó pont. De az érdekes az, hogy attól még mert meghaladta úgymond a gondolkodást, vagy elérte a megvilágosodás, vagy bármi, a zenben azt mondják, hogy a gyakorlás ott kezdődik, amikor elértük a megvilágosodást. Nem ott ér vége.

[Yanagisawa Gyöngyi]

Hogyha már így azt mondod, hogy ugye a megvilágosodás elérése. Akkor a megvilágosodott az tudatában van annak, hogy ő megvilágosodott, vagy pedig a környezete érzékeli azt, hogy egy megvilágosodottal áll szemben.